Szöllősi Zoltán 1945-ben Jánoshalmán született. A kecskeméti piaristáknál kezdett verset írni, ott figyelt fel költeményeire Jelenits István piarista szerzetes, irodalomtudós. Húszévesen került Budapestre, 1969-ben már megjelentek a versei, 1971-ben mégis úgy döntött, hogy visszatér: feleségével Abapusztára költöztek, az ottani iskolában kezdtek tanítani.
Kormos István szerkesztésében jelent meg 1974-ben első verseskötete, a Csontkorall. Szöllősi Zoltán 1975-ben visszatért Budapestre, a pesti belvárosba, ahol haláláig élt. Bár a jelentős irodalmi folyóiratokban mindvégig publikáló költő volt, sokszor került az irodalom hivatalos struktúráin kívülre, s tartotta el a családját fizikai munkából. Harmadik kötete, az Égitető megjelenése után, 1983-ban a Vigília katolikus folyóirat főszerkesztő-helyettesének kérték fel, itt jelent meg jó évtizeddel korábban írt Homoklidérc szociográfiája.
Kilenc kötete jelent meg: a Csontkorall (1974), a Vacsora jégen (1978), az Égitető (1983), a Ballada Boldogasszonyhoz (1988), a Nyolcvan gyertya (kazáni tatár népköltészet, 1994), a Megyek haza (1998), a Nem látlak benneteket (2000) az Angyal lépked föld fele (2004) és Fölöttem a tenger (2014) című, az összegyűjtött verseket, a teljes költői életművet tartalmazó kötet.
Szöllősi Zoltánt Ratkó József-díjjal, Arany János-díjjal, 2001-ben József Attila-díjjal ismerték el, 2014-ben Balkány alapításának 800. évfordulóján a település díszpolgárává választották. 2015-ben, 70. születésnapján Áder János köztársasági elnök Magyar Arany Érdemkereszttel tüntette ki. Műfordítói munkájáért Kölcsey-díjat kapott.
Kiemelt kép: Facebook / Szöllősi Zoltán
