A Jeditanács összeül című előadás abból a sokunk által jól ismert élethelyzetből indul ki, amikor egy vasárnap reggelen olyan rohadt másnaposan ébredünk (rosszabb esetben egy beton virágládában), hogy az előző éjszaka emlékei maximum összevissza szilánkokként szétszóródva léteznek az agyunkban, de még inkább csak homályos árnyakként libbennek tova, mielőtt beléjük kapaszkodhatnánk. És elkezdődik az értelmezésre törekvő és feloldozást kereső (lásd még: a másnaposok bűntudata) belső monológ, ami hamar egész életünket megkérdőjelező, sokszólamú háborgássá válik egymással heves vitába bocsátkozó tudatállapotaink, elhárítómechanizmusaink, szerepeink és hangulataink között. Fekete Ádám önéletrajzi ihletésű rendezésében ez a dinamikus, fájdalmas és elkerülhetetlen belső polémia elevenedik meg másfél órán keresztül – egy kis vasárnapi egzisztenciális krízis.
A szedett-vedett, turizott hatást keltő díszlet – össze nem illő, ronda szőnyegek, különféle tapéták, színes műanyag csíkokból álló szalagfüggöny stb., a sarokban egy steril orvosi váróval – nyilván magának a főhősnek a rendezetlen, limlomokkal teli agyát testesíti meg, amelyben hét színész szolgáltatja a szűnni nem akaró, igen vicces agymenést. Időnként valamelyikük egy kicsit kilép a külvilágba és átvedlik a barátnővé, egy haverrá, egy egykori tanárrá vagy éppen egy túlbuzgó járókelővé, aki mindenáron segíteni akar a hazafelé erőt gyűjtve egy kirakatot támasztó főhősnek, de alapvetően mindannyian az ő belső hangjai. Pallag Márton, Jankovics Péter, Kárpáti Pál, Stefanovics Angéla, Sipos Vera, Terhes Sándor és Laboda Kornél hol összeszokott énekkarként, hol artistacsapatként lüktetnek, léteznek, esnek szét gyönyörűen, remek az összjátékuk, és egyikük sem lóg ki.
Terítékre kerülnek hősünk jellemhibái és gyengeségei, botlásai és esendőségei, párkapcsolati tanácstalanságai – a magát összerakni próbáló fiatal felnőtt szokásos problémái. A darab a „coming of age” művek, felnövéstörténetek alműfajába tartozik, amelyek az önmagát és a világban betöltött helyét kereső főhős vívódásait mutatják be; ugyanannyira rokona a műfaj talán első és azóta is legjelentősebb képviselőjének, az 1951-ben megjelent Zabhegyezőnek, mint a 2014-es VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlannak. A lelkiállapot szinte azonos, de az 50-es évek óta annyi biztosan változott, hogy az énkereső időszak kitolódott, már nem korlátozódik a kamaszkorra, hanem jellemzően jócskán belelóg a húszas évekbe is, illetve hogy ami Holden Caulfield generációjában a külvilág, a társadalom felé irányuló düh és tanácstalanság volt, az most sokkal inkább befelé tart, nevezzük bár fejlett önreflexiónak vagy nárcisztikus köldöknézésnek.
Amitől Fekete Ádám verziója egyedivé és iszonyatosan szórakoztatóvá válik, az egyrészt az írást átható ironikus és önironikus humor, másrészt az előadás remek ritmusa, zeneisége. Egy-egy szövegrészt többször is hallunk más-más színész szájából, vagy éppen kórusban az egész csapat előadásában, így a minden alkalommal enyhén más tónust és jelentést kapó részletek ismétlései olyanok, mintha egy zenemű variációi volnának ugyanarra a témára, illetve a sokadik ismétlésnél már szinte jelentésüket vesztő szavaknak egy idő után csak a ritmusára figyelünk, azzal sodródunk tovább. A humor és a ritmus persze nem független egymástól, a TÁP Színház színészeként és Till Attila Tiszta szívvel című filmjének egyik főszereplőjeként is ismert író-rendező kiváló komikus tökéletes időzítéssel, amit itt csodálatosan kamatoztat, a poénokat precízen helyezi el mind érzelmi hatásuk, mind az előadás lendületének fenntartása szempontjából.
A nagyobbrészt a hetedik kerület kocsmáiban, illetve azok közt botorkálva játszódó, Fekete Ádám sajátos mozgására és életének intim eseményeire is reflektáló előadás világa nagyon specifikus, és az ismerősség persze mindig plusz humor- és örömforrás a néző számára, de azt hiszem, A Jeditanács összeül hasonlóan jól működne egy olyan közegben is, ahol a nézőknek fogalmuk sincsen ezekről a konkrét tényekről. Mert elég szellemesen és érzékenyen van megírva ahhoz, hogy kinyíljon az univerzális felé, és olyan mondanivalót közvetítsen, amelyet azok a nézők is magukénak érezhetnek, akik nem jártak soha a Kisüzemben és azt sem tudják, merre van a Király utca.
Különösen, ami a párkapcsolati témákat illeti: Fekete Ádám az ismerkedés és énfeltárás legtalálóbban és legviccesebben gusztustalan leírását adja, amit valaha hallottam, „szirupos geci”-ként hivatkozva arra a lelki-érzelmi katyvaszra, amibe két ember beleragad, aki megpróbál közel kerülni egymáshoz, és az emberi kapcsolatok lezárásáról és le nem zárásáról, az utóbbi pszichológiai funkciójáról is bölcs és továbbvivésre érdemes gondolatokat fogalmaz meg. És minderről nagyon ügyesen beszél, pontosan eltalálja azt a gúnyos, mégsem kiábrándult, szinte szeretetteljes hangnemet, ami azoknak a komikusoknak a sajátja, akik a legjobb emberismerők.
A Jeditanács összeül című előadást november 24-én és december 17-én játsszák még a Trafóban. Jegyvásárlás itt.
