Oké, Arany Jánost nem kell senkinek bemutatni. A walesi bárdokat és Toldit mindenki ismeri gyerekkorából, talán még idézni is tudunk belőle meglepően hosszú részeket. Sokak számára viszont ő is csak egy tiszteletre méltó, bajszos bácsi az irodalomkönyv lapjairól, aki szép sorokat farigcsált, de kevés mondanivalója lehet számunkra a 21. században. Mint minden Nagybetűs Nemzeti Költőt, őt is körüllengi a kötelező tananyag kissé áporodott levegője, ami eltávolítja a mindennapjainktól. Pontosan ezt a dohos levegőt igyekeztek kiszellőztetni péntek este a Petőfi Irodalmi Múzeum udvarán, ahol kortárs írók és költők gondolták tovább a Toldit.
Tesznek róla, hogy paraszt maradj
Toldi Miklós képe úgy ragyog fel nekem, ahogy felugró ablak az akadozó neten
– fejtette ki Arany főművéhez fűződő viszonyát Dunajcsik Mátyás. Majd amolyan hip-hopba oltott Tinódi Lantos Sebestyénként énekelte meg a párhuzamokat a hősi vitéz története és napjaink Magyarországa között.
“Ha közöttünk járna most jó Toldi Miklós,
az biztos, hogy otthon érezné magát,
mert hiába telt már el jó néhány évszázad,
itt nem történt számottevő változás.
Az úr és a szolga tán helyet cseréltek,
egyszer vagy kétszer vagy többször talán,
de jobbak vagy bölcsebbek nem lettek mégsem,
mint mezőkön alvó tikkadt szöcskenyáj.
Az erős a gyenge nyakán trónol,
A testvér a testvér jussára hajt
S ha parasztnak születtél, hát tesznek róla,
ha egy mód van rá, hát az is maradj.”
Vitézekből NER-huszárok
A többiek is nagyjából ezen a nyomvonalon haladtak tovább, sorra véve és hol viccesen, hol komolyabban aktualizálva a Toldi fejezeteit. Ha épp nem egy 300 kilós traktorkerékkel lapítja ki bátyja idióta haverjait (“Repül a Taurus 520/85338-as típusszámú gumi, ki tudja hol áll meg?”), akkor biztos TEK-eseknek mutat utat villanyoszloppal, vagy a közvágóhídnál razziázik egy underground szórakozóhelyen. A szövegek színvonala persze ingadozó volt, a szokásos dívaszerelésben fellépő Karafiáth Orsolya verse például elég szájbarágósan rántotta le a napi történésekbe Arany hősét, mindezt ráadásul gyilkosan erőltetett rímekkel fűszerezve. De azért akadtak bőven ütős szövegek is, például Kiss Tibor Noé mininovellája, aki egy közmunkás szemszögéből írta meg a híres nyitójelenetet.
Hé paraszt, melyik út megyen Budára?
– hangzik el a magyar tudatba örökre beégett mondat. Most azonban nem lovon ülő, páncélos vitézek, hanem egy lesötétített Audiban terpeszkedő NER-huszároktól érkezik a leereszkedő hatalmaskodás. Napjainkban járunk, a helyszín a nagy magyar puszta, közelebbről a mezőkövesdi stadion mellett épülő körforgalom, amelyet hősünk kitartóan épít, miközben társai az árnyékban lazsálnak.
Az arrogáns kérdésről eszébe jut bátyja, aki persze rég megpattant otthonról, és azóta már fent dolgozik az Emberi Források Minisztériumában. Akár ő is ülhetne abban a lesötétített kocsiban. Hogy még véletlenül se kelljen betenniük a lábukat a városainkba. Minálunk könnyen elhangzik néhány csúnya szó, összekoszolódik a cipő, repül a nehéz kő” – duzzog magában korunk Toldija, de végül nem mondd semmit, inkább lenyeli a sértést, csak fél kézzel felkap egy kidőlt stoptáblát, hogy azzal igazítsa útba az ámuldozó öltönyösöket.
Minden jó magyar ezt a füvet szívja
Szabó T. Anna felfektette Toldit a pszichoanalitikusi díványra, és az agresszivitása mögött megbúvó komplexusokat kapirgálta, Péterfy Gergely pedig szórakoztató kis paródiát rittyentett a cseh vitéz fölött aratott diadaláról. Toldi itt nem fizikai erővel, hanem egy rettenetes, a magyar puszta minden erejét magába sűrítő spanglival győzi le az ellenfelet, aki a saját füvét már pár brit vitézzel elszívta a Kazinczy utcában.
Így győzött Budánál a jó pusztai kender
Azóta is ezt szív a jó magyar ember
A pusztai anyag zúz magyar szíven, elmén
S röhögve tántorog át a történelmén.
A halott magyar költők műveit újragondoló Kedvencek temetője már hagyománynak számít a Margó fesztiválon. Az elmúlt években Pilinszky és Petri került sorra. Idén a kerek évforduló miatt nyilván adta magát, hogy Arany Jánost vegyék elő. “Gyerekkoromban a Toldi volt az esti mesém, iszonyú jó volt most újra elmerülni a szövegben” – mondta Horváth Kristóf, alias Színész Bob, az est házigazdája, mikor az Aranyhoz fűződő viszonyáról kérdeztem. A gyerekkori rajongás miatt egyszerre volt számára jutalomjáték és nagy kihívás hozzányúlni a szövegekhez. Bandájával, a Bob és Bobékkal amúgy már régóta utaznak versmegzenésítésekben, most is ők tapasztották össze dögös zenei betétekkel az irodalmi szövegeket. Az est során így nemcsak az derült ki Aranyról, hogy bőven van mondanivalója a mai kor számára, hanem az is, hogy a sorai kiválóan ülnek a szvingre, a rapre és a cigány mulatósra is.
Egy kacsintás
Mikor a maradék kisfröccsel a kezemben baktattam haza a Múzeumkert kerítése előtt, még mindig a Toldi sorai lüktettek a fejemben.
