A történet szerint Lantos Fruzsina levéltáros egy szerencsétlen létra-balesetben életét veszti és egy Hármastáj nevű, számára ismeretlen világban születik újjá. Szó szerint. Tímár nagyon érzékletesen írja le a főhős első néhány hónapját, az otthont adó méhben. Érzékelése, gondolatai (amennyiben elfogadjuk a regény szabályait, miszerint a reinkarnáció igenis létezik) jól átélhető, kezdetben izgalmas nézőpontba helyezik a történetet, matinénkban itt el is olvasható a vonatkozó fejezet. A reinkarnálódott Lantos Fruzsináról kiderül: nem véletlenül született ő éppen a Hármastájra. Amíg a születés utáni élet a főhős számára új és kihívásokkal teli, amibe mégis örömmel veti bele magát, addig az olvasó számára ugyanezek a kihívások már sokkal megerőltetőbbek.
Lopni nem biztos, hogy bűn, legalábbis a posztmodern irodalomban, állítólag
Tímár Krisztina így fejezi be első regényét, az epilógus után:
Amint a kedves olvasó már minden bizonnyal rájött, ebben a regényben az elbeszélő is úgy viselkedett, mint a Réztücsök – szégyentelenül lopott. Apróbb-nagyobb történetdarabokat sok-sok olyan szerzőtől, akit nagyon tisztel.
A mindenkori fantasy-regényírás alapjait alighanem J.R.R. Tolkien fektette le 1954-ben A Gyűrűk ura első megjelenésével. Az is igaz, hogy a jó és a rossz örök ellentéte, a Kiválasztott legendájáról szóló történetek már ősidők óta kísérik az emberiséget. Tolkien műve viszont abban volt korszakalkotó, hogy szépirodalmi stílusban olyan komplex világot festett le, amit soha előtte senki más. Azóta tetszik, nem tetszik, bárki, aki fantasy világot akar létrehozni, elemeiben óhatatlanul megidézi a Tolkien művét. Az irodalomtudomány egy részének az egyik nagy kérdése az, hogy létezhet-e a szó eredeti értelmébe vett, ‘eredeti’ ötlet vagy minden csak a “másolat másolatának másolata”. Noha A látszat mesterei:Tükörben 1. nem ad választ ezekre a kérdésekre, arra mindenképp jó, hogy elmélázzunk rajta.
Azt nem tudom, hogy Tímár Krisztina olvasta-e a Gyűrű-trilógiát, de más műveket egészen biztosan, erről pedig ő maga számol be könyve legvégén, ahol felsorol közel harminc publicistát, írót, szerzőt, festőt, kutatót, akiknek műveiből sorokat, leírásokat esetleg ötleteteket lopott.
Következzék hát a (korántsem teljes) felsorolás arról, hogy kinek mi jár vissza!
A látszat mesterei tehát nem titkoltan használ fel más műveket ilyen-olyan formában, és persze a történet egyéb elemei, mint a cselekmény egyes részei vagy a karakterek is ismerősek lehetnek máshonnan. Ha pedig mindezt elengedjük és nem vesszük figyelembe a néhol üvöltő hasonlóságot, akkor is az van, hogy hiába feszül meg ez a másolat-világ, mégsem képes komplex, makulátlan történetként működni. A történetszálak, a múltra, jövőre jelenre vonatkozó információ-mennyiség követhetetlen és ebből fakadóan érdektelen marad.
A látszat néha Cselezüst
A regény két nagy részre oszlik. Az első fele E/1-ben meséli el Cselezüst (az újjászülető Lantos Fruzsina) születésének, felnövésének, korai éveinek történetét. Tímár szándéka szerint ekkor kéne megismerkedünk a Hármastáj világával a földrajztól, a politikán és vallásokon keresztül a hétköznapokig. Mivel Cselezüstön keresztül kapjuk meg ezeket az információkat a földrajzi/politikai/történelmi leírásokat hiányosnak érezhetjük, mivel mi is másodkézből, az elbeszélő által – akinek ugye minden új – kapunk részleteket. Ez talán még nem lenne akkora baj, csak Cselezüst stílusa a naiv kislányos cukiskodástól a nyugdíjas könyvtáros néni modorosságáig olyan kiegyensúlyozatlan, hogy egyszerűen irritált a személye, miközben olvastam.
A regény második fele egy Lánglélek nevű figuráról szól E/3-ban (akinek a neve kompromisszum nélkül tolja az arcunkba a hős legfőbb tulajdonságát, ez pedig már nem beszélő, hanem üvöltő név), aki kitalálható módon rejtélyesen kötődik Cselezüsthöz. Míg Cselezüst története helyenként képes berántani az olvasót – már csak a személyes elbeszélés jellege miatt is – a kötet második fele már ezen a téren kevésbé pergő, színes vagy érdekes. Az elbeszélés omnipotens módon marad teljesen impotens. A könyv egészében a nevek, helyiségek vagy állatvilága kesze-kusza összevisszaságban mutatja be Hármastájat és ami külön idegesítő volt számomra, hogy bizonyos dolgok teljesen megmagyarázatlanok maradnak, például, hogy milyen evolúciós előnye származik abból egy nyúlnak, hogy szarvai vannak, miként működik a mágia vagy miért ismerősek a mi valóságunkból helyek. A regény egyik nagy pozitívuma, hogy bár az egyes karakterek jól ismert mesei figurák, viszont mindegyikük jellemében van egy icipici csavar, amitől máris érdekesebbek.
Nem ez mű fogja legyőzni Harry Pottert és Frodót
A látszat mesterit olvasva az az érzésünk, hogy ez a regény valaha hosszabb lehetett, de sokat kellett belőle húzni, a leíró részek erősebbek lettek volna, ha hosszabban áshatjuk bele magunkat. A történet esetleges csavarjai nem ütnek akkorát, mint szeretnének, a mellékszereplők pedig érdekesebbek lehettek volna ha nagyobb szerepet kapnak. A szerző folytatásban gondolkodik – a cím is erre utal – de Hármastáj egyelőre nem az a fantasy-világ ahova nagyon visszavágynék.A fantasy sajátossága, hogy nagyon nagy mértékben várja el az együttműködést a tekintetben, hogy az olvasó használja a képzelőerejét. Ehhez persze a szerző részéről szükséges a részletes leírásokkal, egy-egy karakter hosszas kifejtésével vagy a felfestett világ logikájával így hitelességével elfogadhatóvá, átélhetővé tenni azt. A látszat mesterei ezt viszont csak helyeként képes megadni. Nyelvi leleményként eleinte ugyan szórakoztató az egyes szám első személyű elbeszélés de hamar ráun az olvasó.
Tímás Krisztina: A látszat mesterei: Tükörben 1. – Atheneum Kiadó, 2017
