Ázsiai horror+amerikai remake=nemzetközi siker
A 2000-es évek elején a Nagy Ázsiai Horror Boom következtében a nemzetközi horrorpiacot csaknem ellepték a valamely random ázsiai országból importált rémfilmek, azon egyszerű megfontolásból, hogy ha az eredeti művek jól teljesítettek saját országuk piacán, akkor nagy eséllyel szépen tejelnek amerikai, szélesebb körben pedig az internacionális piacon is. A lista és elemei is ismerősek lesznek, de vajon hányról tudtad, hogy eredetileg nem amerikaiak?
Ringu (1998) – A kör (2002)
A 90-es évek elején Koji Suzuki tollából három regényen keresztül élvezhették a japán olvasók a tévéből kimászó, csuromvizes lány kálváriáját és ennek mentén a gyilkolássorozatát. 1998-ban Hideo Nakata rendezett filmet a regényekből Ringu címmel, a feldolgozásra pedig nem kellett sokáig várni, négy év múlva 2002-ben jött is A kör. Az eredeti filmek (a Ringu-sorozat nem állt meg egy résznél) összesen 129 millió dollárt hoztak készítőiknek, míg az amerikai változat első része egymaga képes volt 249 millió dolláros összbevételre. A folytatások viszont már alulmaradtak. A kör 2 mindössze 169-, míg a 13 millióból készült harmadik rész eddig mindössze 28 millió dollárt tejelt, bár az is igaz, még csak egy hete játsszák a mozik. Mondjuk azon se lepődnék meg, ha ez az összeg hosszútávon nem változna. Utóbbiról kritika itt.
Ju-On (2002) – Átok (2004)
A japán hiedelemvilág legnépszerűbb lényei a kísértetek. Nem véletlen, hogy emiatt a filmek túlnyomó többsége is a halál utáni élet, a lélekvándorlás és ennek tükrében úgy egyáltalán a lélek megtisztulásáról szólnak. Ahogy az Átok is. Ráadásul ebben a filmben egyből kettő is van, akik abúzálnak egy nővérkét. Ju-On címmel, 2002-ben robbant be a japán mozikba, persze úgy, hogy már ezt is megelőzte könyves, filmes, televíziós előélet. A japán verzió egyébként szerény 3 és fél millió dollárból készült, világszerte pedig ennél is kisebb bevételt tudott produkálni. Az amerikai változat 187 milliót hozott a konyhára és afféle hommage-ként a történet Japánban játszódik.
Honogurai Mizu no soko kara (2002) – Fekete Víz (2005)
Hideo Nakata sokat tett azért, hogy a japán- és az amerikai horror megfelelően fuzionáljon egymással. Nem elég, hogy A kör-sorozat japán eredetijét és az amerikai széria második részét is rendezte, de a Fekete víz amerikai remake-jének írói munkáiban is részt vett, míg a japán verziót ő maga készítette. Ha ez nem lenne elég az összefonódásokból, a Fekete víz eredetei mangaváltozatát Koji Suzuki, A kör szerzője készítette. Amúgy ebben a filmben semmi extra nem történik, csak az elvált anyuka pechjére egy olyan motelbe menekül gyerekével, ahol még mindig nem hívták ki a vízvezeték szerelőt, ezért mindent elönt ez a fekete trutyi, amit víznek csúfolnak.
Kairo (2001) – Mezsgye (2006)
Míg A kör egyértelműen a televíziós kultúra kritikája és az ezzel kapcsolatos félelmekre reflektált, addig a 2001-es Kairo (Mezsgye) az internet hajnalán a vezeték nélküli kommunikációs forradalom veszélyeire hívta fel a figyelmet. Mi van, ha ezen eszközök segítségével kaput nyitunk egy másik, ismeretlen világba, amelyet se bezárni se megsemmisíteni nem lehet? Az eredeti film 2001-ben a cannesi filmfesztiválon debütált, Kiyoshi Kurosawa a saját regényéből adaptálta. 2006-ban az addig videojátékokat rendező Jim Sonzero készítette a remake-et ami csekély, mindössze kilenc millió dolláros bevételt hozott a húszmilliós gyártási költséghez képest.
Gin-Gwai (2002) – A szem (2008)
Ugyan a szervtranszplantáció már a századforduló óta létezik – szaruhártyát már 1905-ben sikeresen ültettek át A páciensből B-be – a teljes szemátültetés még mindig csak sci-fi, hiszen a látóidegeket nagyon bonyolult kezelni, bár részleges és sikeres szemátültetésekről már hallani. Önnek vannak transzplantált szervei? Csak azért kérdezem, mert a soron következő film, A szem azzal a gondolattal játszik el, hogy mi van akkor, ha egy szemátültetés után (!!!) furcsa dolgokat kezdünk el látni? Hát mi lenne. Én tuti megijednék és kikaparnám a szemem. A 2002-es filmet 2008-ban a szemrevaló (haha) Jessica Albával forgatták újra az Egyesült Államokban.
ชัตเตอร์ กดติดวิญญาณ (2004) – Árnykép (2008)
Eltérően az előbbiektől, az Árnykép nem japán, hanem thaiföldi horrorfilm, viszont az országot leszámítva semmi másban nem különbözik a fentiektől. Itt is van túlvilág, itt is van közvetítőeszköz és szellemek, akik “csak” békességre vágynak. Ahogy A kör vagy a Mezsgye, úgy az Árnykép is reflektált a maga módján a kétezres évek technológiai fejlődés-cunamijára, a szellemek viszont nem a tévén, nem az interneten, hanem a fotókon keresztül hozzák rá a frászt a kedves nézőre. Az amerikai remake egyébként befeketetési költségeinek alig dupláját, 48 millió dollárt hozott világszerte.
Geoul sokeuro (2003) – Tükrök (2008)
Nincs még egy olyan rejtélyes hétköznapi használati tárgy mint a tükör. Erről egy kiváló slamben emlékezik meg Süveg Márk Saiid is, de az amerikaiak is hamar rájöttek, mekkora potenciál található a fürdő- és előszoba legfontosabb használati eszközében, ami körös-körül övezi léptünket-nyomunkat, akár egy áruházban is. Ehhez persze szükség volt a 2003-as Sung-ho Kim által rendezett filmre, meg arra, hogy elvállalja öt évvel később az amerikánus másolatot.
Sigaw (2004) – The Echo (2008)
Listánk második különös eleme a filippino származású Yam Laranas és Sigaw című filmje, aki hasonlóan Hideo Nakatához, szintén kétszer forgatta le saját filmjét. Érthetetlen módon ennek a filmnek se a kritikai, se a bevételi oldalról nem volt akkora sikere, mint a fenti daraboknak, pedig a recept egyszerű. Fogj egy ázsiai filmet… és remake-eld az USÁ-ban. Hát ez nem jött össze, olyannyira, hogy hazánkban nem is került forgalmazásba.
Chakushin ari (2003) – Nem fogadott hívás (2008)
Én szoktam magamnak üzeneteket küldeni előre az időben elektronikus levél segítségével, de magam is megijednék, ha a jövőből hívnám fel saját önmagamat mobiltelefonkészüléken. Valami hasonlóval játszik Takashi Miike, akinek a neve ismerősen csenghet a horror-fanok számára. Az Ichi the Killer és a Meghallgatás című filmjeivel már a kilencvenes évek végén nevet szerzett magának és kultstátuszba került. 2003-as filmje sok tekintetben hasonló a Mezsgyéhez, hiszen itt is egy telekommunikációs eszköz segítségével rosszalkodik egy szellem, az amerikai feldolgozásban egy szájszemű néni, Miike eredeti verziójában viszont csak egy klasszikus, hófehér bőrű japán kislány. De az elég rideg.
Janghwa, Hongryeon (2003) – Hívatlan vendég (2009)
A Két nővér címen ismertté vált 2003-as film korunk egyik legfontosabb, mégis leginkább padló alá söpört problémájának egyfajta analógiája, a családon belüli erőszaké. Ha horrorban ikrekkel találkozunk, szaladjunk! Ha ráadásul éppen az elmegyógyintézetből szabadultak, mint Su-mi és Su-yeon, meg kell fontolnunk, hogy számíthatunk-e bármi jóra. Nyugi, a film az nagyon jó, csak épp rendkívül félelmetes is! Az amerikai verzió annyit csavar a dolgon, hogy a testvérpárból csak az egyikük járja meg az elmegyogyót, ettől függetlenül az alapkonfliktusok ugyanazok maradnak: az újranősülő apa és felesége nehezen jönnek ki a testvérpárral, ráadásul a mostohaanya valami csúnya dologgal is vádolja őket.
