Az ember képes bármit túlzásba vinni, amiről úgy érzi, jó neki. Lehet az evés, ivászat, szépség, szex, testmozgás, tévé, lustálkodás: mind képes ugyanúgy működni, mint a kábítószerek. Az első, apró adag olyan eufóriát okoz, amit a fogyasztó aztán, újra, és újra át akar élni. Aztán egyre több kell, hogy akár csak megközelítse az eredeti élményt. A legkeményebb fázisban a függő élete felett teljesen átveszi az irányítást a „szer”.
Ahogy az alkoholista pohárral kel, és fekszik, a dohányos pedig cigarettával, a napjaink legelterjedtebb, népbetegségszerű függőségében szenvedők, állandóan az okostelefonjaik képernyőjét bámulják. Arra ébrednek reggel, de még ki sem nyomták az ébresztőt, már azt csekkolják történt-e valami érdekes a fácsén, meg az instán. Aztán 5-10 percenként egész nap ezt folytatják.
Ők ihlették Antonie Geiger SUR-FAKE című sorozatát. A fotóművész, Párizs utcáit róva készít képeket a kütyüikre meredő emberekről, majd azokat úgy torzítja el, mintha a készülékek beszippantanák használóik arcát, és lelkét.
„A képernyő a tömegkultúra tárgyiasulása, ami elidegeníti az egyént a saját fizikai testétől, és a külvilágtól”
– fogalmazza meg művész a képek lényegét.
Bár ezt a cikket, most ön is egy monitoron, jó eséllyel valamilyen mobil készüléken olvassa, azért ne keseredjen el. Csak ezen túl minden egyes alkalommal gondolja át, hogy tényleg feltétlenül fontos-e abban a pillanatban csekkolni a telefonját. Ha nem, nézzen szét helyette egy kicsit a külvilágban.
(via: Bored Panda)
