Új sorozatunkban Kövesdi Miklós Gábor az angol abszurd humor világába kalauzol minket.
„Ha csak feleannyira jól érezték magukat, mint mi, akkor mi kétszer olyan jól éreztük magunkat, mint Önök.”
Graham Garden, Cambridge Footights
Az Oxbridge maffia – ezzel az első hangzásra bizarr elnevezéssel illetik az angol humor azon képviselőit, akiket két dolog köt össze: Oxfordban vagy Cambridge-ben tanultak, és eredetileg eszük ágában se volt átnyergelni a szórakoztatóipar világába. Persze, mint Bill Oddie komikus mondta, „nincs szórakoztatóipar szak az egyetemen”. De tény, ha ezeket a fiatalokat nem térítik el időben, akkor a világ talán nagyszerű orvosokkal, ügyvédekkel, reklámszakemberekkel, irodalomkritikusokkal, és más derék polgárokkal gazdagodik, de szegényebb lenne jó néhány poénnal, tréfával, röhögéssel. Szerencsére azonban az angol egyetemek lehetőséget nyújtottak diákjaiknak, hogy próbára tegyék vélt, vagy valós tehetségüket, és ez a kora hatvanas években különlegesen gyümölcsöző befektetésnek bizonyult.
A Cambridge Egyetem revüi mindig is nagyobb figyelmet kaptak, mint az oxfordiak, igaz, ott nagyobb hagyományai is vannak ennek a műfajnak. A patinás Cambridge Footlights Clubot (Cambridge Rivaldafény Klub) 1883-ban alapították. Műsorát eleinte zenés komédiák alkották. Tagjai sokáig csak férfiak lehettek. Nők először 1932-ben kerülhettek a társulatba. A kísérletet akkora kudarcnak ítélték, hogy a következő évi előadás a No More Women (Nőket soha többé) címet kapta, és egészen a hatvanas évekig kellett várni, hogy a nők tényleges tagjai lehessenek a klubnak.
A forradalmi lépés a Footlights soros elnöke, bizonyos Eric Idle nevéhez fűződött, aki így emlékezett meg erről:
Engem 1963-ban vettek be egy meghallgatás után, az utolsó évemben pedig megválasztottak elnöknek. Ez azzal járt, hogy egy elnyűtt, öreg, rózsaszín szmokingot kellett viselnem. Az év végén, amikor mindenki más a záróvizsgákkal volt elfoglalva, a Footlights kétórás profi színpadi revüt állított össze a cambridge-i Művészszínházban, amivel aztán turnéra indult, és végül az Edinburgh-i Fesztiválon kötött ki. Mivel a klubba nem léphettek be lányok, mindig problémát okozott vicces női szereplőket találni, akiknek van gyakorlata a komédiázásban. Úgy döntöttem, változtatok ezen, és első elnöki tettem az volt, hogy eltöröltem az ősi szabályt, amely kitiltotta a lányokat. Fölöttébb radikális fickó voltam a kis bőrkabátomban. Meleg tanárok jöttek sírva rimánkodni, hogy ne változtassak a hagyományon, de nyilvánvaló ostobaság volt megtiltani, hogy a nők teljes jogú tagok lehessenek a komédiás klubban
A Cambridge Footlights számos későbbi híres művész szárnypróbálgatásának volt helyszíne. Eric Idle itt ismerkedett meg John Cleese-zel és Graham Chapmannel, akikkel később humortörténelmet írtak. De rajtuk kívül Douglas Adams, Alan Bennett, Tim Brook-Taylor, Stephen Fry, Hughe „Dr. House” Laurie, Emma Thompson neve is ismerősen csenghet a hazai közönség fülében.
Angolul tudóknak íme egy kis ízelítő az 1982-es Footlights show alapján készült tévéműsorból, néhány ismerős arccal.
A klubba bekerülni nem volt könnyű. Graham Chapmannek például az első évében nem is sikerült. A klub titkára, bizonyos David Frost elutasította a jelentkezését, mert a meghallgatásokra csak meghívásos alapon lehetett bekerülni.
Más szóval valahol másutt észre kellett vetetned előbb, hogy mennyire vicces vagy
– emlékszik vissza Chapman.
Chapman azonban megemlíti a rendszer előnyeit is, amit később élvezhetett, amikor ő tartotta a meghallgatást.
Szigorú szavazás volt. Ha akartuk, egy évben csak hat újoncot vettünk föl, és így biztos volt a helyünk az év végi revüműsorban.
Az, hogy az orvostanhallgató Graham Chapman végül író és színész lett, orvosi ambícióit pedig jórészt a stáb és közvetlen ismerősök gyógyításában élte ki, nagymértékben a Footlights bűne.
1964-ben ugyanis felkérték Chapmant, hogy tartson a Cambridge Circus társulatával egy új-zélandi turnéra, ami egyben azt is jelentette, hogy meg kell szakítania az orvosi tanulmányait. Ezt pedig nemcsak számára volt nehéz döntés, de valahogy a szüleivel is el kellett fogadtatnia. A véletlen segített határozni. Chapman több orvos kollégájával együtt teára volt hivatalos az anyakirálynőhöz. Chapman megemlítette az új-zélandi lehetőséget. Az anyakirálynő pedig azt mondta neki:
Gyönyörű hely. El kell mennie!
Chapman szülei ezt uralkodói parancsnak tekintették, így hát Chapman végül elutazott.
Nem utolsó sorban Chapman a Footlights égisze alatt ismerkedett meg John Cleese-zel, akivel évtizedeken és számtalan műsoron átívelő szerzőtársi együttműködést alakított ki.
John Cleese:
Az év végi revü már-már professzionális költségvetéssel rendelkezett. Úgyhogy megérte benne lenni. Rengeteg ember fordult meg a meghallgatásokon. Nagy mennyiségű anyagot írtak, és sokan felléptek, hogy bekerülhessenek. Ez azt jelentette, hogy a műsor igen nagy színvonalat tudott tartani. Félhivatásos dolog volt, sokan kerültek innen azután a szórakoztatóiparba. Bizonyos szempontból olyan volt, mint egy önálló tanszak az egyetemen belül.
Ma már furcsának tűnhet, hogy John Cleese-nek sem sikerült elsőre bekerülni a hőn áhított társulatba, mivel nem tudott énekelni és táncolni. Ám később barátjával, Alan Hutchinsonnal írtak néhány jelenetet a Footlights számára, amiket ők is adtak elő, és így Cleese előtt is megnyílt az út a Cambridge Circus és a West End felé.
Bár az Oxford Revue (Oxford Revü) nem tekinthet vissza olyan dicső múltra, mint „konkurense” – 1952-53 táján indult útjára –, mégsem szabad lebecsülni. Ki tudja, nélküle talán Dudley Moore, Michael Palin, Terry Jones vagy Rowan Atkinson is szégyenszemre valamilyen „tisztességes” szakmát választ. Ám az oxfordi színházi gyökerek ennél sokkal régebbiek. Az 1885-ben alapított Oxford University Dramatic Societyben (Oxfordi Egyetemi Drámaszövetség) bontogatta színészi szárnyait mások mellett Richard Burton, Hugh Grant és Michael York.
A Cambridge Footlightshoz hasonlóan az Oxford Revue is „kitermelt” egy híres szerzőpárost. Palin és Jones első közös jelenete a Burleszk/habos torta jelenet volt, melyet később a Monty Python színházi előadásaiban Pythonék is bemutattak. A magyar közönség a Monty Python Live at the Hollywood Bowl (itthon Monty Python Amerikába megy címmel jelent meg) című „koncertfilmben” láthatja. Ebben egy egyetemi előadó a humor fejlődéséből tart előadást a katedrán, három segédje pedig szemlélteti az elhangzottakat. Deszkákkal verik kupán egymást, és habos tortát dobnak a másik arcába.
A jelenetet a Holló Színház is bemutatta a „Helyzetkomikum formái” címmel:
De azért érdemes megnézni a Monty Python előadását is:
(folyt. köv.)
