Kultúra

Negyven kő találta fejen Artúrt

Két évvel ezelőtt volt egyszer egy Lengemesék. Most meg már itt a Lengemesék - II. Nádtengeri nyár című mesekönyv Berg Judittól. Mixeltünk ma belőlük egy Matinéra valót. Legyen mindenkinek gyereknapja.

Lengevár a világ legkülönösebb városa. Alatta víz, fölötte ég, körülötte hullámzik a végtelen Nádtenger. Ha feltámad a szél, Lengevár fészekszerű, sásból szőtt házai a nádszálakkal együtt hajladoznak. Lakói, az aprótermetű, zöldbőrű lengék éppen ezért nem szédülnek sosem. Szárnyalhatnak nádirigó-háton, billeghetnek kéregtutajban a hullámok tetején, vagy akár bukfencezhetnek a szélben ingó Lengevárban, mégsem forog velük a világ.Nem kavarog a gyomruk, nem verdes a szívük ijedtükben, sőt, minél jobban imbolyog alattuk a talaj, ők annál otthonosabban érzik magukat. Majd meglátjátok, hogy ez időnként igazán szerencsés adottság.

A lengék ugyanis a Nádtenger őrei. Éberen vigyázzák a tó lakóinak életét, oltalmazzák a vízimadarak fiókáit, védik a nádasban növekvő növényeket, vigyáznak a növekedő ebihalakra , de jó barátságban vannak a pókokkal, szitakötőkkel, gőtékkel, halakkal, sőt még a parti kövek közt élő vízicsigákkal és bolharákokkal is. Idomított nádirigóik hátán őrjáratoznak a levegőben, szemmel tartják a Nádtenger környékét, lecsapnak a fosztogatókra, a rablókra és a szemetelőkre is. Harácstanyát, ősi ellenségeik városát különösen szemmel tartják, mert a vörös bőrű, lusta harácsok gyakran indítanak támadást a Nádtenger lakói ellen.

Míg a vidám, izmos lengék mások biztonsága felett őrködnek, a kerek képű, mogorva harácsok azon törik a fejüket, miként tudnának madártojást, kiskacsákat vagy éppen békalencsét rabolni. Ha a lengék nem őriznék folyamatosan a tó biztonságát, a harácsok már réges-régen kifosztották és tönkretették volna Nádtengert. Így is gyakran okoznak károkat a vízben és a tóparton, főleg nyáron, amikor hajnaltól napnyugtáig zajlik az élet. Madárszülők terelgetik és tanítgatják fiókáikat, halak és siklók cikáznak a vízfelszín alatt, zsong a vidék a rovarok zümmögésétől, a tücsciripeléstől, miközben békák egész kórusa dalolja át az éjszakát. A lengeőröknek ilyenkor annyi a dolga, hogy néha elkerüli a figyelmüket a harácsok titkos fondorkodása.

Videók a témában:

Szerencsére a lengeőrök vezetője, Rence Ervin nemcsak szigorúságáról, de éles szeméről is nevezetes. Eddig még mindig sikerült időben észrevennie, miben mesterkednek a Nádtenger ellenségei. Munkáját bátor és harcra kész lengecsapat segíti. A lengeharcosok haja barna, mint a nádbuga vagy az öreg fűzfa kérge, zöld arcuk beleolvad a nádas zöldjébe, fekete szemük úgy csillog, mint a napfényben cikázó rózsabogár szárnya. Ha lesben állnak, szinte láthatatlanok. De ha megharagszanak, vadméhekként süvítenek át a Locsogó-tó fölött.

Füttyös Vilkó rosszkedvűen ült egy fűcsomón, és kavicsokat dobált a tóba. A tizedik dobás után egy kíváncsi fej kukucskált ki a nádasból. A huszadik dobás után a kíváncsi fej bosszússá változott. A harmincadik dobás után a bosszús fej hümmögni kezdett. A negyvenedik dobás után a hümmögő fej gazdája megszólalt.

– Nem hagynád abba?

– Nem – mordult egyet Vilkó, és hajigálta a kavicsokat tovább.

– És ha szépen megkérlek? Úgy tűnik, mintha fogtam volna valamit. Aztán mégsem. Negyvenszer – hümmögött a hümmögő fej.

– Mit akarsz fogni? – kérdezte Vilkó, és a markába szorította a kavicsot, amit éppen dobni készült.

– Szúnyogot vagy legyet! – sóhajtott a hümmögő fej vágyakozva. – Artúr vagyok. Pók. De jobbára elkerülnek a szúnyogok.

– De jó neked! Engem bezzeg üldöznek – sóhajtott Vilkó.

A póknak felcsillant mind a nyolc szeme.

– Nem szőhetnék hálót a hajadba? Elkapnám az összes szúnyogot, aki csak téged kerülget.

Vilkó megharagudott.

– Szóval te is a hajammal csúfolsz!

– Én? Dehogy! – tiltakozott Artúr. – Olyan szép zöld a hajad, mint a nádas. Ritka jó szín.

– Hát éppen ez az! – fakadt ki Vilkó. – Már réges rég barnának kéne lennie. Nem vagyok óvodás. A barátaimnak mind bebarnult. Most avatták fel őket. Kaptak buzogányt, nyerget, nádirigót, én pedig maradtam, ami voltam: Füttyös Vilkó, a nádtengeri futár. Mindenki rajtam nevet.

Artúr megértően bólogatott.

– Futárnak lenni tényleg nem nagy öröm.

– Te csak ne sajnálj – fortyant föl Vilkó. –  Egész nap egy pókháló közepén ücsörögni sokkal unalmasabb.

De Artúr nevetett. Még hogy unalmas? A pókok egész nap beszélgetnek. Vilkó elcsodálkozott. Ugyan hogy beszélgethetnének, amikor ki sem mozdulnak a hálójukból? Artúr elmagyarázta.

– Tudod, milyen jól vezeti a pókháló a hangot? Ha kifeszítek egy hosszú szálat, elég halkan megszólalnom az egyik végén, és minden tisztán hallatszik a túloldalon.

– Ne viccelj! – hökkent meg Vilkó.

– Komolyan mondom! – bizonygatta Artúr. – Az ebihal-nevelde mellett lakó barátommal szoktunk csevegni, amikor nincs elég szúnyog. Vagyis állandóan. Olyan, mintha egymás mellé szőttük volna a hálónkat.

Vilkónak felcsillant a szeme. Milyen jó lenne, ha a pókhálóval az egész Nádtengert átszőhetnék! Elég lenne az egyik szál végén megszólalni, és a hangját a nádas túlsó pontján is meghallanák! Nem kellene egész nap rohangálni a hírekkel, mégis mindenki tudna mindenről, ráadásul pillanatok alatt.

Ebben a pillanatban a fejük fölött megjelent két nádirigó. Vilkó régi barátai, Mocsári Miki és Gyékényes Geri gyakorolták éppen, hogy kell rigónyeregben utazni. Mikor megpillantották Vilkót, rögtön leereszkedtek.

– Ha tudnád, milyen más a világ fentről – dicsekedett Matyi.

– A leggyorsabb futár sem ér a nyomunkba, úgy repülnek a rigóink – tette hozzá Geri.

Füttyös Vilkó dacosan megrántotta a vállát.

– Hiába kaptatok nádirigót! Én akkor is gyorsabban viszem a híreket.

Miki és Geri jót nevetett. Hiába Vilkó a leggyorsabb nádfutó, a szárnyasoknak nyomába se érhet.

– Fogadjunk! – vigyorgott Miki.

– Rendben – bólintott rá Vilkó. – Holnap tartunk egy hírvivő versenyt. Az nyer, aki hamarabb eljuttatja a híreket a Nádtenger egyik feléből a másikba.

Miki és Geri összenézett. Hát, ha Vilkó mindenképpen veszteni akar, legyen. Nevetve felpattantak rigóikra és elrepültek.

– Viszlát holnap! – kiabálták.

– Artúr, ugye segítesz nekem? Meg kell nyernünk a fogadást! – kérte Vilkó. – Cserébe annyi szúnyogot fogsz körülöttem, amennyit csak akarsz!

Artúr beleegyezett, és azonnal munkához láttak. Át kellett vezetni a pókfonalat a Nádtenger túloldalára. Artúr hálója volt a kiindulási hely, itt rögzítették a szálat, aztán Vilkó nyakába kapta Artúrt, és elindultak. Artúr folyamatosan eregette a fonalat, Vilkó pedig haladt előre. Időnként a nádszálakra tekerték a vezetéket, nehogy elsodródjon, aztán mentek tovább. Vilkó most nem szaladt, nehogy elszakadjon a fonál, így késő délután volt, mire átértek a túlpartra. Artúr szőtt magának egy hálót, hogy abban várhassa másnap reggel Vilkó üzenetét, a lengefiú pedig visszaszáguldott Artúr régi hálójához, hogy kipróbálja, működik-e a rendszer.

Másnap reggel a fűcsomó körül gyülekeztek a lengék. A fiúk fogadásának hamar híre ment, és most mindenki kíváncsi volt, hogyan próbálja a zöld hajú Füttyös Vilkó megvédeni a becsületét. Borzas Füzi, Lile barátnője kihirdette a szabályokat.

– A Nádtenger túlsó végén vár Lile. Aki elsőként átadja neki az üzentem, az nyer.

Mocsári Miki és Gyékényes Geri izgatottan tartotta nádirigóján a gyeplőt. Füttyös Vilkó nyugodtan állt. Borzas Füzi fennhangon elmondta az üzenetet:

– Azt üzenem Lilének, hogy a győztesnek egy vízililiomot adjon ajándékba.

Alighogy elhangzott a várva várt mondat, Miki és Geri megsarkantyúzta a rigóját. Füttyös Vilkó azonban nem futott. Odalépett a hálóhoz, és a pókfonal végének elmondta az üzenetet. A túloldalon Artúr már várta, majd azonnal továbbította is Lilének. Mire Miki és Geri a száguldó nádirigók hátán megérkezett, Lile már le is szakította a Vilkónak járó liliomot. A két felsült fiú bosszúsan tért vissza a várakozó lengékhez. Lile is velük tartott, és saját rigója hátán hozta a liliomot, amit mosolyogva nyújtott át Vilkónak. A fiú megköszönte a virágot, kicsit el is pirult, aztán boldogan kezet rázott az éljenző lengékkel. Mocsári Miki és Gyékényes Geri kicsit vonakodva bár, de szintén megszorongatta a győztes kezét.

Vilkó fél füllel hallotta, ahogy a lengék az eszét és leleményességét dicsérik, de nem figyelt igazán. A verseny végére jó gondolata támadt, és most már az új tervet forgatta a fejében. Az egész nádtengeren ki kellene építeni egy telepók-hálózatot. Akkor a nádas bármelyik szegletéből pillanatok alatt eljutnának a hírek a túlsó partra. Így könnyebb volna megvédeni a Nádtengert az ellenségtől! Elhatározta, hogy másnap nekiáll a munkának, de előtte még összefogdos egy sereg szúnyogot, hogy Artúrnak is jó napja legyen!

Születésekor minden lengegyereknek harsogó zöld a haja. A fűcsomóhoz hasonló fejek csak iskolás korban kezdenek bebarnulni. A lengecsemeték élete ilyenkor hatalmas fordulatot vesz, mert a barnahajú gyerekeket felnőtté avatják, fegyvert és saját nádirigót kapnak, hogy ők is kivehessék részüket az őrök nehéz munkájából. Nem csoda, hogy minden fiatal lenge szívrepesve lesi a víz tükrében, mikor válik zöld haja egyre sötétebbé.

Egy kora nyári reggelen Rence Ervin légi hadgyakorlatot tartott a nemrégiben felcseperedett ifjoncoknak. A fiatal csapat nádirigóháton cikázott a sziget fölött.

A hadgyakorlat idején Füttyös Vilkó, az eszes és merész lengefiú összeszorított szájjal kalapált egy zsombékon ülve. Zöld haja felborzolódott, tekintetét az ölében tartott szerkentyűre szegezte, de csak látszólag merült mélyen a munkába, a gondolatai messze jártak. Hiába igyekezett, nem tudta elterelni figyelmét a közelben zajló kiképzésről. Rence Ervin ugyan a sziget közepéről harsogta parancsait, de a víz jól vezeti a hangot, és Vilkónak néha úgy tűnt, mintha a szomszéd bambuszok mellől érkeznének a kiáltások. A levegőben Vilkó régi barátai száguldottak rigóháton, a zuhanórepülést, a hirtelen fordulásokat és a célba dobást gyakorolták éppen.

Mocsári Miki és Gyékényes Geri régebben minden szabad idejét Vilkóval töltötte. Őszintén csodálták barátjuk találmányait és ötleteit, és arról ábrándoztak, hogy hárman együtt válnak majd győzhetetlen harcosokká. Csakhogy Vilkó haja nem barnult be a tavaszi ifjoncavatásra, így Miki és Geri nélküle kapta meg első rigóját és buzogányát. És hogy a helyzet még szomorúbb legyen, Vilkó lánybarátait is felavatták. Az ijedős Borzas Füzi, és barátnője, a copfos Lile is ott gyakorlatozott Rence Ervin csapatában.

Mikor a csapat harmadszor húzott el Vilkó feje felett, a lengefiú megelégelte a kalapálást, felpattant és kotorászni kezdett a nádtövek között. A kis motor, amit az ölében tartott, elkészült már, eljött az idő, hogy felszerelje a csónakjára. Merthogy Vilkó legújabb találmánya egy gyorsan száguldó, könnyen irányítható motorcsónak volt. A fakéregből készült hajótest a nádasba rejtve várta, hogy felkerüljön rá a motor. Vilkó biztos kézzel, mégis sietve dolgozott, hiszen alig várta már, hogy végre kipróbálhassa, milyen érzés evezők nélkül, szélsebesen hasítani a vizet.

A hadgyakorlat éppen kapóra jött. Ilyenkor mindenki a kiképzéssel van elfoglalva, és biztosan nem lesz  idejük a nádtöveket és a vízi járatokat ellenőrizni, így talán nem fogják Vilkó motorcsónakját sem észrevenni. Merthogy Vilkó, szokás szerint, a tilosban járt. Zöldhajú ifjoncoknak tilos egyedül vízre szállni, járműre ülni, és legfőképpen kísérő nélkül utazgatni a Nádtengeren. De Füttyös Vilkót a szabályok betartásánál sokkal jobban izgatta, hogy kipróbálja végre a találmányát.

Már a kormánylapátot próbálta rögzíteni a csónak hátoldalán, mikor bizseregni kezdett mindene. Először csak a nyakán futott végig a hideg, aztán borsódzni kezdett a háta, végül a furcsa érzés végigszaladt a végtagjain is. Amikor már a fülcimpája is égett, Vilkó óvatosan megfordult és körülnézett. Akkor szokta ilyen kellemetlenül érezni magát, amikor valaki titokban bámulja. Csak nem bukott le máris? Lehet, hogy Rence Ervin még a hadgyakorlat közben is rajta tartotta a szemét?

Szerencsére nem. Az őrparancsnokot kellőképpen lefoglalta az ifjoncok kiképzése. A kíváncsian bámuló szempár tulajdonosa nem más volt, mint Nátri, egy pikkelyes bőrű, izmos hátú vízisikló. Hajlékony testét a nádszálakra csavarva napozott a vízfelszín fölött, lustán bámulta Vilkó titkos munkálkodását, miközben néha szemtelenül kiöltötte a nyelvét.

– Mi lesz ebből? – bökött a motorcsónak felé érdeklődve, miután tekintete összetalálkozott Vilkóéval.

– Semmi közöd hozzá! – mordult rá Vilkó. – Nem szép dolog leskelődni.

– Én csak sütkérezem a megszokott helyemen. Nem tehetek róla, hogy éppen itt kezdtél el barkácsolni.

– Titok, hogy mit építek, érted? Nem tudhatja meg senki.

– Én már rég rájöttem – legyintett farkával Nátri. – Egy vacak motorcsónakot készítesz, mert szeretnéd úgy hasítani a vizet, mint mi, vízisiklók.

– Nem titeket akarlak utánozni – mondta Vilkó. – De tényleg motorcsónakot fabrikálok. Ne mondd el senkinek, jó?

– Ugyan kinek mondanám? A mi népünk nem áll szóba a lengékkel.

– Az már igaz, hogy egyedül a siklók nem kérnek a védelmünkből – csóválta a fejét Vilkó. – Nem is értem, miért. Hiszen mi vagyunk a Nádtenger őrzői, rátok is szívesen vigyáznánk.

– Mi nem szorulunk senkire – sziszegte gőgösen a sikló. – Gyorsabbak és erősebbek vagyunk nálatok.

– Akarsz versenyezni? – húzta fel a szemöldökét Vilkó. – A motorcsónakkal biztos lehagylak.

– Esélyed sincsen – kacagott Nátri, azzal nagy komótosan letekeredett a nádról. – Lassú és sebezhető vagy. Én fogok nyerni!

Vilkó csillogó szemmel rögzítette az utolsó csavart. Nagyon szeretett versenyezni, mindig szívesen bizonyította ügyességét és rátermettségét. Versenyt hajózni a vízisiklóval igazán komoly megmérettetés volt. Most legalább kiderülhet, tényleg olyan gyors és biztonságos-e a csónak, mint gondolta. A kis ladikot vízre bocsájtotta, aztán tekerni kezdte a kurblit. A motort alaposan fel kellett húzni, hogy utána jó sokáig működjön.

– Készen vagy már? – türelmetlenkedett a sikló.

– Háromra indulhatunk – bólintott Vilkó.

Megegyeztek, hogy a verseny a hínárosig tart. Vilkó a kormánylapát mellé helyezkedve várta a jelt, még a lélegzetét is visszatartotta, úgy koncentrált. Nátri háromig számolt, majd hatalmas lendülettel nekivágott a víznek. Vilkónak sem kellett több, azonnal a nyomába eredt. Egy darabig fej-fej mellett száguldottak a hínáros felé, és a lengefiú boldogan tapasztalta, hogy a könnyű kis motorcsónak gond nélkül hasítja a vizet.

Nátri aggodalmasan pillantgatott oldalra, egyre kevésbé tetszett neki, hogy nem tudja lehagyni a gyorsmozgású hajót. Végül nem bírta tovább, és a győzelem érdekében cselhez folyamodott. Hirtelen alábukott, farkát felcsapta, és hatalmas lendülettel ráütött az elhaladó csónakra. A kéregtákolmány megbillent, Nátri pedig újra lecsapott. A motorcsónak most már felborult, Vilkó a vízbe zuhant. A sikló újra nekirugaszkodott, és egy fél perc múlva már be is ért a célba. Szájába kapott egy szál hínárt, azzal úszott vissza Vilkóhoz, aki prüszkölve és mérgében fújtatva úszkált a felborult csónak körül.

– Én győztem! – büszkélkedett Nátri. – A hínár bizonyítja.

– Csaló vagy! – fújtatott Vilkó. – Tönkretetted a csónakomat!

– Nem vagyok csaló! Úszás közben néha csapkod a farkam. Most is ez történt. Ha elég erős lett volna a csónakod, nem borul fel.

– Direkt felborítottad! – kiabált Vilkó.

– Te is megpróbálhattál volna felborítani – nevetett a sikló.  – Csakhogy velünk nem könnyű elbánni. Máskor építs olyan hajót, ami nem süllyed el! Majd akkor versenyezhetünk.

– Nem versenyzem veled többet! Most pedig hagyj békén! Látni sem akarlak!

Nátri kuncogva és elégedetten odébb úszott. Keresett magának egy kényelmes nádtövet, hogy ott folytathassa a napozást. Vilkó közben belátta, hogy a kis csónakot egyedül nem tudja a víz közepén visszafordítani. Se kötele, se daruja, nincs semmiféle segítsége, amire számíthatna. Egy pillanatig felmerült benne, hogy megkéri Nátrit, de aztán elvetette az ötletet. Inkább partra rángatja a saját két kezével, semmint hogy segítséget kérjen ettől a csalótól. Keserves küzdelemmel a legközelebbi zsombékhoz vonszolta a csónakot, de közben nagy elhatározásra jutott. Leszereli a kéregladikról a motort meg a kormánylapátot, és készít egy igazi hajót, olyat, amit senki sem tud felborítani vagy elsüllyeszteni.

 

Berg Judit: Lengemesék

Sanoma Media/Nők Lapja Műhely, 2012, 2014

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.