Grespik: Ha polgárháború kell, legyen

Pozitív rezgés Mádl Ferencnek, a Kennedyvel majdnem szexelő erdélyi hős, szeretői viszony a könyvvel, és Az Ember, Aki Lehányta A Kormányüdülőt. Hölgyeim és uraim: Grespik László visszatért.

“Elnézést, ön diák?” – hajol harmincegy évemhez képest is elnyűtt arcomhoz egy kedves asszony a Magyarok Háza Bartók-termének tizenhat fokában. “Az rég volt” – jövök zavarba, de semmi baj, csak azért kérdi, mert férje, Grespik úr, diákokat is vár a könyve bemutatójára, különös tekintettel a joghallgatókra. Egyelőre én vagyok a legfiatalabb.

A Jobboldal Jogásza, az ezoterikus, illetve magyarság eredetét érintő témák (de főleg ezek metszete) iránt érdeklődő, egy ideje azonban sajnálatosan keveset mutatkozó dr. Grespik László Visszadobok kenyérrel – Grespik 1. című könyve ugyan már korábban megjelent, ám csak most kezdődött el a monstre, három etapos könyvbemutató. Az első, a Magyarok Házában megtartott epizód valójában kéttucatnyi néző előtt lenyomott másfél órás stand up műsor volt, nevetés helyett inkább rajongó tekintetekkel, dedikálással és kedvezményes vásárlási lehetőséggel.

A könyv egyszerre anekdotagyűjtemény, történelemkritikai esszék laza sora, valamint műfajokon kívüli lételméleti fejtegetés. Megpróbálom vissszaadni.


Fotók: Neményi Márton

Grespik egyrészt egy Rejtővel – és akaratán kívül Galla Miklóssal – beoltott anekdotázó krónikás, aki őszinte büszkeséggel tekint vissza saját életére, másrészt elszánt népművelő, aki ugyanolyan elánnal dolgozik a Kennedy-rejtélyen, mint a föld rezgészónáinak mérésén. Utóbbival indítunk, konkrétan a tihanyi apátsággal, ahol András sírja és az oltárok mentén kereszt alakú pozitív energiazónát mért igazolt módszerekkel, azaz feltárta, miért olyan szögben fekszik a templom, amilyenben. Meg is beszélte Mádl Dalmával, hogy el kellene hozni oda a férjét, aki az asszony szerint vevő lett volna az ötletre. (A poén: végül nem történt semmi.) Ez az egész persze csak azoknak nem jelent semmit, akik  „a materiális világban dagonyáznak”, de Grespik azért büszke Magyarországra, hiszen itt tényleg nagyon sok pozitív sugárzású zóna van – tudja, leméregette.

Alig győzzük követni a hivatali metaforákat: Grespik háromszor kérdezte meg a zordon recepcióst, hogy ez-e a Közizgatási Minisztérium, mire mosolyogni mert. Grespik határozott vezető: csak akkor értekezik, ha van miről. Sok főnök hagyja megbeszélés közben elcsángálni az osztályvezetőket ahelyett, hogy kőkeményen végigmennek a napirendi pontokon – na, ő nem. „Megjegyzem, Kennedy is ezt csinálta.” Előkerülnek a bírósági sztorik nála butább jogtanácsosokról, illetve egy perről, ami arról szólt, hogy „adott körülmények között megtörténhetett-e az apaság”. Ennek kapcsán kiderül: „A tárgyalótermek nem nélkülözik a komolytalanságot, főleg, ha az ember azt akarja, hogy ez legyen.”

Grespiket egyébként sokszor félreismerik, „azt hiszik, vasasztal mögött ülök és vaságyon alszom”, pedig „a tárgyalótermen kívül is van ám olyan, hogy az ember lazít egy kicsit”.

Például Őszödön, ahol 2000-ben volt szerencséje látni Ádert egy szál fecskében, ahogy tolja a gyereket a bicikli csomagtartóján a tó felé, vagy éppen Orbán Rozit, hogy aztán a vacsorán ő, a nép egyszerű gyermeke a flambírozott izék közt zsíros kenyérért sóhajtson, majd a személyzet kegyéből rendes halászléhez jusson. Utóbbit megirigyelte egy arrogáns kormánytisztviselő, aki parancsolóan rendelte ugyanezt, mire a pincérnek teljes joggal némi rosszallás szaladt át az arcán, de csak úgy, ahogy a tó tükrén suhan át a vízimadár, gyorsan és alig láthatón. Csattanó helyett ezzel kell beérjük – nem rossz üzlet.

Halászlé ide vagy oda, valami nem volt rendben a kajával, Grespik egyik ennen magára aggatott eposzi jelzője ugyanis az, hogy Az Ember, Aki lehányta A Kormányüdülőt. (Bár ez bármely punkegyütes lemezcíme lehetne, azért megnyugtat mindenkit: felhajtotta előtte a vécéülőkét.) Pedig nem szokott hányni, azóta, tehát tizenhárom éve „legfeljebb szellemileg hánytam”, azt is főleg Verebes István láttán, „nem rajongok Verebesért, na”.

Kiderül, hogy az ominózus hetihetes-per óta is irgalmatlanul meg van sértődve az egész libsi bagázsra és úgy általában a túloldalról érkező, főleg a külsejére vonatkozó beszólogatásra. „Nagyok a szemeim, igen, mert ezzel nézek! (…) Másnak is ajánlom, hogy vállalja magát!”

A kötetbemutató végén egy empatikus néző a mikrofont megkaparintva igyekszik megnyugtatni: „Igazán nem akarok hízelegni, de kicsit mintha hasonlítana is Kennedyre!” „Köszönöm szépen, apukám és anyukám műve!” (Grespik 2001-ben perelte be a műsor szereplőit az őt ért megjegyzések miatt. A pert bukta – „A World Trade Center elleni merénylet enyhébb, mint amelyet a vádlottak követtek el a magyar társadalom ellen”, mondta ekkor. Tíz évvel később megpróbált bekerülni a műsorba. Nem vették be.)

Hogy miért kerül elő állandóan Kennedy? Megmagyarázzuk. Grespik László egyik legnagyobb élménye, hogy összeismerkedett Verebélyi Enüddel (azóta Enüd McGiffert). Az erdélyi származású lány Kennedy tanácsadója lett huszonnyolc évesen („valóságos, igazi tanácsadó, nem csak úgy”). „Képzeljük el: szőke, kékszemű bombázó, de már akkor volt kapásból két vagy három diplomája”, Kennedy nyilván rá is hajtott, ám szex helyett (ez Kennedynek nyilván nem tetszett, Enüdnek viszont annál több tiszteletet szerzett a Fehér Házban) addig tanította a magyar kultúrára az elnököt, amíg az ki nem eszközölte harmincezer politikai fogoly szabadon engedését. Ő tanította meg, hogy kell kiejteni, hogy Ich bin ein Berliner, aztán majdnem össze is jöttek („volt egy kis etyem-petyem, na”), de a lepedőakrobatika előtt lelőtték, mármint az elnököt, Enüdnek pedig azóta sem köszönte meg senki, amit tett, kivéve persze Grespiket.

A kötetbemutatót különös belső fesztültség hatja át, mintha néha magát a szerzőt is zavarba ejtenék saját szavai. Ezt végül nem csak feloldja, hanem a lendületből új fejezetet is nyit a kortárs irodalomelméletben: „Olvassák el a könyvemet, mert utólag jöttem rá, hogy lehet, hogy én írtam, valahogy lehet, hogy vissza sem tudom adni. A könyv mindig kétszemélyes, egyfajta szeretői viszony – én és a könyv. Meg fogják látni: a gondolatáramlás ott van benne. És még nagyon sok minden más is.”

Az egyszer biztos. Feltűnik például az Orbánt egy állófogadáson lazán leminiszterező Grespik, a Klebelsberg grófnőt AC/DC-re headbengeltető Grespik, valamint a külföldi bírósági szokásokra őszintén rácsodálkozó Grespik. Szövegtanilag nem tudjuk hova fűzni, mégsem hagyhatjuk ki a show alatt elszórt politikai ars poeticát: ha Grespik lenne a kormányfő, egyszerre („hogy látványos legyen”) megemelné „az alsó három-négy millió ember jövedelmét”, természetesen megtartva a rezsicsökkentő tempót, hogy még jobb legyen. A polgárháborúval pedig az a helyzet, hogy „nem szeretném, de ha egy ilyen katartikus élmény kell a magyarnak”, akkor lehet, nem tenne rosszat. (A telefonomon eközben kapom a hírt a hetvenedik kijevi halottról.)

Nem tudunk szebben búcsúzni, mint ahogy a könyv kezdődik: „Ne csak fogdossa, vegye meg és olvassa el ezt a könyvet! Ha kölcsön kapta, vegyen meg utána egy sajátot is! Másnak is vegye meg ajándékba! Aztán ajánlom magamat.” Mi is őt.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.