Kultúra

Pályaválasztási kiállítás Székesfehérváron

erettsegi(2)(960x640)(1).jpg (érettségi, )
erettsegi(2)(960x640)(1).jpg (érettségi, )

Fiatalokat és felnőtteket is szívesen látnak a szervezők.

Mik a lehetőségek?

Tanárok, szülők és diákok egyaránt ismerik a pályaválasztás jelentőségét. Olyan lépés ez, amely egy életen át elkísér, fontossága megkérdőjelezhetetlen. Dönteni tehát a lehető legjobban kell, ehhez pedig elengedhetetlen, hogy pontos és széleskörű ismeretekkel rendelkezzünk a kínálkozó lehetőségeket illetően. A lehetőségek bemutatása, ezáltal a helyes döntés elősegítése a mostani kiállítás egyik célja.

Hetven kiállító

A “Pályakörkép 2013” október 18-án és 19-én a Türr István Képző és Kutató Intézet Székesfehérvári Igazgatóságának épületében várja a látogatókat. A Pályaválasztási Kiállításon közel 70 kiállító, köztük 5 munkáltató bemutatkozása várható. A kétnapos rendezvényen a különböző oktatási intézmények is lehetőséget kapnak arra, hogy az általuk végzett tevékenységeket, a náluk oktatott szakmákat ismertessék. A szakbemutatóval és információs börzével egybekötött rendezvényen az érdeklődők átfogó ismereteket szerezhetnek az egyes szakmákon túl az oktatási intézményekről, a továbbtanulási és munkavállalási lehetőségekről. A gyakorlati szakképzés lehetőségeiről és feltételeiről a kiállító iskolák, kamarák és a gyakorlati képzést biztosító munkáltatók bevonásával segítik a kilátogatók ismereteinek bővítését.

A rendezvényt a diákok által összeállított színvonalas kulturális programok kísérik, kihelyezett osztályfőnöki órákat szerveznek és üzemlátogatásra is lehetőség nyílik. Emellett látványos bemutatókat tart a Magyar Honvédség, a Rendőrség és a Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik