Tudta azt már a műfaj máig legnagyobb mestere (sőt: voltaképpeni megteremtője), Hitchcock is, hogy a thriller feszültségét sosem a külsődleges akciók, események biztosítják (bár, jó, ha vannak olyanok). Sokkal fontosabbak a hősök tudatában lejátszódó folyamatok. A Szédülés c., mainapság a legtöbbre értékelt munkájának címe nem csak a szereplő saját, a vele történő eseményekre rávetülő tudati képeivel való küzdelmét írja le pontosan, de a film nézőre gyakorolt hatását is: sosem tudjuk, mit is látunk valójában, és magunk is megküzdünk saját olvasatunkért.
Danny Boyle is ezt a receptet alkalmazza legújabb filmjében. Elindít egy cselekményt, s amikor már követni véljük az eseményeket, s azt hisszük, kontroll alatt tartjuk saját észlelésünket, egyszer csak fordít a lapokon, azzal szembesít, hogy nem egészen úgy van, mint hittük, majd amikor a kép kezdene újra összeállni, megint elbizonytalanít s ismét nézőpontot vált. Mi meg próbálunk eligazodni – akár a főhős. Már, ha az a főhős egyáltalán, akit kezdetben annak vélünk.
A nem is dupla, de legalább triplafedelű sztori egy (fontban) több tízmilliós festmény körül forog, s egy biztonsági őr hipnoterápiáját kísérhetjük figyelemmel, aki, összejátszva nagypályás bűnözőkkel, segédkezett a vagyont érő kép ellopásában, ám egy sajnálatos pofon s az azt követő agyi ödéma következtében emlékezetéből kitörlődött, hogy hová rejtette a műtárgyat, s egyáltalán: mi történt a pofon és a kómából történt ébredés között. Itt lép a képbe a vonzó terapeutanő, aki úgy tűnik, segít a rejtekhely megtalálásában. Ám a hipnózisban a tudat egyre mélyebb rétegeit elérő terápia során nem csupán nem várt, a delikvens életét teljesen felforgató emlékfoszlányok kerülnek elő, de ahogy a saját múltját lassan visszanyerő páciens bizonytalanodik el abban a tekintetben, hogy vajon valóság-e egyáltalán, ami körülötte történik, úgy ismerjük fel mi, nézők is, hogy talán jobb lett volna, ha örökre feledés borítja azokat az emlékeket, a kincset érő képpel együtt.
Ügyesen felépített, logikusan elrendezett, profi eszköztárral kivitelezett mozit látunk, amellyel kapcsolatban nem érdemes a valóságos pszichológiai hitelesség kérdésével kukacoskodni. Ez egy mozi. Kalandos, színes, szélsőséges, vad, meglepő, erotikus. Ahogy Heltai Jenő írta száz éve a moziról, mint olyanról: „Egy centiméter költészet. És háromezer méter butaság.”
Ajánljuk: az igényes thrillerek kedvelőinek.
Nem ajánljuk: pszichológusoknak, hipnoterapeutáknak.
TPP
Rendező: Danny Boyle. Szereplők: James McAvoy (Simon), Rosario Dawson (Elizabeth), Vincent Cassel (Franck), Tuppence Middleton (lány),Danny Sapani (Nate), Lee Nicholas Harris (mentős), Sam Creed (DJ). Forgalmazó: InterCom
Hazai bemutató: június 6.
