Mit ígértem? Elszabadult a minden, az egyszer biztos. Volt itt minden: Orkán, por, por, por, eső, eső, villám, buli, eső, villám, eső, buli, buli, buli, buli… Ennek köszönhetően aztán az ötórai, korai fekvés sem volt meglepő. Annál fárasztóbb az ébredés. És akkor mit lehet tenni? Már-már feltétlen reflexként, cipő fel, nyeregbe és tekerés a Szigetre.És sikerült!
Délután háromra a már tömegével felvonuló fesztiválozók között valahogy ellavíroztam a nagyszínpadhoz, ahol pont akkor kezdődött hazánk – valószínűleg eddigi – legnagyobb flashmobja (önszerveződő, figyelemfelkeltő megmozdulás). Bár ez előre meg volt hirdetve Haver vagy! néven és ettől pont a spontán meglepetés része tűnt el az egésznek. Ettől függetlenül nagyon jól nézett ki, ahogy több százan egyszerre mozogtak a küzdőtéren egy betanult koreográfia szerint. Háromszor is előadták. Az egyetlen zavaró tényező számukra a színpad előtt már ekkor gyülekező (a hollandok és franciák mellett, ugyancsak nagy létszámban tiszteletüket tevő) olaszok, akik már a honfitársaik, a Subsonica koncertjét várták és nem tágultak az első sorokból. Na meg az igazi fanatikus Maiden-rajongók. Belőlük is volt már ekkor (a Maiden amúgy este 9-kor kezdődik). Ők versenyeztek is egymással. Mé-den, mé-den, mé-den, sub-so-nica, sub-so-nica, mé-den, méden…!
A flashmob egyik sajátossága az is, hogy amilyen gyorsan összejönnek a résztvevők, olyan gyorsan el is tűnnek a helyszínről, így aztán én is tovább perdültem, méghozzá mai küldetésemet a szemem előtt lebegtetve, vagyis irány a nem zenei kultúra és magas kultúra. Bele is vetettem magam az Octopus Összművészeti helyszínre, ahol Flinstone korabeli és futurisztikusnak tűnő hangszereken zenélhetett bárki és ahol épp egy viking testvérünket kellett meggyőzni arról, hogy egy kicsit várjon, amíg kialakul valami alapritmus és csak utána kapcsolódjon be. Megértette. És jól szólt.
Rohantam is tovább, hogy minél több minden beleférjen, és a Vándor Vurstlit útba ejtve egy kötéltáncosba botlottam volna, ha az nincs 4-5méter magasan. Szerencsére ott volt. Meg ott voltak a buzogányosok, a labdás zsonglőrök, a játékok, amiken természetesen felnőttek játszottak főleg. Akik szerencsére megtalálták gyermeki énjüket. Öröm volt nézni a csodálkozásaikat, a játékkedvüket. Tényleg olyan volt, mintha az Alíz Csodaországban, vagy a Nagy hal forgatására csöppentem volna be, ahol a stáb mindent kipróbálhat. Ami ott csak a virtuális világban jött létre, az itt manifesztálódott.
Na de nem csak játék és szórakozás! Van ám Múzeum is. Illetve az összes nagyobb múzeum itt van kis sátrakkal és lehet például fotózkodni, és most kapaszkodjatok meg, tesztet kitölteni is volt lehetőségünk. Szegény ludwigos lány kissé félve kérdezte: teszt? És annyira meglepődött a válaszomon. Teszt, persze, azért jöttem. Sikeres volt, nyertem egy gyönyörű narancssárga frízbit.
Az órámra néztem és bizony megint gyorsan eltelt röpke 3-4 óra koncert nélkül. Dehát ez is a Sziget. Majd most jöhet a zene!
