Nagyvilág
Élő
Több millió ember szavazott ránk, de emberek egy nagyon szomorú csoportja ezt szeretné elvenni tőlünk – mondta Donald Trump magyar idő szerint szerda
2020. 11. 04. 08:33
Élő
Korábban már megírtuk, hogy három államban, Wisconsinban, Michiganben és Pennsylvaniában akár napokig is várni kell majd arra, hogy meglegyenek a
2020. 11. 04. 07:09
Élő
Donald Trump azzal vádolt meg valakiket (vélhetően a demokratákat), hogy el akarják lopni a választást, méghozzá úgy, hogy a szavazóhelyiségek
2020. 11. 04. 06:54
Élő
Ilyet is rég látott az amerikai nép: ottani idő szerint késő este sem az történt, hogy kiállt valamelyik elnökjelölt beismerni a vereségét vagy épp
2020. 11. 04. 06:53
Élő
Bár egy ponton úgy tűnt, akár meglepetés is születhet, Trump végül szoros csatában, a szavazatok 52 százalékával győzött a hagyományosan republikánus
2020. 11. 04. 06:49
Élő
Az AP adatai alapján Donald Trump nyert Iowában és Ohióban, Biden pedig Minnesotában. Az elektori állás így: Biden – 223, Trump – 145
2020. 11. 04. 06:27
Élő
Mindenki az elnökválasztásra fókuszál mostanság, de az elnök nem tud túl nagy volumenű döntéseket hozni, ha az ellenkező párt képviselői és szenátorai
2020. 11. 04. 05:59
Élő
A Fox News Decision Desk előrejelzése szerint Donald Trump nyeri Floridát és az ezzel járó 29 elektori szavazatot. Ez létfontosságú volt a 45. elnök
2020. 11. 04. 05:14
Élő
Magyar idő szerint szerdán hajnali 5 órakor bezártak a szavazóhelyiségek Kalifornia, Washington és Oregon államokban. A nyugati parti államokban a
2020. 11. 04. 05:04
Élő
Az már teljesen biztos, hogy Joe Bidennek nem sikerült elsöprő győzelmet aratnia, és szoros lesz a végeredmény. És ezzel együtt egyre valószínűbbé
2020. 11. 04. 04:36
Élő
John Hickenlooper, aki tavaly még elindult a Demokrata Párt elnökjelöltségéért, Coloradóban legyőzte a regnáló republikánus szenátort, Cory Gardnert.
2020. 11. 04. 04:13
Élő
Magyar idő szerint éjjel háromkor zártak a szavazóhelyiségek Arizona, Colorado, Kansas, Louisiana, Michigan, Minnesota, Nebraska, Új-Mexikó, Észak-
2020. 11. 04. 03:04
Élő
Az AP amerikai hírügynökség közlése szerint Joe Biden nyerte Vermont államban a választást, és három elektori szavazatát. Közben Trump Kentucky
2020. 11. 04. 01:09
Élő
Magyar idő szerint éjjel egykor több szavazóhelyiség is bezárt, Indiana, Georgia, Kentucky, Dél-Karolina, Vermont és Virginia államokban. Ezek közül
2020. 11. 04. 01:03
Élő
Az első szavazókörök zárása előtt már több mint 102 millió amerikai adta le a szavazatát levélben, ami minden korábbi rekordot megdöntött. A CNN
2020. 11. 03. 23:11
- 21:59 Sajtóhír: megegyezett a Fradi Tóth Alex klubváltásáról
- 21:28 Féllábú családapán állna bosszút az egész megalázott ország
- 21:25 A nap legfontosabb hírei - 2026.01.16.
- 21:18 Balesetet szenvedett, válságos állapotban van Kadirov fia a hírek szerint
- 21:02 Vízilabda-Eb: „Fekete Gergő a tökösségével még a félhelyzeteket is belőtte”
- 21:02 Hajós András: Akkor sem fogok a Fideszre szavazni soha életemben, ha mindenben egyetértek velük
- 20:48 Gázolt a villamos a Móricz Zsigmond körtérnél
- 20:10 Az autójában fagyhatott halálra egy férfi Csepelen
- 20:03 Kétpárti kongresszusi küldöttség utazott Dániába Amerikából
- 20:00 Drámai videón, ahogy autóval síel le az Alpokban egy sofőr
- 19:56 Kemény csata, könnyed végjáték – megérdemelt magyar siker a kézilabda Európa-bajnokság rajtján
- 19:47 Az Európai Bizottság vizsgálja a Benes-dekrétumok ügyét
- 19:44 „Higgyetek magatokban, higgyetek a testvéreitekben” – még az Eb előtt megsérült a Győr balátlövője
- 19:39 Három negyeden át szenvedett, végül győzött a magyar vízilabda-válogatott az Eb-n
- 19:03 Meghosszabbították a téli szünetet a kijevi iskolákban
- 11:21 Vakbélgyulladás gyanújával került kórházba, fogalma sem volt arról, hogy állapotos – 45 perccel később megszületett kislánya
- 21:02 Hajós András: Akkor sem fogok a Fideszre szavazni soha életemben, ha mindenben egyetértek velük
- 16:03 Leégett Agárdi Szilviáék otthona: édesapja mentette meg az énekesnőt és a férjét
- 19:00 „Öltözködése pedig, mint presszós kurváké. Hányinger” – írta a képviselő egy nyilvános bejegyzésben az üllői alpolgármesterről
- 17:01 Meghalt Koltai János, a Szomszédok Gábor Gáborja
- 20:10 Az autójában fagyhatott halálra egy férfi Csepelen
- 12:27 Holtan találták a nőt, aki elsőként vádolta meg szexuális bántalmazással a híres ikreket
- 15:58 Figyelmeztet a TikTok, hogy a Mandiner, az Origo, a Magyar Nemzet és sok más lap állami ellenőrzésű média
- 21:18 Balesetet szenvedett, válságos állapotban van Kadirov fia a hírek szerint
- 18:01 Lázár János lehet egy Fidesz-vereség nagy győztese?
