Nagyvilág

Mindenki gyalogol, mert az élettel ellentétben az nem kerül pénzbe – Jászberényi Sándor riportja Csádból

A szerző felvétele
A szerző felvétele
Onnan lehetett tudni, hogy az elnök befejezte beiktatási beszédét, hogy a katonák lőni kezdtek: először a kalasnyikovok ugattak fel, majd a Toyotára szerelt ötvenesek, végül a nehéztüzérség – írja tudósítónk, aki most Afrikában jár. Viselhetetlen hőség, géppuskákkal felszerelt autók, tetovált arcú nők az ország északi részéből, Franciaország és Magyarország távoli, geopolitikai szövetsége: egy elnök ünnepélyes beiktatásának története.

Reggel hat óra van. A levegő nedves, nehéz és huszonnégy fokos. Az ember a csontjaiban érzi, hogy közeledik az esős évszak. Egyre nehezebb lélegezni. Az esős évszak végén majd jön a malária, de ettől még messze vagyunk, legalábbis Perlistin, a sofőröm ezt mondja. A betegséget terjesztő szúnyogoknak víz kell, hogy lerakják petéiket.

A reggeli nehéz levegő most még csak a fullasztó hőség előérzete. Annak, hogy délben a saját levünkben fogunk főni, miközben a bőrünk ropogósra ég. Napközben negyvenhét fok lesz árnyékban. Délben, a bádogtetők alatt majd hatvanig kúszik. Ennek a tudatában ülök fel mögé a motorra.

Csak a nagyon gazdagok, és a fehérek járnak autóval Csádban. A lakosság főleg gyalogol. Napi negyven kilométert gyalogolni ebben az országban bevett gyakorlat. Gyalogolnak, mert viszi őket előre az életösztön, mennek papucsban vagy mezítláb.

Mindenki gyalogol, mert az élettel ellentétben a gyaloglás nem kerül pénzbe.

Motorra akkor szállnak, ha nagyon kell sietni.

A szerző felvétele

Mindent elmond arról, hogy mekkora a szegénység, hogy még azok a motorosok is bérlik a motorukat, akik abból élnek, hogy ide-oda visznek mindenkit a városban. Egy-egy fuvar két-háromszáz csádi frankba, száz és kétszáz forint közötti összegbe kerül. Az ember nem lepődik meg, ha szarvasmarhát, kecskét vesz észre valakinek az ölében egy motor hátsó ülésén, esetleg teljes családokat lát összezsúfolódni a járművön. Halaszthatatlan teendőik miatt ültek a motorra, különben gyalogolnának.

Mindenki gyalogol. Ennek köszönhetően napnyugtával, amikor a gyilkos nap visszavonul a láthatár mögé, porfelhő ül N’Djamenára. A lábak felverik a homokot, ez csillog a reflektorok fényében a kivilágítatlan utcákon. Az ember hamar megtanulja az első köhögési rohama után, hogy kendővel takarja el az orrát és a száját, ha kimegy a forgalomba. Azt, hogy a homok véresre dörzsölje a bőrét, nem nagyon kerülheti el.

Onnan tudtam, hogy különleges nap van, hogy a város már reggel hatkor porfelhőben állt. Mahamat (Midi) Déby Itno elnök beiktatásának napja munkaszüneti nap. Az emberek már napfelkeltével elindultak, bár a ceremónia hivatalosan csak nyolckor kezdődik. A gyalogláshoz kell az idő, ha pedig semmid sincs, minden alkalmat megragadsz, hogy ünnepelhesd, hogy élsz. Senki sem marad otthon.

Perlistin berúgja a motort, elindulunk. Homokos földúton haladunk, kecskéket és kacsákat kerülgetve, míg a főútra érünk. Az út mindkét oldalán tömegek gyalogolnak elszántan ünnepelni.

Ahogyan közeledünk a Kultúrák és Művészetek palotája felé, ahol a ceremónia hamarosan kezdetét veszi, egyre több katonai ellenőrzőpontba ütközünk. Géppuskákkal felszerelt Toyota teherautók pásztázzák az utakat, fekete fiúk terepszínű ruhában, kezükben gépkarabélyokkal. Csőtüzérség települt a satyna fák közé. Az ágyuk csöve a palota felé mutat.

Nem kifejezetten ellenségesek. Nem lőnek, a kamerámat sem veszik el, miközben fényképezek. Azzal jelzik, hogy azt nem kellene, hogy rám fogják a puskáik csövét, majd intenek, hogy tűnjek a szemük elől. Ez a barátságosság jele Nyugat-Afrikában.

Változunk. Csatlakozz hozzánk!
Regisztrált olvasóink mostantól exkluzív hírleveleket, cikkeket olvashatnak, mint ez is. És ez csak a kezdet. Lépj be az olvasáshoz!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik