A Kreml támogatja a párbeszédet Olaf Scholz német kancellárral és Emmanuel Macron francia államfővel, de egyelőre nem érkezett erre irányuló kérés – közölte szombaton Dmitrij Peszkov szóvivő.
A CNN szerint Peszkov azt mondta, hogy „Scholz és Macron is beszélt az Oroszországgal folytatott párbeszéd folytatásának fontosságáról, és mi támogatjuk ezt az álláspontot, de eddig nem érkeztek konkrét javaslatok. Az elnök tegnap azt mondta, hogy továbbra is nyitott a kommunikációra” – mondta Peszkov az újságírókkal folytatott telefonbeszélgetés során.

Emlékeztetnek, hogy Scholz a minap azt mondta, szívesen beszélne újra Vlagyimir Putyinnal. „Időről időre beszéltem az orosz elnökkel , nem csak a háború előtt, hanem a háború kezdete óta, néha nagyon hosszan. És mivel már jó ideje nem beszéltünk, szándékomban áll a közeljövőben valamikor újra beszélni vele.” A német kancellár hozzátette, hogy a béketárgyalások egyetlen feltétele, hogy Oroszország vonja ki csapatait ukrán területről.
Az rendben van, hogy tárgyalunk, de a kérdés az, hogy ki tárgyal kivel és miről. Az viszont nem észszerű, hogy Ukrajnát arra kényszerítsük, hogy elfogadja Putyin területrablásának szentesítését.
