Az orosz „királyi”, vagy mondjuk inkább „cári” tévé az elmúlt napokban két olyan, Moszkvától távoli régió vezetőjét mutatta be, amelyek és akik a nemzetközi érdeklődés középpontjába kerültek. Geopolitikailag fontos területekről van szó, ahol korábban háborúk is zajlottak.
A két riport közül az egyik az Észak-Kaukázusban, Csecsenföldön készült, ahol a megalomán helyi vezért újabb amerikai szankciók sújtják. A másik riport a Franciaországnál is nagyobb kiterjedésű kelet-szibériai Habarovszki területet mutatta be, ahol 1969-ben szovjet–kínai harcok folytak, s ahol most Putyin-ellenes tüntetések robbantak ki egy ellenzéki kormányzó eltávolítása miatt.
Mindez azért érdekes, mert július 4-én lépett hatályba az az orosz alkotmánymódosítás, amelyet népszavazás is megerősített az elmúlt hetekben, s amelynek nyomán Vlagyimir Putyin elnök akár 2036-ig is az ország élén maradhat. S azért is érdekes, mert egyelőre a koronavírus terjedése hatalmas problémát okoz a Kremlnek: július 29-én majdnem 830 ezer igazolt fertőzöttről lehetett tudni az országban, jóllehet új orosz vakcina kifejlesztéséről is érkeztek – elvben biztató – hírek.
Az állami tévé híradójában előbb a Putyin-hű csecsen vezér, Ramzan Kadirov tűnt fel. Az észak-kaukázusi, de Oroszországhoz tartozó köztársaság elnöke a konyhájában és egy lovaspályán fogadta a hivatalos moszkvai tévéstábot, miközben az USA éppen szigorította ellene a nemzetközi szankciókat az emberi jogok sorozatos megsértése miatt. A csecsen hadúrból elnökké avanzsált Kadirov ijesztő és elképesztő cselekedeteiről korábban már írtunk. Kadirov felesége a most sugárzott bejátszásban épp teát hozott be a riporternek és a stábnak, s közben megjegyezte, hogy nem foglalkozik politikával – bár látva Kadirov viselkedését, ez nehezen képzelhető el.
A kérdés azonban azért merült fel, mert nemcsak Kadirov, hanem felesége és két nagyobb lánya ellen is szankciókat vezetett be az USA. Az USA többek között kínzásokkal és törvényen kívüli gyilkosságokkal hozta kapcsolatba Kadirovot.
Az orosz TASZSZ hírügynökség közben hírt adott arról is, hogy
csecsen polgárok szeretnék, ha őket is felvenné az USA a szankciós listára, Kadirovval együtt.
Erről amúgy a csecsen hadúr is beszélt tévéinterjújában, amelyet a Rosszija-1 csatorna Vesztyi (Hírek) című műsorának adott. Független források szerint ugyanakkor például a csecsenföldi iskolák tanáraira helyeződött nyomás, hogy vállaljanak szolidaritást Kadirovval.
A mostani szankciók kapcsán Kadirov kijelentette: „lehetetlen, hogy megfélemlítsenek minket, és bármire is rákényszerítsenek”. Ezután a stáb kivonult Kadirovval együtt egy lovaspályájára, ahol a vezér megszelídített egy „vadnak tűnő” lovat. Sőt a lovat ugratta is: két lábra állította többször egymás után, „természetesen” végig a nyeregben maradva.
Már tévészereplésekor is látszott: Kadirov nyeglén nyilatkozgatott, nem nagyon izgatta magát az USA intézkedésein. Az interneten ráadásul olyan képet közölt, ahol két gépfegyvert tart, „finoman” válaszolva azokra a szankciókra, amelyek éppen az emberi jogok megsértésével vádolják, s közölte: „készek elfogadni a harcot”. Tévéinterjújában még azt is hozzátette: korábban a csecsen háborúk idején az emberijog-sértések kevésbé izgatták a világot.
Érdemes röviden felidézni, hogy pontosan milyen jogsértések is történtek: Ramzan Kadirov az egyik leghírhedtebb csecsen hadúr, de családja – ellentétben más helyi klánokkal –, időben váltott, s átállt Moszkva oldalára.
A csecsen konfliktus a Szovjetunió szétesésével kezdődött 1991-ben, amikor egy helyi tábornok, Dzsohar Dudajev kikiáltotta Csecsenföld függetlenségét. A Kreml ezt sosem tűrte, de az 1990-es években váltakozó katonai, belügyi és titkosszolgálati erőkkel igyekezett Moszkva az önállósodni próbáló köztársaságot az Orosz Föderáción belül tartani.
Az első csecsen háborúban – amelyet 1994 és 1996 között vívtak –, Kadirovék még a Moszkva elleni oldalon tűntek fel. A másodikban Moszkva végül sikerrel gyűrte le a szeparatistákat.
Az 1999-ben kezdődött második konfliktus – és annak Moszkva szempontjából formálisan sikeres 2000-beli lezárása – emelte Vlagyimir Putyin népszerűségét a kezdeti időkben, amikor 1999 végén miniszterelnök, majd ideiglenesen megbízott elnök, illetve 2000 első felében államfő lett. (Bár a második csecsen háború gerillataktikával tarkított küzdelmei még hosszú évekig elhúzódtak.)
A második háborúban viszont már Putyin oldalára állt át a Kadirov-klán. Ennek súlyos ára volt a családra nézve: az apa, Ahmat Kadirov az első Csecsen Köztársaságban a függetlenségi harcban résztvevő katonai vezető volt, majd főmufti lett, azaz a helyi iszlám közösség vallási vezetője, végül csecsen elnökként ténykedett, amíg egy gyilkos merényletben meg nem ölték.
A második háborúban ugyanis Ahmat felismerte, hogy az orosz túlerővel szemben úgysem győzhetnek a csecsenek, ráadásul ekkor már erős iszlamista (vahhabita) hatások érvényesültek Csecsenföldön, így a Szovjetunióban tanult, valamivel mérsékeltebb iszlám követőjének számító idősebb Kadirov talán vallási okokból is csatlakozott a putyinista hatalomhoz. (Más feltételezések szerint az 1981-es szovjetunóbeli iszlám tanulmányai megkezdésekor a KGB „bűvkörébe” került az apa.)
Az idősebb Kadirov felemelkedéséhez a változó orosz taktika is hozzájárult: Putyin az erőt és a fortélyt kombinálva nem akart sokáig direkt moszkvai irányítást Csecsenföldön. A gerillaháború miatt ugyanis továbbra is nagy veszteségeket szenvedtek el az orosz erők. A szomszédos Ingusföldön épp a napokban gyilkoltak meg egy rendfenntartót, ami mutatja, hogy a központi hatalom nem tudja minden egyes emberét megvédeni a Kaukázus térségében ma sem.
Kadirovék ezért jöttek kapóra Putyinnak már 2000-ben: Moszkva a helyi klánra bízta a hatalom egy részét: az apa az ideiglenes csecsen kormányzat vezetője, majd elnöke lett, fia, Ramzan Kadirov pedig szabadcsapatai révén, akiket „kadirovcinak” hívnak, alakított ki (rém)uralmat a köztársaságban.
Ahmat Kadirov 2003-ban csecsen elnök lett, miután Putyin némi önállósággal ruházta fel a hozzá hű helyi vezetést. Az „igazi” szeparatisták ezt behódolásként élték meg, és egy 2004-es véres merényletben, egy futballstadionban felrobbantották Ahmatot.
A vérbosszú és a Moszkva-ellenes csecsen lázadók elleni küzdelem hamarosan túllépte Csecsenföld határait. A putyini hatalommal szemben álló politikusok, emberjogi aktivisták, újságírók fenyegetése, eltűnése, meggyilkolása számos rejtélyes és megoldatlan bűnügyhöz vezetett. A legfrissebb amerikai szankciók is részben ezért léptek életbe Kadirov ellen az amerikai külügyminisztérium szerint.
2017-ben például „valótlannak és provokációnak nevezte a csecsen melegek fogva tartásáról és meggyilkolásáról szóló sajtóhíreket” Kadirov, amikor a Kremlben fogadta őt Putyin.
A két háború nyomán külföldre menekült csecsenek likvidálása pedig ma is zajlik a szovjet utódállamokban és a nyugati országokban. Ezekkel az akciókkal sokszor kötik össze Kadirov nevét. Máskor már nem is csak Csecsenföldhöz kapcsolódó ügyekről van szó. Halála előtt például a híres tényfeltáró újságírónő, Anna Politkovszkaja is találkozott Kadirovval. A csecsen vezér Putyin egyik politikai ellenfeléről pedig egy olyan képet közölt, amelyen célkeresztben találja magát Mihail Kaszjanov – erről is írtunk korábban.
Az elmúlt hetekben a Business Insider idézte fel, hogy 2012-ben az orosz hatóságok 19 csecsen származású személy kiadatását kérték Németországtól. Ezt Berlin megtagadta, viszont azóta a listán szereplők közül öt embert meggyilkoltak a Bellingcat és a Spiegel magazin tényfeltáró újságíróinak kutatása szerint.
Kadirov ugyanakkor friss orosz tévéinterjújában azzal érvelt, hogy a kétmillió halottat követelő afganisztáni helyzettel szemben Csecsenföldön nyugalom van és fejlődés. Az orosz tévé eközben felújított házakat, hatalmas új villákat mutatott be Csecsenföldről, de látható volt azt a diadalívszerű hatalmas kapu is, amelynek egyik oldalán Vlagyimir Putyin, a másikon pedig Ahmat Kadirov képe látható. A kapu Ahmat-Jurtban, a Kadirov felrobbantott apjáról elnevezett városban áll.
Azaz Putyin igyekszik némileg távol is tartani magát a csecsen vezetőtől, akit azonban nem hagyhat cserben, hiszen Csecsenföldön Putyin csak Kadirovban bízhat.
A kínaiak árnyékában
De hogy ténylegesen kiben bízhat Putyin, azt nem könnyű eldönteni. 2018-ban egy nem Putyin-párti, azaz nem az Egységes Oroszország nevű politikai tömörülés színeiben megválasztott vezető került a kulcsfontosságú Habarovszki határterület élére. A helyi választás eredménye meglepő volt: a nyertes, Szergej Furgal „Sportot űzött”, elődje ugyanis a putyinista Vjacseszlav Sport volt, aki 2009 óta irányította a kulcsfontosságú területet.
Az ellenzéki jelölt győzelme után 2018 végén Habarovszk városként furcsa módon elvesztette az orosz Távol-keleti Körzet regionális székhelyét. Az új centrum az ismert kikötőváros, Vlagyivosztok lett. A Távol-keleti Körzet – melynek része a Habarovszki határterület is – méreteiről csak annyit, hogy majdnem akkora, mint Ausztrália, csaknem hétmillió négyzetkilométerről, Magyarország körülbelül hetvenszereséséről van szó.
Az orosz tévé már említett másik riportjában a Habarovszki határterület frissen odahelyezett, de csak megbízott ügyvezető kormányzója, Mihail Gyektyarjov bizonygatta, hogy nem akar nagy változásokat, még a régi berendezés is megmaradt az irodájában, ahonnan elődjét, Furgalt éppen gyilkosságokkal kapcsolatos ügyek miatt vitték el a hatóságok.
Furgal exkormányzóért azonban példátlan módon tüntetések kezdődtek a távoli szibériai városban. A hivatalos adatok a tüntetők számát az ellenzéki becslések töredékére teszik, alig hat–hétezer emberről beszélnek.
A hatóságok feltűnően „megengedőek” voltak eddig a habarovszki tüntetőkkel szemben, egyelőre úgy tűnik, hogy csak egyetlen demonstrálót vettek őrizetbe. Persze a helyzet bármikor változhat, hiszen az ország többi részén sokkal több tiltakozót tartóztatnak le rendszerint a hasonló demonstrációk után.
Furgal jelenleg egy moszkvai börtönben ül, mivel egy gyilkossági kísérlettel és két bérgyilkosság megrendelésével vádolják. Az állítólagos bűncselekmények a hírek szerint 15 éve történtek, 2004–2005-ben. Furgal maga tagadja a vádakat, hívei szerint pedig politikailag motivált lejárató akcióról van szó.
A hivatalos iratok szerint Furgalt és akkori üzleti partnerét, Nyikolaj Misztrjukovot egy üzletember, Jevgenyij Zorja 2004-es meggyilkolása miatt gyanúsítják, és ezért vették őrizetbe mindkettőjüket. Az ügyet 2004-ben bizonyítékok hiányában zárták le sok évvel ezelőtt, de ez a mostani gyanúsítás szerint csak azért történhetett meg, mert Furgal
súlyos nyomás alá helyezett bizonyos magas rangú rendőrtiszteket,
akik tájékoztatták őt a vizsgálat állásáról, és így lehetővé tették számára a bizonyítékok eltüntetését. Olyan bizonyítékokról lenne szó a vádirat szerint, amelyek Furgal érintettségét támasztották volna alá.
A Meduza.io című, oroszországi hírekkel foglalkozó független hírszájt (amely Lettországban működik, mert a híreit író újságírókat 2014-ben ellehetetlenítették Oroszországban) viszont rámutat a vád ellentmondásaira: e szerint ugyanis Furgal a Habarovszki határterület törvényhozásának tagjaként gyakorolt nyomást a rendőrökre, de a Meduza szerint Furgal csak 2005-ben lett képviselő.
Akárhogy is történt, akármivel is gyanúsítják Furgalt, érte tömegmozgalom bontakozott ki július 11-étől. Több tízezren demonstráltak kiszabadulásáért, és a Habarovszki határterületre való visszatéréséért. Gyektyarjov, az új kormányzó azonban csak július 26-án reagált a demonstrációkra. Megígérte, hogy egy különbizottságot állít fel, amelynek segítségével a tüntetők felvehetik vele a kapcsolatot. Szerinte a Furgal elleni vádakat a nyilvánosság előtt kell tisztázni.
Gyektyarjov amúgy Furgal párttársa, a szélsőségesen nacionalista politikus, Vlagyimir Zsirinovszkij Liberális Demokrata Pártjának tagja ő is. Ám inkább a Kreml ejtőernyősének tűnik Habarovszkban, hiszen soha nem élt a távol-keleti városban. Az orosz elnök lemondását is követelték a résztvevők, ami azért érdekes, mert az államfő éppen most nyáron biztosította be magát, és népszavazáson erősíttette meg, hogy akár 2036-ig is elnök maradhasson.
Putyin aggodalmait igazolja, hogy épp július 27-én hozta nyilvánosságra a hírt a TASZSZ hírügynökség, miszerint Kelet-Szibériában az orosz hadsereg új elektronikus hadviselésre alkalmas rendszert állít fel az év végéig. A Palantin névre hallgató fejlesztés, a Transz-Bajkál Régióban működik majd. Ez az új rendszer ellenséges erők rádiókommunikációját hivatott megbénítani, de felderítésre is alkalmas. Az új „zavaróállomás” állítólag az operátorok nélküli „önálló döntéshozatalra” is képes.
Mindez jelzi, hogy a Távol-Kelet Moszkva számára stratégiai fontosságú. A South China Morning Post felhívja a figyelmet, hogy Kína szerepe erősödik e térségben. Kínaiak hatalmas földeket vesznek bérbe, disznófarmokat létesítenek, és elsősorban a mezőgazdaságban aktívak az orosz Távol-Keleten, ahonnan maguk az oroszok menekülnek: 1991 óta negyedével csökkent itt a lakosság létszáma. Bár hivatalosan az oroszországi kínaiak számát pár tízezerre teszik, becslések szerint már 300–500 ezren is lehetnek.
A mostani habarovszki tüntetések azt jelezhetik, hogy a távol-keleti oroszok elégedetlenek a helyzetükkel, mert látják, hogy a gyorsan fejlődő Kína lehagyhatja Oroszországot. Habarovszk 30 kilométerre fekszik a kínai határtól, és a város egy parányi része átnyúlik arra a Nagy-Usszuri-szigetre is, amelynek nyugati felét éppen 2008-ban adta át Kínának Putyin egy szerződés keretében. A sziget az Amur és az Usszuri folyók találkozásánál, azaz Habarovszknál fekszik – és stratégiai fontosságú. Itt zajlott 1969-ben egy fegyveres határkonfliktus is a Szovjetunió és Kína között.
A Habarovszki határterület nem áll túl jól gazdaságilag: a központi büdzsé segítségére, folyamatos támogatására szorul. Mindeközben a határ túloldalán virágzó kínai városokat láthatnak a távol-keleti oroszok.
A hatvanas években felmerült kínai követelések nyomán – Kína nagyrészt a 19. században vesztette el azokat a részeket, amelyek ma többek között a Habarovszki határterülethez tartoznak – válaszként komoly szovjet fenyegetést érzékelt Mao, az akkori pekingi vezető. Még a nukleáris háború réme is felvetődhetett benne egyes elemzők szerint. A brit Telegraph szerint – a lap egy kínai kutatóra, Liu Chenshanra hivatkozik – 1969-ben Moszkva atombomba bevetését fontolgatta Peking ellen. A Kreml e szerint csak az Egyesült Államok vészes reagálása miatt állt el a tervtől. Az USA ugyanis Moszkva washingtoni „tapogatózására” jelezte: egy ilyen akció a harmadik világháború kitöréséhez vezetne, mivel 130 szovjet várost vennének célba.
Ebből is látszik, hogy igen kényes határvidékről van szó, s talán ezzel is magyarázható, hogy a moszkvai tüntetéseket általában durván elfojtó Kreml Habarovszkban óvatosabban lép fel. Kérdés persze, hogy meddig tart Putyin türelme a szibériai tiltakozókkal szemben.
Kiemelt kép: Ramzan Kadirov és Szergej Furgal, fotó: Said Tsarnaev /Sputnik /AFP és Sergei Karpukhin /TASS /Getty Images
