Az idén hetvenéves NATO a hidegháború lezárását követő három évtizedben többször újradefiniálta magát. Legutóbb a 2014-ben megrendezett walesi csúcstalálkozón szabták újra a szövetség jövőbeni arculatát és feladatait. Ennek ellenére az idén decemberben Londonban megtartott állam- és kormányfői csúcstalálkozó előtt több nemzetközi vezető is kritikus éllel nyilatkozott minden idők legsikeresebb katonai szövetségéről. Emmanuel Macron francia elnök egyenesen agyhalottnak titulálta a NATO-t, míg Donald Trump amerikai elnök szerint a védelmi együttműködés idejétmúlt, és aránytalanul nagy pénzügyi terhet ró az Egyesült Államokra a többi tagállamhoz képest. Jogos a kérdés: ha meghatározó tagállamok vezetői ennyire negatívan látják a szövetséget, milyen jövő várhat a NATO-ra?
Míg a NATO elsődlegesen a béke fenntartására építi a legitimitását, ez nem feltétlenül érzékelhető azok körében, akik békeidőben születtek, vagy kevéssé tájékozottak napjaink biztonságpolitikai, geopolitikai kihívásait illetően. A Szovjetunió felbomlása után születetteknek nincsenek emlékei a NATO megalakulását övező körülményekről, vagy azokról a célokról, amelyekért eredetileg létrehozták a katonai szövetséget. Ők a NATO-országok népességének 39,5 százalékát teszik most ki, és arányuk értelemszerűen egyre nő. Mivel ez a generáció alakítja majd a NATO jövőjét, különösen fontos a szóban forgó korcsoport NATO-val kapcsolatos és védelmi ügyekhez fűződő hozzáállása.
Nagyrészt olyan események alakítják e korcsoport külső fenyegetéssel kapcsolatos percepcióját, mint az Egyesült Államokkal szembeni 2001. szeptember 11-i terrortámadások, az Európában elkövetett terrorcselekmények, az afganisztáni és az iraki háborúk, a Grúzia és Ukrajna elleni orosz agresszió és bizonyos mértékben a menekültválság. A NATOversity projekt keretében 149 magyar és lengyel fiatallal végeztünk fókuszcsoportost beszélgetést kilenc hónapon keresztül, hogy felmérjük és összehasonlítsuk, mit gondolnak a katonai szövetségről, mit tartanak elsődleges külső fenyegetésnek a tagállamokra nézve, és milyen tudással rendelkeznek a felforgató dezinformációs hadviselésről.
A beszélgetések egyik fontos tanulsága, hogy a megkérdezett magyar és lengyel fiatalok a NATO mandátumán jóval túlmutató elvárásokat fogalmaznak meg a szövetség tevékenységét illetően. Noha a válaszadók többsége tisztában volt a szövetség katonai jellegével, láthatóan nem értette az azt körülvevő politikai struktúrákat. Jól érzékelték, hogy a szövetség fontos politikai játszmák terepe, de annak irányával nem voltak tisztában.
Habár a NATO ilyen irányú politikai felhatalmazással nem rendelkezik a tagállamoktól, de más védelmi jellegű kérdésekben a szövetségesek gyakran ütköztetik álláspontjukat, az eltérő politikai érdekek hangsúlyosan megjelennek a NATO-n belül is. A londoni csúcstalálkozó előtti az egyik legfontosabb politikai kérdés az volt, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök hajlandó lesz-e a kelet-európai tagállamok, így a balti országok és Lengyelország számára kiemelkedő fontossággal bíró védelmi tervek jóváhagyására. A török elnök a NATO-ban kívánta tovább erősíteni az észak-szíriai kurd területeken történő török beavatkozás jogosságának narratíváját, és megakadályozni bármilyen elítélő nyilatkozatot. Az amerikai védelmi apparátus közbenjárásával sikerült elsimítani a feszültségeket, aminek eredményeként a törökök továbbengedték a szövetség keleti területeinek megerősítésére vonatkozó terveket.
A magyar és lengyel fiatalok azt is jól érzékelték, hogy a 21. században a NATO-nak új típusú kihívásokra kell reagálnia, és ehhez szükséges lenne egy mélyebb politikai mandátum. Az erre irányuló német és francia javaslat Jens Stoltenberg NATO-főtitkár támogatásával végül bekerült a londoni csúcstalálkozó közös politikai nyilatkozatába is, habár annak tartalmi elemeiről még nem döntöttek, de ez a lépés a szövetség jövőjét alapvetően fogja meghatározni.
Orosz fenyegetés
Míg a kollektív védelemre vonatkozó 5. cikkely mind Magyarországon, mind Lengyelországban a szövetség sarokkövének tekintik, a lengyel fiatalok aggodalmuknak adtak hangot azzal kapcsolatban, hogy vajon a szövetségesek hogyan reagálnának Varsó esetleges megtámadására. Azonban mindenhol kétkedéssel fogadták annak eshetőségét, hogy országuk kilépjen a NATO-ból, és önálló védelmi politikát képviseljen.
Jóval több eltérést találtunk a NATO-ra és a tagállamokra leselkedő külső fenyegetés megítélésével kapcsolatban. Az egyik ilyen, hogy míg a magyarok ide sorolták a migrációt, addig ugyanez Lengyelországban magától nem került elő a beszélgetések során. Ugyanakkor a magyar fiatalok sem feltétlenül a Fidesz-kormány értelmezési keretén belül, vagyis a „civilizációk összecsapása” és az „erőszakos iszlám” kontextusában, hanem tágabb, az éghajlatváltozáshoz kapcsolódó problémaként azonosították. A klímaváltozás a lengyel fiataloknál szintén veszélyfaktorként jelent meg.
Noha az orosz gazdasági jelenlétet mindkét országban kockázatnak ítélték meg, és a fiatal magyarok szerint az energiafüggőség és az egyre szorosabbá váló politikai kapcsolatok biztonsági problémát jelentenek, egyiket sem azonosították az országot fenyegető explicit veszélyekkel. Habár az orosz katonai fenyegetést a magyar és lengyel fiatalok nem tekintik elsődleges veszélyforrásnak, a NATO továbbra is kiemelten kezeli a keleti irányból érkező kihívásokat. A londoni csúcstalálkozón az állam- és kormányfők közös nyilatkozatában külön pontban hangsúlyozták, hogy a szövetség megfelelő, kiegyensúlyozott válaszlépéseket fog tenni az orosz közép-hatótávolságú nukleáris rakéták telepítésére.
A Krím orosz annektálását és a kelet-ukrajnai konfliktust mind a magyar, mind a lengyel csoportban távoli problémaként azonosították. Beszédes továbbá, hogy mindemellett a Moszkvával kapcsolatos fenyegetettségérzést sem közvetlenül orosz agressziótól való félelemből, hanem sokkal inkább Lengyelország és Magyarország geopolitikai fekvéséből eredeztették.
Dezinformáció
A kritikus médiafogyasztás hiánya és a közösségi média által gerjesztett, homogén véleményklíma megfelelő környezetet biztosít a társadalom többirányú politikai manipulációjára. Ugyanezt igazolták a beszélgetéseink is, amelyekben a fiatalok többsége az internetet és a közösségimédia-felületeket nevezte elsődleges hírforrásként.
A kettős szűrésből (tehát az algoritmusokon, valamint az ismerősökön keresztül) történő tájékozódás jelentősen megemeli a környezetben található hiteles személyek és véleményformálók szerepét. Magyarországon a kevésbé képzett válaszadók megemlítették továbbá a kereskedelmi csatornákat és a bulvárlapokat is.
Miközben szinte minden csoportban elismerték, hogy találkoztak hamis tartalommal az interneten, csak kevesen voltak tisztában a széles értelemben vett dezinformáció fogalmával. A megkérdezett lengyel fiatalok sérülékenysége részben a fősodratú médiába vetett alacsony bizalmából ered; a felmérések szerint a megkérdezettek 50 százaléka elsősorban közösségi médiából fogyaszt híreket. A mi kutatásunk is arra mutat rá, hogy a megkérdezett lengyelek többsége sokkal megbízhatóbbnak tartja a képalapú információkat (gif-eket, mémeket), mint például a televíziós tartalmakat, amelyeket a legkevésbé megbízható platformként értékeltek. Nagyfokú bizalmatlanság mutatkozott továbbá a hivatásos újságírókkal szemben. Miközben a Twitter-használat nem túl gyakori módja a politikai információk megszerzésének Magyarországon, a mikroblog-formátum kifejezetten népszerű a lengyel fiatalok között.
A radikális narratívák mögött meghúzódó orosz befolyás nyíltan csak a magyar csoportokban merült fel, ahol a válaszadók explicit bírálatot fogalmaztak meg az állami propagandával kapcsolatban is. De Magyarországon többen osztották azt az orosz propaganda által is előszeretettel használt, valamint a magyar kormánymédia által is visszhangzott panelt, hogy „Németországban sincs független médium, és „valószínűleg egyfajta véleménydiktatúra van német sajtóban, ahol a terrorizmus és a migráció kapcsán” szűrik az információkat.
Habár a NATO-csúcstalálkozó még nem foglalkozott kiemelten a dezinformációs jelenséggel, a kibervédelem és a hibrid támadásokkal kapcsolatos kihívások egyre hangsúlyosabban jelennek meg a szövetség napirendjén. A londoni csúcson az állam- és kormányfők megerősítették, hogy a NATO eszköztárát bővíteni kell a külső kiber- és hibridtámadásokra adandó válaszokkal. Habár azt egyik dokumentumban sem nevezték meg, hogy ezek a támadások milyen országok vagy nemzetközi szereplők irányából érkeznek, Oroszország és Kína aktivitásával kapcsolatban nem csak kelet-európai elemzők kongatják a vészharangot évek óta.
