Nagyvilág

Az Európai Parlament a nők elleni erőszak megállításáról szavazott, a fideszesek inkább tartózkodtak

Az EP-képviselők döntő többsége támogatta, hogy a nők elleni erőszak megállítása érdekében minden tagállam minél hamarabb ratifikálja az Isztambuli Egyezményt. 500 képviselő szavazott a javaslatra, 91 ellene és 50 tartózkodott. A többségbe nem tartoztak bele a fideszesek, mivel ők tartózkodtak – írja az Eurológus.

Az Európai Parlament késedelem nélküli ratifikációra szólította fel azt a hét tagországot – Magyarországot, Bulgáriát, Csehországot, Litvániát, Lettországot, Szlovákiát és az Egyesült Királyságot -, amelyek még nem fogadták el az egyezményt.

Az Európai Parlament továbbá ismételten kiállt amellett, hogy az unió Jogok és értékek programján belül 193,6 millió eurót a nemen alapuló erőszak megelőzésére és az ellene való fellépésre kell elkülöníteni. Az Európa Tanács nők elleni erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló egyezményét, az isztambuli egyezményt 2011-ben fogadták el, az Európai Unió pedig 2017 júniusában írta alá. Ez az első ilyen jellegű nemzetközi megállapodás a nők védelmében.

A Fidesz álláspontja, hogy semmi szükség az Isztambuli Egyezmény ratifikációjára, mert mindent megtesznek a nők, a gyerekek és a család védelméért.

Varga Judit igazságügyi miniszter úgy fogalmazott korábban, hogy „az Isztambuli egyezmény egy politikai hiszti”, mert a nők nagyon jól vannak Magyarországon, nem kell választaniuk a család és munka között, és a kormány keményen fellép a családon belüli erőszak ellen is.

Völner Pál államtitkár áprilisban még az Európai Unióra fogta, hogy miért nem ratifikálja a kormány az Isztambuli Egyezményt.

Kiemelt kép: Philipp von Ditfurth / DPA / dpa Picture-Alliance

Ajánlott videó

Olvasói sztorik