Nagyvilág

Elfogadták a megállapodást a brexitről az EU-csúcson

Megszületett a megállapodás az Egyesült Királyság rendezett európai uniós kiválásának feltételeiről szóló szerződésről – jelentette be csütörtökön Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a Twitteren.

Juncker tisztességesnek és kiegyensúlyozottnak nevezte az egyezséget, és javaslatot tett annak jóváhagyására a délután kezdődő EU-csúcstalálkozón. „Ahol akarat van, ott megállapodás is van” – írta. A megállapodást Boris Johnson nagyszerűnek minősítette a megállapodást, és jelezte, most a londoni parlamenten a sor, hogy szombaton jusson a brexit folyamat végére, annak érdekében, hogy végre más elsődleges fontosságú feladatokra, a megélhetési költségekre, az állami egészségügyi ellátó szolgálatra, az erőszakos bűncselekmények elleni fellépésre és a környezetvédelemre lehessen összpontosítani a figyelmet.

Az uniós tagországok vezetőinek csúcstalálkozóján csütörtökön Brüsszelben alá is írták az egyezményt, a bennmaradó tagállamok által jóváhagyott zárónyilatkozatban pedig nincs szó az október 31-re tervezett kilépési határidő meghosszabbításáról.

A kiválási megállapodás ezután a londoni törvényhozás, illetve az Európai Parlament elé kerül jóváhagyásra. Előbbiben a szavazás kimenetele közel sem egyértelmű, sőt sokak szerint az elutasítás tűnik egyelőre valószínűbbnek.

A brit kormány már előzőleg bejelentette, hogy rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezi szombatra a brexit folyamat szempontjából kritikus csütörtök-pénteki EU-csúcs megvitatására annak érdekében, hogy az Egyesült Királyság október 31-én kiléphessen az Európai Unióból.

A legnagyobb észak-írországi britpárti protestáns erő, a Demokratikus Unionista Párt (DUP) – amelynek alsóházi szavazataira a kisebbségben kormányzó Konzervatív Pártnak szüksége van – csütörtökön mindazonáltal közölte, hogy a megállapodási tervezetet nem támogatjs. A DUP szerint az ugyanis

az Európai Unió vámuniójának hatálya alá rendeli Észak-Írország és Nagy-Britannia kétoldalú kereskedelmét, tekintet nélkül arra, hogy Észak-Írország az Egyesült Királyság egységes vámtérségének tagja marad.

A megállapodás alapelvei szerint Észak-Írország harmonizált viszonyrendszerben marad az uniós belső piac egyes (főleg áruforgalmi) szabályrendszereinek elemével. Ez azt jelenti, hogy az áruforgalomban érvényesíthető vámjogi eljárásokat nem az ír-északír határon, hanem Észak-Írországban kijelölt beléptető pontokon végeznék el. E megoldás alapján Észak-Írország az Egyesült Királyság vámuniós rendszerének tagja maradna, de az EU egységes belső piacának egyik áruforgalmi beléptető pontjaként is funkcionálna.

A brit hatóságok a külső országokból Észak-Írországba érkező importra a brit vámtételeket alkalmazhatják, feltéve, hogy az adott importáru nem lép be az EU egységes belső piacára.

Corbyn: Ez még rosszabb, mint az előző

A legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője szerint a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről csütörtökön elért megállapodás még rosszabb, mint az előző, amelyet a londoni parlament háromszor is elutasított. Jeremy Corbyn az új megállapodás elérésének bejelentése után közölte: a Labour szerint az egyezség a munkavállalók védelme és jogosultságai szempontjából “lefelé tartó versengést” indíthat el, emellett kockára teszi az élelmiszerbiztonságot, aláássa a környezetvédelmi normákat és lehetővé teszi, hogy a brit állami egészségügyi ellátó szolgálatot (NHS) amerikai magánvállalatok felvásárolják.

Corbyn szerint mindezek alapján a megállapodást vissza kell utasítani.  Munkáspárt vezetője hozzátette: a legjobb megoldás az, ha a választók mondhatják ki a végső szót a brexitről egy népszavazáson. (MTI)

Kiemelt kép: WIktor Szymanowicz/NurPhoto

Ajánlott videó

Olvasói sztorik