Nagyvilág

A házaspár, aki visszament az időben

Egy amerikai házaspár öt éve él úgy, mintha még mindig 1895-öt írnánk.

Sarah és Gabriel Chrisman mindketten történelmet tanultak a washingtoni egyetemen, kutatási területükként pedig a késő viktoriánus kort (1880-1890-es évek) választották, így nem teljességgel érthetetlen, miért is döntöttek az időutazással felérő életmódváltás mellett.

    81659_orig

Öt évvel ezelőtt vásárolták meg a Washington állambeli Townsend, egy viktoriánus kikötőváros egyik, 1888-ban élt házát, és kezdték el berendezni a kor divatja szerint, illetve annak eszközeivel.

Első lépésként a hűtőtől szabadultak meg, ehelyett korabeli jégszekrényt vásároltak, amely természetesen nevéhez híven jókora jégtömbök segítségével hűt. Az olvadt jeget tartalmazó tálcát általában minden este, de nyáron előfordul, hogy naponta kétszer ürítik.

7146502_orig

A feleség minden reggel felhúzza a szalonban álló öreg órát, majd írja a naplóját egy antik töltőtollal, amit egy cseppentővel tölt meg. Természetesen az itatós és a tintatartó is az 1890-es évekből származik, a tintát pedig egy olyan cégtől vásárolja, amely 1670 óta van a piacon. Ugyanez a vállalat gyártja a pecsétviaszt is, amellyel lezárja a leveleit, de a kitömött őzlábból készült levélnyitó kés is korabeli darab.

6578218_orig

Mikor vendég érkezik a párhoz, korai Tesla- és Edison-tervek alapján készült elektromos izzókat használnak (ezeknek egyébként elég szép méretű piaca van a tengerentúlon), de a többi napon olajlámpák adják a fényt.

8354134_orig

A fűtést tizenkilencedik századi gázmelegítők adják, valamint egy szintén viktoriánus, kerozinnal működő kályha.

9537188_orig

Télen forróvizes palackokkal melegítik az ágyat, amelynek a gyapjú borítása ugyan modern termék, de mintája százhúsz évvel ezelőtt is kedvelt volt. Az ágyhoz persze lehetetlen volt régi matracot szerezni, így azt is a feleségnek kellett elkészítenie, majd tollakkal megtöltenie.

1052636_orig

A bevásárlólista is jóval rövidebb a megszokottnál, mivel a kenyeret például az álandóan a konyha sarkában fejlődő kovász segítségével készíti el, a tejszínt, vagy omlettet pedig egy régi, tekerős habverővel.

1358762_orig

Sarah övéről mindig díszes, ékszernek is beillő antik chatelaine lóg, amely a korban elég divatosnak számíított, sőt, a századvég svájci bicskájának is számított, hiszen egy jegyzettömb, ollók, gyufatartó, aprópénztartó, csipeszek és tűpárna egészen észrevétlenül elhelyezhető benne.

2921653_orig

A ház fürdőszobájában egy öntöttvas, lábakon álló fürdőkád áll, hajápolásra pedig annak a cégnek a termékét használják, melynek reklámját Sarah egy korabeli magazinban találta meg, és meglepő módon még mindig működik. Emellett persze az sem csoda, hogy például a fogkeféjük sörtéi is valódi vaddisznószőrből készültek.

Photo_by_Estar_Choi_Sarah_on_tricycle.0

Természetesen nem csak a házon belül, hanem azon kívül is tartják magukat a viktoriánus életmódhoz – nincs mobiltelefonjuk, nem öltöznek modern ruhákba, és gyalog, vagy két-, esetleg háromkerekű velocipéddel közlekednek.

Ruháik ugyan nem minden esetben korabeli darabok, de hosszú válogatás után sikerült olyan szabókat találniuk, aki legalább olyan történelmi igényességgel és érdeklődéssel készíti el a darabokat, mint ahogyan Sarah és Gabriel is viseltetik a kor iránt.

459369_orig

A feleség egész évben fűzőt hord, a férj szemüvegei pedig a tizenkilencedik század második feléből – zöld napszemüvege például az 1850-es évekből származik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik