Nagyvilág

Szigorítanának az osztrákok a határellenőrzésen

Keményen fellépnének az embercsempészek ellen, ötpontos akciótervet készítettek.

Az osztrák belügyi és igazságügyi minisztérium megerősítené az osztrák-magyar határ védelmét, az intézkedés az embercsempészet ellen hozott ötpontos programterv része – tudósít az MTI.

A határellenőrzés mellett a Magyarországról érkező vonatok ellenőrzése, a nyomozók számának növelése, a csempészek büntetésének szigorítása és speciális szakértő ügyészek alkalmazása szerepel a tervezett intézkedések közt.

Johanna Mikl-Leitner belügyminiszter elmondta: további határbiztosító ellenőrzésekre van szükség. Az osztrák és a magyar rendőrség közösen fogja ellenőrizni a vonatokat és az érintett magyarországi pályaudvarokat, hogy megakadályozzák, hogy illegálisan utazzanak tovább a menekültek Ausztria felé.

A Kronen Zeitung információi szerint a nemzetközi embercsempész-bandáknak 2000 óta mintegy 4700 milliárd forintnyi bevételük származott tevékenységükből és 29 ezer ember halt meg menekülés közben.

Rannersdorfnál még pénteken tartóztattak fel egy bolgár rendszámú furgont, melyben állva és guggolva utazott negyvenkét menekült. Schwechatnál egy ötvennégy főt szállító magyar rendszámú kisbuszt fogtak, melyet ugyancsak bolgár embercsempész vezetett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik