Külföld
Sánta Katalin 2 (Array)

„Az apa lelépett a fiammal!” – egy magyar anya rémálma Kairóban

Durica Katarina
Durica Katarina

író, publicista. 2015. 07. 06. 13:29

Egy újabb magyar nő járt pórul. Egyéves kisfiát az egyiptomi apja elrabolta, őt meg otthagyta pénz, ruhák és a gyermeke nélkül egy hotelszobában. Sánta Katalin története nem egyedi eset. Számos film, könyv és cikk készült már arról, hogy az arab pasi lelép a gyerekkel, az anyja pedig harcolhat. A „Lányom nélkül soha” forgatókönyve újra és újra lejátszódik…

Kulturális különbség, más mentalitás, gyerekkori bevésődések, miszerint a férfi az úr, a nő pedig alárendelt kiszolgáló személyzet. Nem általánosítok, ez az írás nem arról szól, hogy minden egyiptomi férfi így gondolkodik. Csak kiemelek párat, ahol igen.

Sánta Katalin Máltán dolgozott évekig. A fiatal egri lány ott ismerkedett meg Ahmeddel, akinek a szigeten jól ment a dolga. Ahmed Egyiptomból származott, de már tíz éve élt Máltán, megszerette a helyet, rengeteg barátja, felépített élete volt. Neki az unióban bejött az élet. 2014 áprilisában megszületett Ádám, ekkor nyitotta a telefon és számítógép javító kisboltját, ami gyorsan felfutott. Kata így emlékszik vissza a kezdetekre:

„Máltán szültem és addigra a munkával is felhagytam, hogy minden időmmel és energiámmal az anyaságra és otthonunkra, családunkra összpontosítsak. Terveztünk még több gyermeket, az örökbefogadás gondolata is felmerült bennünk, nagycsaládot szerettünk volna. Együtt, egymással képzeltük el a jövőt. Tervbe vettük, hogy idővel lehet, másik európai országba költözünk mindhárman. A párommal megbeszéltük, hogy Ádámot hithű muszlimként neveljük fel, megtanul arabul, hogy könnyebben lépjen kapcsolatba apai ágon a rokonokkal és ismerje meg édesapja kultúráját és a gyökereit, továbbá hogy mélyítse el édesapjával a kapcsolatát. Apám gyerekkoromban elhagyott minket, így tudom, milyen sokat jelent egy teljes, boldog családban felnőni, főleg egy kisfiúnak, akinek a mindennapi élethez szüksége van az édesapjára, aki megtanítja a fiús dolgokat neki.”

Ahmed Máltán nagyvilági életet élt, nem tartotta a muszlim szokásokat, a ramadánt sem ünnepelte, ivott is a fia születése előtt, cigizett, élvezte az életet. Katának nem voltak aggodalmai.

„Elterveztük, hogy elutazunk Egyiptomba, hogy bemutassuk a párom családjának is a kisunokát. Mielőtt elindultunk, szerettem volna, ha minden papírja rendben lenne a kicsinek, és megkapja az anyai jogon járó magyar állampolgárságot, mely bizonyítja, hogy a kisfiú európai uniós állampolgár is egyben.”

Hazajöttek hát Magyarországra, de egy idő után Ahmed visszament Máltára. Nem sokkal később Kata is, amint megkapta a kisfia személyi igazolványát. Végül hármasban, Ahmeddel és Ádámmal utaztak el Egyiptomba.

„A nővérénél laktunk, szegényes és egy gyermek számára nem higiénikus környezetben. A párom nővére előfordult, hogy napokig nem fürdette meg a saját gyermekeit, akik ezalatt az idő alatt folyamatosan betegek voltak. A kisfiam nagyon nehezen viselte ezeket a körülményeket, állandóan sírt és riadt volt a hangos rokonok miatt. Folyamatosan velem akart lenni, nem evett meg semmit, csak az anyatejet fogadta el tőlem. Május 22-én úgy döntöttünk, hogy Alexandriába megyünk egy hotelbe, ahol kicsit pihenhetünk és Ádám is megnyugodhat.”

Nem éppen így alakult, bár egy pillanatra még minden rendezettnek tűnt.

„Ezen az estén Ádám a karjaim közt etetés közben elszunyókált, napok óta először nyugodt volt és pihent. Kihasználva ezt a kis nyugalmat, elmentem zuhanyozni, körülbelül 20-30 percet tölthettem a fürdőszobában. Mire visszajöttem a szobába, Ádámnak és édesapjának hűlt helye volt.”

Bekövetkezett minden szülő rémálma, a legrémisztőbb helyzet, elrabolták a gyerekét.

„Az apa lelépett a fiammal! Magamra hagyva a ruháim, pénzem, repülőjegyem nélkül és étel nélkül. Minden csomagom a nővérénél maradt a házban. Egy üzenet várt csak, melyben annyit közölt velem, hogy az ügyvédje keresni fog, bíróságra viszi az ügyet és Ádám nem hagyhatja el Egyiptomot. Próbálom őt minden nap elérni, de nem válaszol és az ügyvéd sem keresett. Következő üzenetben annyit írt, hogy nemsokára messze lesz Ádámmal.”

Kata azóta Kairóban van, eleinte pénz és váltóruha nélkül. A Facebookon talált egy családot, aki egy időre befogadta, aztán az anyukája és barátai küldtek neki pénzt. Most egy szobát bérel két egyiptomi és egy orosz lánnyal. Az a ruhája van csak, amit a hotelszobában maradt. Konzulátusra jár, ügyvédekkel tárgyal, és kampányt indított, hogy segítsenek megtalálni a kis Ádámot. Addig nem jön haza, míg a fia vele nem lesz.

Mikor megjegyeztem, hogy milyen erős nő, akkor sóhajtott egyet:

„Minden este sírok és Ádám fotóit nézegetem. Csak akkor vagyok ilyen összeszedett, ha ügyintézésről van szó.”

Ahmedet hiába próbálta az első hetekben elérni, a férfi nem válaszolt. Azóta néha ír, általában arról, hogy Ádám 18 éves koráig nem hagyhatja el az országot és nem engedi, hogy keresztény legyen. Képeket nem küld, egyszer viszont megírta azt, hogy Ádám már szalad, de bizonytalanul.

A Katáéhoz hasonló eset sok szereplőjével találkoztam, mivel évekig Egyiptomban dolgoztam, könyvet is írtam az ott eltöltött időszakról.

Így volt szerencsém egyiptomi magánnyomozókkal beszélgetni, akik busás összegekért keresik a tűt a szénakazalban, de olyan egyiptomi családdal is, ahol az egyiptomi, fejkendőt és hosszú szoknyát viselő anyuka nevelte az európai nő gyerekét, aki a férje németországi munkája alatt „csúszott be”. A német nő nem tudott róla, hogy a férfinak otthon van családja. Amikor Sebastian – egy német lány és egy egyiptomi férfi közös gyereke – egy éves lett, hármasban Egyiptomba utaztak „megismerni a nagyszülőket”, ekkor rabolta el a férfi a kisfiút. Fogta és hazavitte a feleségéhez és gyerekeihez. A német nő hiába kiabál, ügyvédekhez jár és fenyegetőzik, az egyiptomi jog nem az ő oldalán áll.

Kairó az arab tavasz óta sokat változott, egyre több nő visel fejkendőt, és több kinn élő barátom is úgy nyilatkozik „ez az Egyiptom, már nem az az Egyiptom, ami azelőtt volt”. Óriásit bukott a turizmus, és vele együtt a befektetők. Pár napja ismét egy merénylet történt, felrobbantották az egyiptomi főügyészt. Kata ekkor kapott egy sms-t Ahmedtől, hogy minden rendben van-e, mert a robbantás Kata lakásától nem messze történt. Azóta megint nincs hír Ahmedről.

Az Egyiptomban működő európai országok nagykövetségei jól ismerik ezt a helyzetet, amikor kisírt szemű nők fordulnak hozzájuk, könyörögnek és mindent megtennének, hogy visszakapják a gyerekeiket.

Nekik viszont kötve a kezük, ők nem mehetnek szembe a helyi törvényekkel. Nem tudnak segíteni, mint ahogy az itthoni külügyminisztérium, strasburgi bíróság, de maga az Atyaúristen sem. A helyi törvények viszont egyértelműen fogalmaznak: nem rablás történt, hanem gyerekelvitel. Nincs is probléma, hiszen az egyéves Ádám az apjánál van.

Travelban, ez az egyiptomi-magyar párok rémálma. Vagyis a nők rémálma. Arról szól, hogy ha az apa úgy kívánja, hogy a gyereke ne hagyja el 18 éves koráig Egyiptomot, akkor elmegy a helyi hivatalba és a gyereket nem engedik ki többet az országból. Ilyenkor az anyának nem marad más választása, mint letelepedni Egyiptomban. Rengeteg ilyen lánnyal ismerkedtem meg Egyiptomban, akik szinte minden munkát elvállaltak, hogy fenn tudják tartani magukat. Fordítottak, turizmusban dolgoztak, idegenvezetőként és telepített képviselőként, kinek mi jött össze. Borzasztó helyzet ez, főleg azért, mert otthon karrierjüket építgetve, kényelmes életet élhetnének, gyerekük színvonalas iskolába járhatna, ezzel szemben fillérekért dolgoznak egyedül, családjuk nélkül.

A nőknek nagyon óvatosnak kell lenniük, mert van még egy törvény, amely kimondja, hogy ha az anya prostituált, akkor attól el kell venni a gyereket. Ennek bebizonyítására elég egy Facebook-fotó egy férfival, térdet nem takaró szoknya, vagy éppen egy fotó arról, hogy ez a nő borozott, és meg is született az ítélet. Nyugati nők ezrei jártak pórul így.

Érdekes jelenség, hogy nem csak egyiptomi férfiak, hanem más arab országból származók is feladják a kényelmes európai életüket és gyerekük miatt hazaköltöznek a kilátástalan körülmények közé, csak azért, hogy a gyerekük ne a „keresztény, erkölcsi fertőben, Európában” nőjön fel.

Ugyanígy gondolkozott Katarina, egy Angliában dolgozó szlovák nő párja is. Londonban ismerte meg az egyiptomból származó férjét. A férfi Angliában jól élt, volt munkája, kényelmes élete, lakása, autója, minden, amiről még az európai középosztály is csak álmodik. Amikor két éves lett a kisfiuk, a családot Egyiptomba vitte a szokásos „a nagyszülők olyan szívesen látnák a kisunokájukat” bullshit dumával. Aztán elrabolta az anyjától. Katarina 2008 óta nem látta fiát, azóta kinn él, nyomozókat fogad, küzd és harcol a gyerekéért. A férjét azóta az Interpol is körözi, de Kairó óriási, ahol milliók élnek személyazonossági nélkül, ahol annyira sok a hajléktalan, könnyű eltűnni. A férfi feladta az angliai kényelmét, hogy a fia „rendes, muszlim neveltetést” kapjon.

Santa-Katalin(650x433).jpg (Array)

Sánta Kata történetéhez hasonló több ezer van, évtizedek óta, újra és újra kelepcébe csalják a nyugati nőket. Nem az a kérdés, hogy legyinthetünk-e felette azzal, hogy kulturális különbség, hanem az, hogy miért nincs erre semmilyen épeszű jogi megoldás.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2015. június 19.
Szorosan egymásra záródva parkolnak a gépjárművek a főváros VII. kerületének egyik mellékutcájában. A furgon néhány centiméteres távolságot hagyva állt be az előtte és mögötte álló járművek közé.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.