Tuberkulózis, malária, dengue-láz, lepra, buruli fekély – hogy csak néhány tömegbetegséget említsünk azok közül a ragályok közül, melyek évente szedik áldozataikat Afrikában. A jó hír, hogy a legtöbb betegségre van gyógyszer, ami széles körben hozzáférhető. A rossz hír, hogy, ha egy betegségre nincs ellenszer, akkor a terjedésének az esélye százszor nagyobb, mint Európában. Ennek az okai között a szegénységből fakadó higiéniai problémák, a betegekkel való érintkezés és a halottak eltemetésének kulturális szokásai is szerepelnek.
2009-ben Nigériában cikkeztek a lapok arról, hogy ugrásszerűen megnőtt az újonnan regisztrált leprások száma. Több sem kellett és már azt vettem észre, hogy úton vagyok a nigériai Kaduna államba, a zariai lepra- és tuberkulózis kórházba.
A bakteriális betegségekben, elsősorban a tüdőtuberkulózisban, leprában és buruli fekélyben szenvedőket gyűjtötte össze a kórház. Sosem felejtem el, hogy mielőtt a vezető orvos végigvezetett a tbc-sek véres ágyai mellett, ragaszkodott ahhoz, hogy tegyem fel a maszkot. Nem értettem miért is kellene, előtört belőlem az európai arrogancia és büszkén mutattam neki a heget a vállamon, hogy be vagyok oltva. „De nem ez ellen” – mondta. Arra célzott, hogy már ez a betegség is más, mint, ami Európában volt. Afrika ugyanis a nagy keltető. Itt ugrálnak át a vírusok állatról-emberre, itt lesznek először ellenállóak az addig hatékony gyógyszerekre.
Ott volt például a buruli-fekély.
Életemben nem hallottam róla, mégis tele volt fertőzött emberekkel egy osztály. Ez egyfajta húsevő baktérium, a csontig lerágja a húst az emberről. Úgy került elő a beszámolók szerint, hogy eddig érintetlen erdőket és vadont irtottak ki, hogy helyet csináljanak a növekedő városnak.
Esős évszak volt. Ez azt jelenti, hogy pompás felhők vonultak az égen, és mintha egy csapot nyitottak volna meg, folyamatosan zuhogott az eső. Ez azonban egy pillanatra sem akadályozott abban, hogy végignézzek mindent a leprakórház környékén.
Leprások, gyógyult vagy kezelésre járó betegek falvai vették körül a kórházat.
Mert így megy ez Afrikában. A páciens, ha beteg, és nem a nagyvárosban él, oda költözik, ahol a gyógyszerét és a kezelését kapja. Ezért voltak a kórház körül leprafalvak. Ha valaki megbetegedett, vitte magával a családját, ha kitaszították, ott alapított új családot, gyógyult betegekből választva társat magának. A falvakban, ahol jártam ott éltek a betegek egészséges rokonai és leszármazottai is.
És ez mindenhol így megy Afrikában. Libériában, Elefántcsontparton, ahol az ebola tombol, most éppen betiltják a hullamosást, mindent elkövetnek, hogy a kórház körül letelepedő hozzátartozók ne érintkezzenek a betegek testével. A legtöbb új fertőzött ugyanis így kapta el kórt: megvárta a közelben, míg meghal a hozzátartozója, majd megadta neki a végtisztességet.
