Nagyon furcsa és torz döntések születhetnek, amikor egy teljes régió, amely addig a szabad politika és a szabadpiac legnagyobb globális trendjein kívül létezett, hirtelen úgy dönt, hogy csatlakozik a „történelemhez” – írja a szerző Obama keddi, a líbiai beavatkozást magyarázó beszédének kapcsán a New York Times véleményrovatában. A döntés különösen nehéz, hiszen a forrongó régió minden államának különböző etnikai, törzsi és politikai háttere van, arról nem is beszélve, hogy a Nyugat és az arab államok laza szövetségén belül vegyesek az elképzelések a segítségnyújtás módjáról.
Thomas L. Friedman
Líbia csak az első a sok kemény döntés közül, amelyet az „Új Közel-Keleten” meg kell hoznunk – véli Friedman. A szerző szerint el kell dönteni, hogy támogatjuk-e a felkelőket, akiket valójában nem ismerünk és elűzzük-e a diktátort, akit nem szeretünk, miközben hátat fordítunk olyan államoknak, mint Bahrein, ahol elnyomják a lázadó, ellenzéki demokratákat. Friedman szerint Amerika azért nem lép Bahreinben, mert az ottani demokrata felkelők sorai között Iránhoz húzó keményvonalas síiták is vannak, akiket Washington nem kedvel.
A szerző az amerikai külpolitika másik ellentmondására is rávilágít, amikor arról beszél, hogy az Egyesült Államok saját olajérdekeltsége miatt nem mert szembehelyezkedni a baráti Szaúd-Arábiával, pedig köztudott volt, hogy a szaúdiak nem nézik jó szemmel az egyiptomi nép által gyűlölt Mubarak elűzését. Friedman szerint hasonló dilemmával kell szembenézni Szíriában is, ahol a Washington által nem kedvelt rezsimet megbuktathatják ugyan az egyelőre demokratikus jelszavakat skandáló lázadók, de fennáll a veszélye, hogy a soraikban megbúvó fundamentalisták hatalomra kerülve elnyomják az általuk gyűlölt szíriai kisebbségeket.
Óvatosak vagyunk, Szíriában nem olyan tiszta a helyzet, mint szeretnénk, éppen ezért nem törekszünk olyan erősen a szíriai diktátor eltávolítására, mint a líbiai diktátor elűzésére – írja. Szíria valódi „fordulathozó” lehet a térségben: Líbia „berobban”, Szíria „felrobban” – fogalmaz Friedman. A szerző szerint a Közel-Kelet 2011-ben veszélyes, erőszakos, reményekkel teli és egyben robbanékony is, morális és politikai kettőségekkel. Abból kell demokráciát építeni, ami van, márpedig ez az, ami rendelkezésre áll.
Rendkívül büszke vagyok Obamára, de aggódom is és imádkozom, hogy szerencsés legyen – írja Friedman. Az író szerint komolyan vehető Obama indoklása a líbiai beavatkozásra. Az elnök kedden úgy fogalmazott: „vannak nemzetek, amelyek képesek hátat fordítani a más országokban zajló visszaéléseknek, az Egyesült Államok nem ilyen. Elnökként elutasítom azt, hogy mészárlásra és tömegsírokra kell várnunk ahhoz, hogy cselekedjünk.”
Örülök, hogy az Egyesült Államoknak ilyen elnöke van, de nem vagyok naív abban tekintetben, hogy ezt a háborút szárazföldi erők bevetése nélkül meg lehet nyerni – jelentette ki Friedman. Abszolút nem engedhetjük azonban meg magunknak, hogy a szárazföldi áldozat terhét viseljük, szövetségeseink pedig kétséges, hogy nélkülünk tudják, illetve akarják kezelni a líbiai helyzetet. Ne legyenek kétségeink, egy szétrombolt ország újfent hozzánk fog fordulni humanitárius segítségért. Ahogy a szólás tartja: „te bombáztad le, a tiéd”.
Remélem, hogy a Kadhafi-reszim homokvárként omlik majd össze és egy újabb arab államot sikerül a demokratikus táborba zárni – írja Friedman. Istenem, segítsd Obamát, hogy szerencsés legyen – zárja sorait.
