A hírügynökség szerint Schwarzenberg a dpa német hírügynökségnek csütörtökön adott interjújában jelenlegi formájában „veszélyesnek” nevezte a jogszabályt, és úgy vélekedett: „Ha a törvény cikkelyeit megfelelően értelmezzük, akkor az a média teljes elhallgattatásához vezethet.”
A cseh külügyminiszter annak a nézetnek adott hangot, hogy az Európai Uniónak rögtön a magyar uniós elnökség január elsejei kezdetekor egyértelművé kell tennie a törvénnyel kapcsolatos álláspontját. Schwarzenberg szerint a legközelebbi lehetőséggel élve európai keretekben kellene rögzíteni, hogy a szóban forgó törvény ellentmond az Európai Unió alapelveinek.” „Mindezt rögtön az uniós elnökség kezdetekor teljes egyértelműséggel kell kimondani” – fogalmazott a miniszter, aki a dpa szerint hozzátette: „Szeretjük a magyarokat, de ezzel ők valóban rögtön az elején eljátszották hírnevüket.”
Schwarzenberg ugyanakkor a hírügynökség által ismertetett interjúban óvta az uniót attól, hogy a Lisszaboni Szerződés alapján azonnal szankciókkal fenyegesse meg Magyarországot. Az EU-nak nem kellene rögtön ágyúval lőnie – hangoztatta a cseh külügyminiszter, aki a dpa szerint reményét fejezte ki, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök „meggondolja magát és módosítja a törvényt”.
Daniel Cohn-Bendit, az európai zöldek egyik vezetője a Deutschlandfunk német rádióállomásnak nyilatkozva annak a nézetnek adott hangot: „Európa számára nehezen lesz megemészthető” , hogy az Európai Unió soron következő elnöke egy, a médiát felügyelő hatóságot hoz létre. Cohn-Bendit szerint Magyarország „kellemetlen viták” előtt áll.
Állásfoglalást adott ki csütörtökön a brit külügyminisztérium isa magyarországi média helyzetével kapcsolatban. A Foreign Office honlapján megjelent hivatalos szóvivői közlemény szerint a sajtószabadság a szabad társadalom központi eleme. „Reméljük, hogy a magyar kormány hamarosan kielégítő módon megoldja ezt a kérdést, és azt is, hogy (az ügy) nem gyakorol kedvezőtlen hatást a magyar EU-elnökség sikeres lebonyolítására” – áll a brit külügyminisztérium csütörtök este közzétett rövid állásfoglalásában.
