A szerző, Fodor István megjegyezte, hogy a módosítás nemcsak a határon túli magyaroknak fontos, hiszen, mint írta, “korántsem minden esetben a határon kívüli számít gyámolításra szoruló kistestvérnek – gondoljunk csak a felvidéki vagy a szlovéniai magyarokra! –, ha pedig elfogy a szomszédos országokban a magyarság, vele együtt fog veszni történelmünk, kultúránk komoly része Erdélytől a Felvidékig”.
A törvénymódosítás fogadtatásával kapcsolatban úgy vélekedett, hogy “a fiatal és félelmében agresszív Szlovákia kivételével a többi érintett ország nyilván jól méri föl a helyzetet, s ennek tudatában fogadta el hallgatólagosan a törvénymódosítást”. Megjegyezte, hogy már öt éve is el lehetett volna végezni ugyanezt a változtatást, “de akkor a magyarországi hatalmi politikai elit érdekei mást diktáltak. Nem nemzetben, hanem tőkében gondolkodtak”.
A szerző szerint “meg is szenvedték ezt a külhoni magyarok tíz- és százezrei, amikor állampolgárságért folyamodtak, és végig kellett járniuk a bürokrácia gyakran megalázó, évekig tartó és költséges útját”.
A szerző végül azt írta, “nem lelkesítő”, hogy egy friss közvélemény-kutatás szerint a magyarországi lakosságnak “csupán hatvan százaléka” támogatja a kettős állampolgárságot. “A kilencven év megtette a hatását – mondhatnánk. Úgy tűnik, az országban halkabban szól a vastaps, mint a parlamentben” – zárta kommentárját az újvidéki Magyar Szó.
