Nagyvilág

Segítséget ígért Sarkozy a görögöknek

Segítséget ígért a nehéz pénzügyi helyzetbe került Görögországnak, de konkrétumokról nem beszélt Nicolas Sarkozy francia államfő vasárnap.

A Jeórjiosz Papandreu görög miniszterelnökkel tartott párizsi megbeszélés után Sarkozy kettejük közös sajtóértekezletén kijelentette, hogy “szükség esetén” az eurozóna országai tudni fogják, mi a kötelességük Görögországgal szemben.

Sarkozy, aki a Papandreuval tartott találkozó előtt 45 percen keresztült beszélt Angela Merkel német kancellárral, a részletek kifejtése nélkül elmondta, hogy az eurozóna országai konkrét támogató intézkedéseken dolgoznak.

A görög kormányfő kijelentette: az utóbbi napok tárgyalásai meggyőzték arról, hogy Európában megvan a politikai akarat a görög helyzet megoldására. Athén egyelőre nem szándékozik a Nemzetközi Valutaalaphoz fordulni.

A görög parlament pénteken jóváhagyta a kormány által beterjesztett újabb, 4,8 milliárd eurós megszorító csomagtervet, amely egyebek között áfa-emeléssel, luxusadókkal és a közalkalmazotti juttatások lefaragásával igyekszik hozzájárulni az államháztartási hiány idei, 4 százalékpontos csökkentéséhez.

Athén a tőkepiaci spekulánsokat teszi felelőssé pénzügyi nehézségeiért; a spekulánsok Görögország esetleges államháztartási csődjére számítanak, ami felhajtja a görög adósságszolgálat finanszírozásának árát.

Papandreu a sajtóértekezleten közölte, hogy országa Franciaországgal és Németországgal, valamint Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnökkel és pénzügyminiszterrel, az euróövezeti országok pénzügyminiszteri tanácsának elnökével együtt napokon belül új kezdeményezéssel áll elő az adósságtörlesztéssel kapcsolatos biztosítási ügyleteket illetően.

A görög kormányfő ehhez Washington támogatását is kérni fogja Barack Obama amerikai elnökkel a jövő héten tartandó találkozóján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik