Nagyvilág

Németország nem tudott a gyilkosságról

A német kormány hétfőn közölte, hogy nem tud semmit arról a lapjelentésről, amely szerint a CIA titkos akciót szervezett egy Hamburgban élő német-szíriai állampolgár meggyilkolására.

A Vanity Fair amerikai folyóirat januári számában azt írta, hogy a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) a Blackwater biztonsági magáncég csapatát bérelte fel és küldte el Hamburgba a terrorista kapcsolatokkal vádolt Mamoun Darkazanli megsemmisítésére. Az akciót titokban tartották a német kormány előtt.

Darkazanlit azzal gyanúsítják, hogy közvetve bűnrészes volt az Egyesült Államok ellen 2001. szeptember 11-én elkövetett merényletekben, és köze volt a Kelet-Afrikában működő amerikai nagykövetségek elleni 1998. évi támadáshoz is. Hosszú éveken át nyomoztak utána a német és a spanyol hatóságok is.

A német sajtó felkapta a Vanity Fairben megjelent írást, s az ügy feszültséget okozhat Washington és Berlin között. A CIA nem hajlandó kommentálni az ügyet.

Darkanzalit azzal vádolják, hogy pénzelte az Oszama bin Laden vezette terrorhálózatot, és szerepel az al-Kaidával kapcsolatban álló terroristák ENSZ által nyilvántartott feketelistáján is.
A magazin szerint a CIA-csoport “feketén” dolgozott, sem a saját hivatalukat, sem a német kormányt nem tájékoztatták a jelenlétükről. Hetekig követték Darkanzalit, kidolgozták, hogyan és hol tudnának leszámolni vele. A washingtoni hatóságok végül úgy döntöttek, hogy nem húzzák meg a ravaszt.

A Vanity Fair értesüléseivel kapcsolatos kérdésre egy német kormányszóvivő közölte: nincs értesülése az ügyről.

Darkanzali volt az egyike annak a 35 embernek, aki ellen egy spanyol bíró vádat emelt az al-Kaidához való tartozás miatt. 2005-ben azonban elengedték a németországi börtönből, miután a német alkotmánybíróság nem engedélyezte, hogy európai uniós letartóztatási parancsra kiadják Spanyolországnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik