Nagyvilág

A radikálisoktól retteg a Vajdaság

Milosevics egykori szocialista pártja úgy tűnik döntött: az Európa-párti koalíció helyett a nacionalista tömbhöz pártoltak. A koalíciós szerződést azonban még nem írták alá, a pártelnök moszkvai látogatása döntő lehet. A vajdasági magyarok tartanak az új kormánytól, még egy háborút sem tartanak kizártnak.

Szerbiában csoda történt! – az Európa-párti polgárok nagy része, sőt az Európai Szerbiáért (ZES) koalíció néhány vezetője is így reagált az országos és vajdasági parlamenti, illetve az önkormányzati választások eredményeire. A szorongással teli hetek után a nagyobb városokban május 11-én este kitörő örömmel ünnepeltek az európai és nemzeti zászlókat lobogtató szerbek. Az öröm azonban, úgy tűnik, korai volt.

Csütörtökön este a szerb nacionalista tömb pártjai közölték, hogy sikerült megállapodniuk a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) vezette koalícióval „a kormányalakítás elveiről”. A tárgyalásokat folytatják azzal, hogy Ivica Dacsity, az SPS elnöke pénteken Moszkvába repül. Gyakorlatilag az a kérdés, hogy Oroszország áldását adja-e egy nyugat-ellenes szerbiai kormányra.

A szocialisták egyelőre azt mondják, még nem dőlt el, hogy ki alakít kormányt, mert még nincs aláírva koalíciós szerződés. Az alakuló új kormánytöbbséghez díszként tartozik majd egy muzulmán-bosnyák párt két képviselője is. Előzőleg a szélsőséges nacionalista szerb radikálisok (SRS) közölték, hogy elvi megállapodást kötöttek arról, hogy a fővárosban nekik lesz polgármesterük – hála a szocialisták és a Kostunica eddigi kormányfő vezette „népnemzeti” koalíció (DSS-NS) támogatásának.

Milosevics pártja volt a mérleg nyelve

Milosevics utódjait mindkét tábor körüludvarolta, ők pedig azt latolgatták, hogy kitől kaphatnának többet. Az európai tömböt támogató Blic napilap csütörtökön arról írt, hogy az SPS-re nagy nyomás nehezedett a dúsgazdag szerb oligarchák részéről, akik saját gazdasági monopóliumaik megőrzése érdekében mindent megtennének azért, hogy Szerbia letérjen az európai útról.

A lap továbbá azt állította, hogy a biztonsági szolgálatok azon részei, amelyek hűek a radikálisokhoz, illetve az eddigi kormányfőhöz, Kostunicához, egy nemrégi pénzügyi botrány emlegetésével próbálják megzsarolni a szocialisták vezetőjét, Ivica Dacsicsot.

Szerbiában egyébként gyakorlatilag az egyetlen médiatéma a kormányalakítás, minden más, még Koszovó is, háttérbe szorult. Az ország két táborra szakadt és az amúgy is túlpolitizált társadalomban az utcai és baráti megbeszélések is a választások kimeneteléről szólnak.

Meglepő eredmények – korai öröm

Nem sokan hittek abban, hogy a Tadics Demokrata Pártja (DS) köré tömörülő Európai Szerbiáért koalíció legyőzi a szélsőséges nacionalista Szerb Radikális Pártot (SRS). A május első napjaiban lebonyolított közvélemény-kutatások még 2-3 százaléknyi előnyt jeleztek a radikálisok oldalán, ám a választások előtti 5-6 nap alatt fordulat történt.

Valójában az Európai Unióval április utolsó napjaiban aláírt Stabilitási és Társulási Megállapodás, majd azt követően az egyetlen szerbiai gépkocsigyár, az elmúlt két évtized alatt tönkrement kragujeváci Zastava és az olasz Fiat között megkötött szerződés, valamint az EU által megígért további vízumkönnyítések hozták meg a fordulatot. Az Európai Unió Szerbia iránti politikáját számos bírálat érte az elmúlt években a szerbiai europerek részéről.

Borisz Tadics elnök leadja szavazatát - a győzelem is kevés? (Fotó: MTI)

Borisz Tadics elnök leadja szavazatát – a győzelem is kevés? (Fotó: MTI)

A helyi állapotok félreismerése, illetve az a tény, hogy az EU tagállamainak nagy többsége elismerte Koszovó függetlenségét, a szerb nacionalisták malmára hajtotta a vizet. Az EU tagállamai azonban – hosszantartó győzködés után –, végül úgy döntöttek, hogy végre konkrét ajánlatokkal állnak elő, és ennek meg is lett az eredménye.

A Tadics nevéhez fűződő sikerek azt eredményezték, hogy a február elején újraválasztott államfő vezette koalíció 10 százalékkal, azaz majd 400 ezer szavazatnyi különbséggel előzte meg a radikálisokat. Csütörtökön este ez pirruszi győzelemnek tűnik, hiszen a néhai diktátor Szlobodan Milosevics pártja, az SPS, a „természetes szövetségeseivel” állapodott meg és nem állt a Tadics nevével fémjelzett DS mellé.

Lehetetlen koalíció?

Tadics egyik célkitűzése a még szökésben levő szerb vádlottak kiadatása a háborús bűnökkel foglalkozó nemzetközi törvényszéknek, többek között azért, mert anélkül nem lesz EU-tagság. Nagy kérdés, hogy az SPS hajlandó-e erre.

A szocialistáknak azonban nemcsak a Hágával való együttműködést kellene „lenyelniük”, hanem azt is, hogy a DS, vagyis annak akkori elnöke, a meggyilkolt Gyingyity miniszterelnök tartóztatta le Milosevicset, majd adatta ki a nemzetközi bíróságnak.

A DS-SPS koalíció mellett szólhat azonban, hogy a szocialisták esélyt kaptak arra, hogy megszabaduljanak a milosevicsi örökség terhétől és európai baloldali pártként szerepeljenek. Hosszútávon feltehetően veszítenének, amennyiben most a radikálisokkal szövetkeznek, mert akkor a még megmaradt szavazóik is az SRS-hez csatlakoznának egy jövőbeni megméretésen.

A ZES-SPS koalíció nem lenne túl szilárd, hiszen az MK képviselőivel együtt ugyan éppen csak elegendő lenne a kormányzáshoz. Ami korábban elképzelhetetlennek tűnt, megtörtént május 15-én: az LDP közölte, hogy támogatná az Európa-párti ZES és a szocialista SPS kormányát.

Tadics a szocialisták kegyeit kereste

A szocialisták alkupozícióját illusztrálja egy szerdai újvidéki eset is. A vajdasági székvárosban a helyi szinten győzedelmeskedő pártok szerveztek rögtönzött tüntetést, mert az eddig uralkodó SRS-SPS-DSS koalíció megpróbálta megmásítani a választások eredményét.

Ott voltak a nagyobb vajdasági autonómiát követelő Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) helyi vezetői, ott lobogtak a DS-szel szövetséges G17 Plusz zászlajai is, ám jelzésértékű, hogy a tiltakozáson nem vett részt a Tadics vezette DS. Annak ellenére, hogy a demokraták egyébként az elmúlt 4 év során részt vettek minden olyan rendezvényen, amely a városi hatalom ellen irányult.

A mintegy kétszáz fős – sípoló, fújoló és skandáló- tömegben sokan szitkozódva emlegették az „áruló demokratákat”, akik – szerintük – a belgrádi pártközpont beintésére maradtak távol, hiszen a DS most semmivel sem szeretné magára haragítani a szocialistákat. Különösen a milosevicsi rezsim ellen annak idején hevesen küzdő Szerb Megújhodási Mozgalom (SPO) és a Liga aktivistái szitkozódtak.

A demokratikus tömbön belüli vihart (az LSV és az SPO is országos szinten a DS-szel szövetkezett) egyelőre valószínűleg lecsillapítja az, hogy az újvidéki helyi választásokat végül mégsem fogják megismételni, vagyis a szocialisták nem jutnak be a helyi parlamentbe.

Az erőviszonyok

A ZES 102 képviselőjét juttatta be a parlamentbe, az SRS 78-at. A radikálisokkal már a választások másnapján megállapodást kötő Kostunicáéknak 30 hely jutott. A szocialisták vezette koalíciónak 20, a gyökeres változásokat követelő, Európa-párti liberális demokratáknak (LDP) pedig 13.

A kisebbségek nemzeti pártjaira az úgynevezett természetes küszöb vonatkozott, azaz egy képviselőjük bejuttatásához körülbelül 16 és fél ezer szavazatra volt szükség (a 4,1 millió leadott voks elosztva a 250 parlamenti hellyel). Ez a Magyar Koalíció (MK) esetében 4 mandátumot jelent. Két helyet szerzett az egyik muzulmán-bosnyák párt, amely viszont jelezte, hogy Tadiccsal nem tárgyal, mert az általa vezetett koalícióban ott van a rivális bosnyák szervezet. Egy képviselője lesz a dél-szerbiai albánoknak is.

A ZES, az LDP és a kisebbségi pártok nem elegendőek a kormányzáshoz, így a szocialisták, a Nyugdíjasok Pártja (PUPS) és az Egységes Szerbia (JS) nevű kis párt szövetsége a királycsináló. Az SPS-nek 12 mandátum jutott, a Kostunicával nemrég szakított JS-nek pedig három. A Pálma becenéven ismert Dragan Markovics, a JS vezetője a háborús években erős szálakkal kötődött a szerb martalóc szabadcsapatokhoz, ám az utóbbi időben azt hangoztatja, hogy a hazafias szólamokból nem lehet megélni és hogy Szerbiának csak az EU-ban van jövője. Paradox módon, éppen ő akadályozhatta volna meg a nacionalista kormány létrejöttét.

—-A radikálisoktól való félelem—-

A Szerb Radikális Párt (SRS) a háborús kilencvenes években gyakran támogatta Milosevicset, fegyveres alakulatai részt vettek a háborúkban. Az akkori ellenzékiek nagy része a hatalom vasöklének tartotta a másként gondolkodókkal és a kisebbségiekkel szemben erőszakoskodó radikálisokat. Vojiszlav Seselj, az SRS elnöke ellen Hágában többek között azzal a váddal folyik per, hogy ő irányította vajdasági horvátok elüldözését 1991 és 1995 között.

A radikálisoktól való félelem általános jelenség – és nem csak a kisebbségiek körében. Elemzők szerint ezzel magyarázható, hogy az év elejei államfőválasztás második fordulójában óriási, 70 százalékos volt a részvételi arány. Akkor Tadics a radikális Nikolicsot mintegy 100 ezer szavazatnyi különbséggel győzte le. Május 11-én a bejegyzett szavazók 61 százaléka adta le voksát, ami szerbiai viszonylatban szintén magas részvételi aránynak számít.

Háborúba is belemennének?

A 60 éves Julianna elsősorban gyermeke és annak családja miatt aggódik: „A radikálisok és Kostunica kormánya szerintem szívesen háborúzna a fél világgal. Ők olyanok, mint Milosevics volt. Rengeteg szenvedésen mentünk keresztül és nagyon félek attól, hogy mindaz, ami a közelmúltban történt – a háború, a hiperinfláció, a hatalom erőszakos cselekményei – megismétlődhetnek“ – mondta lapunknak az asszony.

A magyar nyugdíjas arra emlékeztet, hogy 2007 májusában, amikor Nikolics – Kostunicák szavazatai által – néhány napig parlamenti elnök volt, az egekbe szökött az euró árfolyama és a gazdasági mutatók zuhanni kezdtek.

Az SRS és a DSS egyébként már közölte, hogy az új parlamentben az Európai Unióval megkötött társulási megállapodás becikkelyezése ellen fog szavazni, mert „Szerbia azzal elismerné Koszovó függetlenségét”. A radikálisok sohasem titkolták Nyugat-ellenességüket. Sokak szerint Szerbia május 11-én Európa és a Kelet között választott.

Az újvidéki Szrgyán Sztárcsevics szerint a radikálisok hatalomra kerülése felérne azzal a katasztrófával, amit Milosevics uralkodásának kezdete jelentett. „Nem mondanám, hogy félek tőlük, hiszen mi már annyi mindent túléltünk az elmúlt 20 év során, hogy nem félhetünk semmitől. Nem hiszem, hogy a radikálisok újabb háborúba tudnák taszítani az országot, ám az teljesen biztos, hogy az ő kormányzásuk a jelenleginél is sokkal rosszabb életet jelentene. Ők persze jól megszednék magukat, ám előbb-utóbb elsöpörné őket a népharag – éppúgy, mint Milosevicset 2000-ben. Egy SRS-DSS-SPS kormány azonban sajnos jól tükrözné a jelenlegi szerbiai állapotokat, ugyanis azok egyáltalán nem normálisak” – véli a családapa.

László, aki egy magyar többségű településen élő vállalkozó, sorsdöntőnek tartja a minapi választásokat. Mint mondja, nem tart ugyan attól, hogy a radikálisok magyarok elleni atrocitásokat szerveznének, netalán kitelepítenék a magyarokat, ám igenis fél attól, hogy hatalomra kerülnek az országban. Mint mondja, ez egészen biztosan azt jelentené, hogy a magyarokat másodrendű polgárokként kezelnék. „Elegem van abból, hogy megvetnek itt is, meg Magyarországon is” – teszi hozzá, mondván, hogy éppen ezért szavazott a polgári pártokra.

A vajdasági magyarság sem egységes

A Magyar Koalíció országos szinten nem egész 75 ezer szavazatot kapott, a vajdasági képviselőházi választásokon pedig valamivel több mint 77 ezret. Ez kevesebb, mint a Pásztor Istvánra, a VMSZ elnökére, az MK államfőjelöltjére idén januárban leadott 93 ezer voks (ebből 88 ezer Vajdaság területén), de több mint amennyit a három magyar szervezet összesen kapott a 2007 januárjában megtartott országos parlamenti választásokon. Ismételten bebizonyosodott, hogy a 300 ezres magyarság politikailag nem homogén, a magyar szavazópolgároknak legalább a fele nem a nemzeti jelzővel ellátott listákra szavaz, hanem a polgári pártokra (DS, G17 Plusz, LSV, LDP). Az MK-nak például a csaknem színmagyar Magyarkanizsán sem sikerült megszereznie a szavazatok felét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik