Külföld

KONGÓ DK

admin
admin

2007. 04. 27. 14:54

Afrika nyersanyagkincsekben leggazdagabb országát, a Kongói Demokratikus Köztársaságot igencsak megviselte előbb a gyarmatosítók, a nyugati világ, majd a környező országok birtoklása vágya. Milliós áldozatokat követeltek a háborúk és polgárháborúk.

A kongói konfliktus alapja az ország nyersanyagkincseiért folytatott harc, mely átszövi Kongó véres, polgárháborúkkal és szenvedéssel teli történetét. Az ország 1960-ban kivívott függetlenségéig a belga gyarmatosítók, azt követően pedig a törzsi vezetők és a szomszédos országok próbálták az anarchiába süllyedt állam ásványkincsekben gazdag területét megkaparintani. Az első afrikai világháborúként emlegetett összecsapás óta a Kongói Demokratikus Köztársaságban folyó fegyveres harcokra és humanitárius katasztrófára úgy tekintenek, mint az Afrika területén jelenleg megoldandó legnagyobb válságra.


A gyarmati elnyomás


Kongó kizsákmányolása akkor vette kezdetét, amikor az 1885-ös berlini konferencián eldőlt a Közép-Afrikai területek sorsa, annak legnagyobb része pedig (az akkor 20 millió lelket számláló, 2 millió 344 ezer négyzetkilométeres területű Kongó Szabad Állam) II. Lipót belga király személyes tulajdonába került. A belga uralkodó részvénytársaságokat alapított, és az angol, francia, amerikai érdekeltekkel egyetemben nekiláttak az ország kiaknázásának. A kezdetleges cserekereskedelemnek álcázott fosztogatás korlátlan rablásba torkollott, melynek során minden termékét, kiváltképp az elefántcsontot és a gumit állami tulajdonnak nyilvánították. Mivel az emberek a monopóliumnak nyilvánított termékeket nem tudták áruba bocsátani, hamarosan éhínség ütötte fel a fejét. A rendkívül rossz életkörülmények, a rettenetes hőség, a nehéz munka, a belgák bánásmódja és a ragályos betegségek odáig vezettek, hogy 15 év alatt kongó lakossága 20 millióról 9 millióra csökkent.


Részben a kongói borzalmaktól megrendült közvélemény hatására 1908 –ban „Menteni a menthetőt!” jelszóval a belga parlament döntött a Kongó Szabad Állam megszüntetéséről és Belga-Kongó néven gyarmattá nyilvánította a királyi magánbirtokot és a bányák kiaknázásába kezdett. Ötven év alatt 5,5 millió tonna rezet több mint 3 tonna ipari gyémántot és 260-270 ezer kiló aranyat nyertek a belga-kongói bányákból.



Az 1940-45-ös években a világháborús csataterek csillapíthatatlanul nyelték el a színes fémeket, majd a koreai háborúhoz fűződő megrendelések voltak jelentősek. Kongóiak tízezreinek kellett életükkel és egészségükkel fizetniük a legcsekélyebb technikai fejlesztés nélkül megduplázott nyersanyagtermelésért. 1941-ben sztrájkharcok vették kezdetüket, minek következtében a kongói katonák fellázadtak belga tisztjeik ellen. Ezek „az első morajlások már a kongói társadalom mélyebb rétegeiben végbemenő óriási változások előjelei voltak. 1957/58-tól kezdve a világpiaci értékesítési gondok következtében a gyarmati egységpolitika megrendült, megkezdődtek a nacionalista- függetlenségi mozgalom megteremtését céljául kitűző politikai szerveződések.


Út a függetlenséghez


1960. június 30.-án Belga- Kongóból megszületett a független Kongói Köztársaság Kaszavubu elnöklésével, Patrice Lumumba miniszterelnöklésével. Lumumbát, mint Kongó Fidel Castróját emlegette a világsajtó és a kommunisták nagy lehetőséget láttak támogatásában. A függetlenség kivívásával felszínre került a kongói konfliktus másik fontos eleme, mely az egymástól elkülönült törzsi csoportok ellentétében nyilvánult meg. Lumumbát másfél éves uralom után meggyilkolták és az országra 4-5 éves polgárháború, majd kegyetlen katonai diktatúra köszöntött.


1965-ben a hadsereg akkori vezetője, Mobutu államcsínyt hajtott végre és puccsal megszerezte a hatalmat, ezzel kiszorítva az akkori elnököt, Kaszavubut a hatalmi pozícióból. Miután Mobutu az ország élére került, diktatúrát vezetett be az egység fontosságát hangsúlyozva a fél-európányi országban. Mobutu célja a belgáktól való teljes elhatárolódás volt. Ennek értelmében a gyarmatosítóktól visszamaradt hagyományokat, személy- és helyneveket megváltoztatták, visszatértek a hagyományos afrikai elnevezésekhez, végbement a személynevek afrikanizálása is. 1971-ben a Kongó folyó hagyományos elnevezése, Zaire lett az ország neve.


1990-as évek első felében folyamatos felkelések törtek ki Afrika-szerte a demokráciát, szabadságot követelve. Bár Mobutu nemzetközi nyomásra 1990-ben bevezette a többpártrendszert, valójában azonban egyfajta „burkolt diktatúra” valósult meg, melynek során az ország vezető rétegének 70-80 százaléka, valamint a hadsereg tagjai az ő törzséből származtak. A Mubutu diktatúrája ellen folytatott gerillaháború végül a vezér bukásához vezetett, a zűrzavaros időszakban pedig nem kellett sokat várni arra, hogy a meggyengült ország feletti ellenőrzéséért folytatott harcba mind többen bekapcsolódjanak.


Afrika I. világháborúja


A kongói válság csúcspontját jelentette, amikor a diktatúra után ugandai és ruandai segédlettel hatalomra került Laurent-Désiré Kabila 1998-ban hadat üzent az őt hatalomra segítő szövetségeseinek és háborút robbantott ki ellenük. A kongói konfliktus legvéresebb háborújába a térség szinte minden állama beleavatkozott – Ruanda és Uganda a jelenlegi hatalmi elit ellen, Zimbabwe, Angola, Namíbia, Csád és Szudán pedig a védelmében.


A Kongói Demokratikus Köztársaságban folyó fegyveres konfliktus, melyet „első afrikai világháború” néven emlegetnek, magán viseli az Afrikában másutt is fel-fellobbanó háborúk jellemzőit, amelyek közül az egyik legfontosabb, hogy kereskedelmi célokért vívják és óriási emberáldozatot követelnek. A háború valóban borzalmas következményekkel járt a civil lakosságra, kb. 1,7 millióan haltak meg, közöttük mintegy 600 ezer gyermek.


Fiatalok gyakoraltoznak egy kongói kiképzõtáborban (MTI/EPA)


1999-ben a Kongói Demokratikus Köztársaság két részre szakadt: egyrészt a Kabilához hű erőkre, másrészt a lázadókhoz pártolt elemekre. A demokratikus fordulat 2006 júliusában következett be, amikor a 2001 -ben meggyilkolt Laurent-Désiré Kabila fiát, Joseph Kabilát kormányfővé választották az ország történelmének első demokratikus választása során, melynek levezénylését az ENSZ felügyelte. A helyzetet nehezíti, hogy Kabila kormányának ellenőrzése mind a mai napig nem terjed ki az ország nagy részére, ahol a lázadó csoportok szabadon garázdálkodhatnak.


A háború valószínűleg mindaddig eltart, amíg annak fő tétje, a gyémánt és a Kongói Demokratikus Köztársaság bányakincsei fölötti ellenőrzés joga lesz, és ebben a háborúban a külföldi csapatok továbbra is részt fognak venni. Ezt igazolják a sorozatosan megsértett tűzszüneti megállapodások is, bár Ruanda és Uganda – az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozata értelmében – 2001 márciusában egyoldalúan kivonták csapataikat, Angola és Zimbabwe viszont nem, sőt ez utóbbi állam kritizálta a “kéksisakosok” küldéséről hozott döntést. Bár a csapatkivonás óta némileg enyhültek a fegyveres összecsapások, a Kongói Demokratikus Köztársaságban ma is naponta több mint ezer ember hal meg alultápláltság, erőszak vagy betegség következtében. A helyzet súlyosságát mutatja, hogy az ENSZ legnagyobb békefenntartó missziójának keretében nyújt segítséget a válság megoldására.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.