Január 29-től új miniszterelnöke van Kirgizisztánnak: a parlament nagy többséggel hozzájárult, hogy Kurmanbek Bakijev elnök kormányfővé nevezze ki Azim Iszabekovot. Az eddigi mezőgazdasági és vízgazdálkodási miniszter első nyilatkozatában fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy nem fog politikai kérdésekkel foglalkozni. Ennél többet jószerivel nem is mondott, a kormánynévsort minden bizonnyal még ezen a héten megkapja az államfőtől; az új alkotmány szerint ahhoz már nincs szükség parlamenti jóváhagyásra.
E rövid hír túlmutat önmagán: egy ígéretes szakaszt zár le a közép-ázsiai köztársaság történetében. A „tulipános forradalmat” végképp el lehet felejteni, bár vannak elemzők, akik szerint a február akár még forró is lehet. A kormányfőváltás egyúttal azt is jelenti, hogy elvált egymástól az a két politikus, akik a 2005-ös ellenzéki megmozdulások nyomán kerültek az ország élére, és akik személyükben jelentették a garanciát a változásra, a megújulásra a térség egyik legszegényebb államában.
Kurmanbek Bakijevet és az immár exminiszterelnök Feliksz Kulovot csak tandemként emlegette a sajtó: együttműködésük mindenekelőtt azt jelentette, hogy a hatalom csúcsán egyaránt ott van az ország két – egymás ellen gyakran kijátszott – része, észak és dél egy-egy népszerű, befolyásos képviselője, az államvezetés teendőit békében megosztva egymás között. Az elnök fölügyelte az erőszakszervezeteket és ő irányította a külpolitikát, a miniszterelnök elsősorban a gazdasági kérdésekkel foglalkozott. Politikai sorsukat olyannyira egymáshoz kötötték, hogy írásban vállalták: ha valamelyikük menni kényszerül, a másik vele távozik a politikai arénából. Bakijev most cserbenhagyta Kulovot. Kevesen lepődtek meg a fordulaton.
A változás szele
2005 tavaszán, tiltakozásul a parlamenti választások eredményeinek meghamisítása miatt tömegmegmozdulások voltak Kirgiziában. Tízezrek követelték az új választások kiírását és Akajev elnök távozását. Ez utóbbi teljesült: Aszkar Akajev Moszkvába repült, és bár lemondását a kirgiz parlamentnek személyesen akarta benyújtani, nem engedték haza; végül levélben köszönt le. A menesztett államfőt elismerten a Független Államok Közössége legerélytelenebb elnökeként tartották számon, az új hatalom egyebek mellett korrupcióval vádolta, ami híveire általában biztosan igaz, azt viszont eddig a különféle vizsgálóbizottságok egyike sem tudta bizonyítani, hogy a saját zsebére dolgozott volna: külföldön sem találtak semmi nyomot. Most a moszkvai Lomonoszov-egyetemen dolgozik, a bonyolult rendszerek matematikai modellezésével foglalkozik. Az Eho Moszkvi rádióban erre utalva elismerte: a politikánál bonyolultabb rendszer nincs, minden más sokkal egyszerűbb, és elemezni is könnyebb…
Meglehet – visszatekintve a történtekre –, hogy Feliksz Kulov is hasonló következtetésre jut majd. A „tulipános forradalom” győzelmének napján, március 24-én Kulov nyomban Bakijev mellé állt, és bejelentette, hogy az elnöki tisztségért sem száll harcba vele: most az ő együttműködésük a legfontosabb. Bakijevet júliusban csaknem kilencven százalékkal elnökké választották. Kulov támogatását az államfő a miniszterelnöki székkel jutalmazta.
Forradalmi változások…helyett
Akkoriban sokan tették föl a kérdést: melyik lesz a következő? Melyik országban folytatódik a „színes-virágos, rózsás-narancsos” forradalmi sorozat, hol követik a grúz, az ukrán példát? Aztán kisvártatva kiderült, hogy sehol. Mert tudniillik nincs is mit folytatni. Az elnöknek nem sikerült megoldást találnia a problémákra, miközben egyre több demokratikus normát hágott át.
Ahogy múlt az idő, vált egyre nyilvánvalóbbá, hogy Kirgiziában is mindössze hatalmi váltás történt: Feliksz Kulov már tavaly januárban nyilvánosan nehezményezte, hogy a szervezett bűnözés mindinkább beépül a nagypolitikába; mások már korábban éltek ezzel a gyanúval. A főügyészt például nyomban leváltották, amint eljárást indított az egyik „keresztapa” ellen, akit utóbb holtan találtak, miután korábban testvére és fia is gyilkosság áldozata lett. Kulov közvetlen irányításával éppen egy esztendeje egy éjszakai razzia során több bűnözői csoportot számoltak föl, válaszul Bakijev elnök azzal vádolta, hogy hisztériát kelt, majd néhány nappal később már azon meditált, hogy az ország vezetéséhez tulajdonképpen az elnök is elég, nem kell még kormányfőt is tartani. 
Az államfõ, Kurmanbek Bakijev (MTI/EPA)
A köztársaságban egyre nőtt az elégedetlenség annak nyomán, hogy a várakozások ellenére nem sikerült egyről kettőre jutni. A közép-ázsiai kis köztársaságot pompás hegyei okán ugyan a térség Svájcának is nevezik, ez csak a természeti adottságoknak szól. Az egy főre jutó GDP alig haladja meg a kétezer dollárt, ezzel a 144. az országok sorában, az átlagos nyugdíj tizenkét dollár körül van, nagy a munkanélküliség, még nagyobb a korrupció, az adósság a körülbelül ötszázmillió dolláros költségvetés többszöröse, a biskeki gazdaságkutató intézet igazgatója, Szapar Orozbekov szerint meghaladja a három és fél milliárd dollárt.
Alkotmány: ahogy tetszik…
Az ellenzék – a parlamentben és a parlamenten kívül egyaránt – egy idő után egyre hangosabban adta jelét elégedetlenségének, és egyebek között követelte, hogy a kormány és a parlament kapjon nagyobb szerepet az elnöki jogkör rovására. Ezt amúgy Bakijev már a kezdet kezdetén megígérte, de esze ágában sem volt teljesíteni.
Az is már korábban látszott, hogy Bakijev környezete mielőbb meg akar szabadulni a legkiemelkedőbb márciusi vezetőktől – emlékeztetett rá kitűnő elemzésében a térség szakértője, Arkagyij Dubnov, a Vremja Novosztyej című orosz lap tudósítója. Egy évvel a „tulipános forradalom” után már közhelynek számított, ha valaki azt mondta: a tandem lehetőségei kimerültek. Tömegdemonstrációk követték egymást, tavasszal és ősszel is, a hatalom pedig provokációkkal válaszolt: az ellenzék egyik vezető személyiségét, a volt házelnököt a varsói repülőtéren megmotozzák, egy matrjoskában hatszáz gramm rossz minőségű heroint találnak nála; kiderül, hogy a titkosszolgálat trükkjéről van szó, az ügyben testvére, a nemzetbiztonsági szolgálat helyettes vezetője révén az elnök is érintett.
A parlamentben eközben az elnök ellenzéke mind erélyesebben követelte az alkotmány módosítását, az elnöki jogkör csökkentését; az államfő viszont éppen ellenkezőleg gondolta, egyikük sem tudta keresztülvinni akaratát. Menetközben elfogadtak (két perc alatt!) egy olyan alkotmányt, amely megosztja a hatalmat, és amelyet az elnök is aláírt, de a nagy sietségben nem vették észre, hogy telepített akna van benne. Az új alaptörvény szerint a kormányt a győztes pártnak vagy pártoknak kell megalakítaniuk, viszont a kirgiz parlamentben nincsenek pártok: a képviselők valamennyien egyéni választókerületből kerültek a törvényhozásba.
Választás, szavazás
A helyzet orvoslására Kulov december 19-én lemondott, hogy új választásokat írhassanak ki, az elképzelést a képviselők azonban ellenségesen fogadták, hiszen senki sem tudta, bekerül-e ismét a parlamentbe, ahol amúgy 2010-ig biztos helye van. Az immár ügyvezető kormányfő és az elnök újabb egyeztetése után december 30-án megint elfogadtak egy alkotmányt, ez úgy rendelkezik, hogy a kormányfőt az elnök javasolja, a parlamentnek azonban hozzá kell járulnia a kinevezéshez. Az államfőnek három lehetősége van a jelölésre, s Bakijev elnök bejelentette, hogy Kulovot fogja javasolni, hozzátéve, hogy ez is bizonyítja, hogy a tandem változatlanul a kirgiz stabilitás legfőbb biztosítéka.
Bakijev tartotta a szavát, a parlamentbe azonban nem ment el, és megbízottját sem küldte oda. A képviselők ezt beszédes hallgatásnak vették. Kulov elbukott a szavazáson. Az elnök másodszor is őt jelölte, a szükséges támogatás most sem jött össze. Bakijev harmadszorra már nem kísérletezett, hiszen ha a képviselők ismét nemet mondanak, föl kell oszlatni a parlamentet, új választásokat kell kiírni, ezt nyilván nem akarják a képviselők, elfogadták volna hát a jelöltet. Ez viszont számára presztízsveszteséggel járt volna. Egy hirtelen fordulattal tehát új embert jelölt. Az ügyvezető kormányfő és támogatói megdöbbenve fogadták a döntést, majd Feliksz Kulov csak annyit mond: az elnök megszegte férfiúi adott szavát.
Maradhatnak-e az amerikaiak?
Bakijev elnök mindenesetre megszabadult ellensúlyától, és nyilván még határozottabban fog cselekedni, egyebek közt az amerikai légibázis ügyében is. A biskeki repülőtér szomszédságában levő bázison nagyjából ezer amerikai teljesít szolgálatot 2001 decembere óta: a megállapodást annak idején, a nemzetközi terrorizmusellenes harc jegyében villámgyorsan nyélbe ütötték. Bakijev elnök azonban, az oroszok és több szomszédos ország bíztatására kezdte értésükre adni, hogy nem örökbérletről van szó. Először az anyagiakra összpontosított: a kétmillió dolláros évi bérleti díjat egy ihletett pillanatában több mint százszorosára, kétszázhét millió dollárra kívánta fölemelni, végül százötven millióban állapodtak meg. Most azonban, hogy decemberben egy amerikai tiszt az egyik ellenőrző ponton tisztázatlan körülmények között lelőtt egy orosz nemzetiségű kirgiz sofőrt, már azt mondja: el kell dönteni, szükség van-e egyáltalán Kirgiziában az amerikaiakra…
Az amerikai nagykövet asszony, Mari Jovanovics azzal érvel, hogy erre a légibázisra nagy szükség van, mind a terrorizmus, mind pedig a kábítószer-maffia elleni harcban. Az amerikaiakat azonban emlékeztetni szokták rá, hogy Afganisztánban körülbelül négyszáz ópiumföldolgozó laboratórium működött a háború előtt, és csodák csodájára egyetlen egy sem sérült meg közülük…
