Nagyvilág
Szijjártó Péter az ATV-nek nyilatkozva elmondta, hogy „türtőztetnie kell magát”, hogy ne használjon durva kifejezést, amiért Zelenszkij szerinte „minősíthetetlen szavakkal” illette a magyar miniszterelnököt.
Élő
A húszi lázadók Jemenből drónnal támadtak Tel-Aviv központjára péntek hajnalban, a repülő szerkezet az izraeli mentőszolgálat közlése szerint megölt egy embert és megsebesített tízet, írja az MTI.
Élő
Elfoglalta az orosz hadsereg a harkivi régióban lévő Vovcsanszk városban a magasházak első sorát, jelentette ki Apti Alaudinov vezérőrnagy, az orosz fegyveres erők katonapolitikai főcsoportfőnökségének helyettes vezetője, a Csecsenföldön felállított Ahmat különleges alakulat parancsnoka csütörtökön a Rosszija 1 televízióban.
Élő
A szentszéki államtitkárságot vezető Pietro Parolin bíboros Ferenc pápa képviseletében részt vesz a berdicsivi karmelita kolostor ünnepén, melynek keretében az ukrajnai egyházi és politikai vezetőkkel is találkozik péntektől, írja az MTI.
Élő
Nagy-Britannia mindaddig folytatja Ukrajna támogatását, ameddig ez szükséges – mondta Sir Keir Starmer munkáspárti brit miniszterelnök az Európai Politikai Közösség (EPC) csütörtöki angliai csúcstalálkozóján.
- 14:10 Választanak Ausztriában
- 13:59 Szemerei Levente 31 éves országos csúcsot megdöntve nyerte meg a varsói maratont
- 13:58 Törvényt szeghet az, aki védett állatot ment?
- 13:44 Úgy tűnik, mintha örökké friss rózsaszirmokkal szórtak volna fel egy palermói palotát, de az agyunk átver minket
- 13:30 Az EU azt tanácsolja a légitársaságoknak, hogy kerüljék el az izraeli és a libanoni légteret
- 13:05 Kellemetlen kérdéseket kaphatott a focista az egészen bugyuta tizenegyes miatt
- 13:00 Séta a századfordulós Nagykörúton: ilyen volt egykor Budapest legforgalmasabb útja
- 12:43 Magyar Péter: Ha Magyarország csatlakozik az Európai Ügyészséghez, minden kreált ügyben lemondok a mentelmi jogomról
- 12:34 Karsai Dániel családja nem számított ilyen hirtelen állapotromlásra
- 12:27 Új magyar néptánc- és táncházrekord született
- 12:17 Meghalt Jaroslava Skleničková, a ravensbrücki koncentrációs tábor és a lidicei mészárlás utolsó túlélője
- 12:14 Trump-ima, gigászi Korán és manhattani napfelkelte a hét legizgalmasabb képein
- 12:10 Hétfőtől újra járnak a vonatok Esztergom és Komárom között
- 11:45 Meghalt Barbara Leigh-Hunt, a Büszkeség és balítélet, illetve Hitchcock Tébolyának színésznője
- 11:41 Hidvéghi Balázs váltja Dömötör Csabát a Miniszterelnöki Kabinetirodában
- 06:09 „Volt egy álmom, hogy a nyolcvanadik születésnapomat ünnepeljük” – Karsai Dániel halálára
- 12:34 Karsai Dániel családja nem számított ilyen hirtelen állapotromlásra
- 06:57 Orbán Viktor és a határhoz tervezett állítólagos menekülttábora az osztrák választási kampány témái között
- 07:28 Sztárban sztár All Stars: ismét két előadó búcsúzott a versenytől
- 08:26 Sztárban sztár All Stars: Stohl András zokogva értékelte Puskás-Dallos Peti Kaszás Attila-utánzását
- 09:32 Karsai Dániel utoljára arról írt, hogy ő nem szeretne sem Putyin, sem a szenvedés szolgája lenni
- 00:19 Meghalt Karsai Dániel
- 11:16 „Az egyik legnagyobb szurkolónk” – kedvenc focicsapata is elbúcsúzott Karsai Dánieltől
- 08:01 Emberi ürülékbe fulladt 100 német nemes
- 10:04 Kivégezték az ártatlanságát bizonygató férfit, pedig az ügyészség és az áldozat családja is ellenezte az ítélet végrehajtását