Mit bír el a magyar gyomor?

Váncsa István: Mehr Europa!

Európai egyesült államokat akar az új német villanyrendőr-koalíció, bele is írták a programjukba, amely nem mellékesen százhetvenhét oldalas, huszonkét munkacsoportban háromszázan dolgoztak rajta négy hónapon át. Komoly és velős szöveg, magyar szemmel nézve pedig némiképp valószínűtlen. Mifelénk a kormányprogram egészen másmilyen szokott lenni, már ha van egyáltalán.

A 2010-es Nemzeti Együttműködés Programjának terjedelme például feleekkora se volt, de az is többnyire értelmezhetetlen handabandából és az ellenzék pocskondiázásából rakódott össze. A következő alkalommal, azaz 2014-ben Orbán a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara fórumán hirdette ki azt a valamit, amit ő kormányprogram gyanánt gondolt felvezetni, ez tíz, általánosságokban mozgó és többnyire már ismert pontból állt. Szerény produktumát maga az előadó se vette komolyan, ezért már az elején kijelentette, hogy pártjának programja egyetlen szóban foglalható össze, abban, hogy folytatjuk. Ez a retorikai alakzatot nyilván frappánsnak és gyümölcsözőnek találta, így aztán ismételgeti azóta is, Senecával vallva, hogy szerencsétlen az olyan ember, aki a jövő miatt nyugtalankodik. Ezzel szemben a németországi szociáldemokraták, szabad demokraták és zöldek összeraktak egy olyan szöveganyagot, amitől Orbán lidérceseket álmodhatna akár, mi azonban feltételezzük, hogy ő, lévén érett és bölcs férfiú, lefekvés előtt elegendő mennyiségű pálinkát fogyaszt és dallamosan hortyog reggelig.

Az Európa jövőjéről szóló konferencia alakuljon át alkotmányozó nemzetgyűléssé, és hozza létre az európai föderatív államot, ez áll a Merjünk nagyot lépni (Mehr Fortschritt wagen) című dokumentum 131. oldalán. Bennünk ez a cím némiképp orbáni reminiszcenciákat gerjeszt, noha részint Willy Brandt egykori szlogenjére rímel, részint pedig az ellentétes irányba mutat. Olyasféle ábránd, amitől kormányzó urunk, ha jobban belegondol, gyomorideget kap, és megint csak kénytelen lesz a poharát fenékig üríteni.

Vagy ki tudja.

Magyar László András: Az egyetem lényege

Az első tartósan működő magyarországi egyetemi orvoskaron, az 1769-ben alapított nagyszombatin például az orvosdoktori szigorlatokért 183 forintot – mai pénzben nagyjából 600 000 forintot – a gyógyszerészeti oklevelekért 81 forintot, az egyetemi végzettséget nem igénylő chirurgusi vagyis sebészi oklevélért pedig 60 forintot – mai pénzben nagyjából 200 ezer forintot – kellett fizetni. Megesett az is, hogy valaki például Halléban végzett az orvoskaron, de Erfurtban doktorált, mert ott lényegesen olcsóbb volt a diploma, vagyis a működési engedély. Más kérdés, hogy például a Habsburg Birodalomban a hallei vagy erfurti diplomát még (pénzért) honosíttatni is kellett Bécsben, de a nagyszombati diplomával is csak a Magyar Királyságban lehetett állást kapni, Csehországban, Ausztriában vagy Erdélyben nem.

Mindebből jól látható, hogy az oktatás, az igazán fontos működési engedélykiadás és szelekció mellett mindig is csak az egyetemek másodlagos tevékenysége volt.

Az egyetemi oktatás egyetlen célt szolgált, mégpedig azt, hogy az állam vagy a társadalom a megfelelő számú, mindig változó szempontok szerint megszűrt és szelektált, ugyanakkor betört-idomított értelmiségihez hozzájuthasson. Az egyetemi képzés fent vázolt története alapján, pontosabban láthatjuk a mai helyzetet is: az egyetem elsőrendű célja ugyanis valójában ma sem az, hogy a diákok valamely téren jártasságot, tudást, divatos szóval kompetenciát szerezzenek, hanem az, hogy egy megfelelően szelektált réteg kaphasson az egyetemen keresztül működési engedélyt, így részesedést a hatalomból. Ezt a tényt azonban az egyetemek és oktatóik valamilyen okból szégyellik.

Kovács Zoltán: A magyar gyomor

Idézem a kormányfő korábban elhangzott gondolatát, amit egyik péntek reggeli interjújában mondott, amikor már megint javában szedte áldozatait a járvány:

A kormány nem tudja rákényszeríteni az oltást az emberekre, mivel azt a magyar ember gyomra nem veszi be.

Kicsit másként hangzik, mint azok az oltásgyőzedelmi jelentések, amiket Orbán az év első harmadában osztott meg a néppel. Márciusban, áprilisban diadalmas előretörésekről adott hírt, akkoriban hetente emelkedett milliókkal az oltottak száma, és prognózist is adott heti bontásokban. Ekkor négymillió, ekkor ötmillió, amakkor meg hatmillió, sőt több. Ahogy a kuplé is mondja, teve van egypúpú, van kétpúpú, sőt több. Aztán rájött, hogy ez mégsem így megy, mert közelít szemből a keserves valóság: a magyar ember gyomra, de főleg, mögötte közvetlen a minap vizsgálat alá helyezett Datuk Vinod Sekhar malajziai üzletember, akitől kormányunk olyan eszelős felárral vett lélegeztetőgépeket, hogy arra a sokat látott kereskedői világ is felkapta a fejét.

A Sekhar érdekeltségébe tartozó GR Technologies nevű cégtől 178 milliárd forintnak megfelelő összegért 6258 kínai lélegeztetőgépet vásárolt a magyar kormány. Sekhar cégeit a maláj hatóságok a minap vonták vizsgálat alá – adta hírül a malajziai sajtó meg a The Sun Daily is. Vagyis ide torkollottak a magyar fürkészek meg csáposok akciói, akiket Orbán maga szólított annak idején parlamenti porondra. Nem biztos persze, hogy a Sekharral kötött üzleteknek van magyar szempontból büntetőjogi száluk, de idéznék egy akkor elhangzott miniszterhelyettesi kijelentést, a politikus úgy nyilatkozott, a kormány „sundám-bundám” oldott meg jogi problémákat. A kifejtés elmaradt.

Győri Lóránt: A nyolcadik hullám

Itthon és a világban is megállíthatatlanul robog a vírus- és vele az oltásellenesség. A rendkívül sikeres oltási programok ellenére mindenütt felbukkanó járvány- és vírustagadás paradox jelenségét lokális, európai és globális tényezők egyszerre magyarázzák. Magyarország is az új oltásellenes mozgalmak létrejöttének és radikalizálódásának egyik iskolapéldája. Ám eközben a kötelező oltásokról szóló vita már a politikai széljárás és a gazdasági kalkuláció változását jelezheti az újabb és újabb járványhullámok fényében, illetve ha az a kérdés: mi a válságból kivezető valódi út.

Kísért a múlt, a november 26-i „fekete pénteken” a Dow Jones 2,5, az S&P 500 2,3, a Nasdaq pedig 2,2 százalékot esett a baljós hangzású új dél-afrikai koronavírus-mutáns, az omikron veszélyességének hírére, aminek következtében Magyarország, az Egyesült Államok és az Európai Unió is elkezdte a bezárkózást – az ipari termelés, a nemzetközi utazás és kereskedelem újabb világszintű leállásának rémképét vetítve előre. 2020 márciusával ellentétben azonban a nemzetgazdaságok – az elmúlt két év viszontagságai miatt – nem éppen acélosan néznek szembe az újabb gazdasági felfordulással: a munkaerőpiaci gondok mellett elszabadultak a nyersanyagárak és az infláció. Az Amazont követve a kiskereskedelmi láncok után emelik áraikat a munkaerőhiány és a globális termelési láncok zavarainak következtében, miközben a jegybankok és kormányok évekre előre kiköltekeztek.

Kenesei István: A mi megalvadt struktúráink

Nemsokára talán olyan országban fogunk élni, amelyre csodálkozva néz majd a világ, hiszen itt nem titokban, de nyíltan lehet választásokat vásárolni, apróhirdetésben képviselőket keresni, és még programot sem kell adni. Igaz, eddig is hozzászoktunk már, hogy a legfőbb vezető maga válogatja ki a jelölteket személyes interjúk során, de legalább nem álláshirdetés révén találta meg őket. Akár azt is mondhatnánk, Tellér Gyula bon mot-ját felidézve, hogy a szexvideókból lett milliárdos ezzel az új gyógymóddal kíván megszabadítani minket az Orbán-korszak megalvadt struktúráitól.

Ami felelevenítette ezt az utóbbi években már szinte eltűnőben lévő kifejezést, amellyel az SZDSZ-ből a „polgári” Fideszig jutott egyszemélyes think tank jellemezte a poszt-kádári időket, az Stumpf Istvánnak a HVG360 számára adott interjúja volt. A miniszteri biztos, aki az átalakulás végső stádiumában, a célegyenesben vette át a stafétabotot az ITM még most is mindenható urától, teljes mellszélességgel kiáll a tíz hónapja már általa menedzselt program mellett – tekintet nélkül arra, hogy van-e valóságalapja mindannak, amit állít, vagy sem.

Ennek az említett beszélgetés is jó illusztrációja. Nincs itt terem az összes kijelentést vitatni, például hogy erőszakos volt-e a modellváltás, vagy sem, hogy az ellenzék félelmeket gerjesztett-e, hogy a „modellváltásról” lehullott-e a negatív minősítés stb., ezért azokra koncentrálok, amelyek feltűnően kedélyborzolóak. De mindenekelőtt

el kell ismernünk, a kormány környékén Stumpf szinte az egyetlen, aki nem csak a „baráti sajtó” kérdéseire hajlandó válaszolni, sőt még a más véleményeket felvonultató vitafórumokon is részt vesz.