Közélet

Karácsony: 500 milliárd forintból Jakab Péter ötvenezerszer mondhatja Kövér Lászlónak, hogy ficsúr

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Régóta először tüntethetnek tömegek Budapest utcáin. A koronavírus-járvány miatt a kormány az elmúlt másfél évben szinte folyamatosan korlátozta a gyülekezést, amelyen végül az ötmilliomodik beadott oltás után enyhített valamennyit.

Tüntetni még most sem lehet úgy, ahogy korábban, egyelőre szabályozzák, hogy mekkora csoportokban vonulhatnak a védettek és a nem védettek, de ez nem akadályozta meg azt, hogy szinte azonnal az enyhítések bejelentése után meghirdessék az első nagy demonstrációt 2021-ben.

A mostani tüntetés a Fudan Egyetem Budapestre tervezett kampusza ellen szól. Erről itt olvashat többet, de röviden a lényeg annyi, hogy a kormány a Dél-Pestre tervezett, egyetemistáknak megfizethető lakhatást ígérő Diákváros területének nagy részét elvéve kínai hitelből, a magyar állam pénzén szeretne kampuszt építeni Kína egyik legnagyobb egyetemének a Fudannak.

Farkas Norbert / 24.hu

Az egyetem tervével nem csak az a gond, hogy egy magánegyetemnek a magyar állam épít az adófizetők pénzén kampuszt, de az is, hogy valószínűleg kifejezetten kevés magyar diák tud majd itt tanulni a magas tandíjak miatt, miközben az állami pénzből épült egyetemet alapítványba szervezik ki, amelynek a működésébe az állam később nem szólhat majd bele, de a költségeit állnia kell.

A tüntetést Jámbor András baloldali aktivista jelentette be, aki a hatpárti előválasztáson Budapest 6. egyéni választókörzetében indul a Szikra mozgalom támogatásával. Magát a tüntetést megszervezni sem lehetett egyszerű, mert a furcsa szabályok szerint a védettek nagyobb csoportban tüntethetnek majd, a védetlenek pedig legfeljebb ötszázan, több kis külön bejelentett tüntetésen vonulnak utánuk.

Farkas Norbert / 24.hu

A tüntetés négykor indul el a Kodály körönd és a Hősők tere közötti területről, majd fél hatra ér a Kossuth térre, ahol beszédek lesznek. Ők fognak beszélni:

  • Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere
  • Bereczki Áron, Hallgatói Szakszervezet
  • Gede Márton és Őze Sándor aktivisták, lakhatási szervezetek nevében (A Város Mindenkié, Utcáról Lakásba Egyesület, Utcajogász)
  • Jámbor András, a Mérce volt főszerkesztője
  • Karácsony Gergely főpolgármester

Délután négy előtt még nem voltak kifejezetten sokan a gyülekezésnél, de így is több ezer ember lehetett már az utcán bőven. A beléptetők a tömeg elejére érkezők védettségi igazolványait ellenőrzik, ha valaki védett, akkor a nagyobb csoporttal tüntethet együtt, a többiek pedig utána fognak rövid szünetekkel megszakítva, legfeljebb ötszáz fős csoportokban vonulni.

Farkas Norbert / 24.hu

A tüntetéshez csatlakozott szinte minden ellenzéki párt. A helyszínen lévő kollégánk szerint a Momentumosok például külön gyülekeznek a Dózsa György útnál. Egyébként viszont többezer ember van már kint, sokan még nem álltak be a kifeszített kordonok közé, ahol a védettek vonulhatnak.

Kollégáink szerint kicsit késlelteti az indulást az, hogy annyian jönnek az Oktogon felől csatlakozni a tüntetéshez, ami már elállja a menet útját. Persze a pontosság sosem volt igazán része az ilyen tüntetéseknek.

A szigorú beléptetés is késlelteti az indulást, annyian akarnak még csatlakozni a védettek menetéhez. Ezt egészen addig lehet megtenni, hogy a menet elindul, utána már csak hátul lehet majd odacsapódni.

Végül valamivel fél öt után, majdnem háromnegyed órás késéssel indult el a menet, amelyben sok pártzászló mellett több tibeti zászlót is látni. A legtöbben maszkban vannak, de előfordulnak maszk nélküli emberek is. Körülbelül tízezren vonulhatnak összesen, bár ezt nagyon nehéz megtippelni a szervezés miatt, de az biztos, hogy sokan vannak.

Eddig arra tippeltünk, hogy a kordon hiánya problémát fog okozni, de úgy tűnik, hogy nem, ugyanis viszik magukkal. Pont ezért kellett az indulás után nem sokkal megállnia a menetnek, hogy a szalagok beérjék őket.

Farkas Norbert / 24.hu

Jámbor András egyébként nem szerénykedte el az önpromót a tömeg elején, a menetet a Szikra mozgalom, és két Jámbor-logós molinó vezeti.

Ami még érdekes, hogy úgy tűnik, kifejezetten kevés a rendőr a tüntetés mellett. Nem sokkal a menet elindulása után viszont megszólalt Schanda Tamás, az ITM államtitkára, aki hisztériakeltésnek nevezte a tüntetést. Ami viszont ennél is fontosabb, azt is elmondta, hogy csak a választások után lesz döntés a Fudan konkrét megvalósításáról.

A kifeszített mobilmolinó egyébként enyhe karámhangulatot ad a védettek menetének.

És a tüntetők cizelláltsága is változatos, ha politikai véleményalkotásról van szó:

Farkas Norbert / 24.hu

A tüntetés menete öt után tíz perccel ért a Deák, pontosabban Erzsébet térre, az Akadémia utcán fognak felsétálni a parlament felé. A tempó alapján valószínűleg a beszédek csak kis késéssel kezdődnek majd a tervezett fél hathoz képest.

A helyszínen lévő kollégáink szerint a védettek menete után a Momentum vonult, ők külön csoportosulva, majd őket követte, jóval lemaradva egy nagyobb csoport, akik védettségi igazolvány nélkül mentek tüntetni.

A tömeg elején haladó szervezők fél hatkor értek végül a Kossuth térre, a beszédek pedig hat órakor kezdődtek el. Jámbor vezette fel őket azzal, hogy arra kérte a közönséget, tapsolják meg az aktivistákat, mert kicselezték a hatalmat, amelyik korlátozni akarta a gyülekezést.

Én Józsefvárosból jövök, és olyan választókerületben indulok, amelynek része Ferencváros nagy része is. Aki itt él, az tudja, hogy nem a jövő, hanem a jelen a folyosók végén lévő vécé.

– mondta Jámbor arra, hogy a lakhatás komoly probléma a kerületben. Jámbor szerint a legnagyobb probléma a Fudannal az, hogy 12 ezer kollégiumi férőhely épülhetne ott magyar diákoknak, és ehelyett egy kínai elitegyetem jön ide.

Farkas Norbert / 24.hu

Aki nem daruval emelteti be a széfjét a házába, az tudja, hogy lakhatási válság van Magyarországon

– mondta Mészáros Lőrincre utalva. Jámbor megígérte, hogy meg fogják akadályozni ezt a projektet ebben a formában. Ha kell úgy is, hogy odaláncolják magukat, vagy sátortábort építenek.

Az az álmunk, hogy egy kétgyerekes család is tudjon olyan lakásba költözni, amelyben elférnek.

– tette hozzá.

Az nem szuverenitás, ha kiszolgáltatjuk a magyar érdekeket a tőkének.

– mondta Jámbor.

A beszéde után felhangzott az első igazán hangos

Orbán takarodj!

A műsorvezető pedig közölte, hogy jaj, de régen hallotta ezt, majd elhelyezett egy plüss micimackót a pódiumon. A micimackó a súlyosan cenzúrázott Kínában Hszi-Csinping elnök egyik karikatúrája, a rendszer kritikájára használják.

Farkas Norbert / 24.hu

Berecki Áron, a Hallgatói Szakszervezet nevében beszélt, ő azt mondta, a koronavírus letarolta a munkaerőpiacot is, ami a fiataloknak a legrosszabb. Szerinte a magyar kormány magyarok generációit veri adósságba, miközben a diákok lakhatása helyett a csúcselitnek húznak fel egyetemet.

Gede Márton és Őze Sándor a lakhatási szervezetek nevében beszéltek. Gede elmondta, hogy ő hajléktalan, ahol sokan élnek egy szobában, Őze pedig azt, hogy diák, és a szülei nélkül nem tudná fenntartani a lakását. Azért szólalnak fel együtt, mert másképp, de a lakhatási válság kiszolgáltatottjai. Őze szerint, ha a budapesti fiatalok lakhatása megoldódik, az segít abban is, hogy másoknak is könnyebb legyen, hangzott el a piaci logika.

Pusztító, hogy a lakhatásra adott támogatások közül az kapja a legtöbbet, aki amúgyis vagyonos

– tette hozzá Őze arra utalva, hogy a családosoknak adott lakhatási támogatások alapvetően nem a legszegényebbeknek szólnak.

Őze követelte, hogy vonják vissza az önkormányzati bérlakások privatizálásáról szóló törvényjavaslatot. Ezt a törvényjavaslatot egyébként már visszavonták, és egyelőre újat sem nyújtottak be helyette.

Farkas Norbert / 24.hu

Utánuk meglepetésvendégként Szabó Benedek következett, aki valószínűleg ennyi ember előtt még nem zenélt. Szabó egy dal után elmondta, hogy rendkívül elégedetlen a dolgok menetével, és egyáltalán nem boldog. Talán ez volt eddig a tüntetés legkevésbé megosztó állítása.

Baranyi Krisztina szelfizéssel kezdte a felszólalását, majd elmondta, hogy a Fudan egy közpénzből létrehozott magánvállalkozás, így még a szokásosnál is többet lehet ellopni belőle.

Kedves Fidesz-szavazók, kedves KDNP-tömegbázis

– szólította meg Baranyi a kormánypárti szavazókat.

Farkas Norbert / 24.hu

Amikor Orbán Viktort megismertük, liberális volt, ateista, és Újpest-szurkoló.

– mondta Baranyi, majd hozzátette, hogy a kormánypárti szavazótábor Orbánt a pálfordulásaival együtt szereti.

Hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla, de ha erőt látnak, meghátrálnak.

– mondta Baranyi arról, hogy meg tudják állítani a Fideszt. Arra kérte az embereket, hogy vegyenek részt a Fudanról szóló konzultációban, és szavazzanak négy nemmel.

Baranyi után a Fran Palermo énekese, Henri Gonzo következett. Barabás Richárd, a Párbeszéd műsorvezetőként működő politikusa úgy vezette fel Karácsony Gergelyt, hogy a barátja, de ez a barátja nagyon nagy bajban van, mert neki kell majd elmondania a kínai vezetőknek, hogy nem épül meg a Fudan egyetem. Karácsony kifejezetten hosszú tapsot kapott a színpadra lépve.

Egy suta kamasz, két szatyorral a kezében megállítja a világ legerősebb hadseregét

– mondta Karácsony, miközben a háta mögött ki volt vetítve a híre fénykép a Tienanmen-térről. Majd egy másik fényképről beszélt, amelyen a kép készülésének napján fideszes aktivisták tiltakoznak a vérontás ellen.

Karácsony szerint ők most pont azért vannak itt, hogy azokért az értékekért tüntessenek, amelyekért a Fidesz akkor tüntetett, és azok ellen, akikkel most összeállt.

Nem tüntetnek a kínai emberek ellen, sőt, még csak nem is Kína ellen, mondta Karácsony, úgy vezetve fel, hogy biztosan lesz, aki majd félreérti, hogy mi ellen tüntetnek most pontosan.

Megvan nekünk a magunk baja a diktátorokkal

– mondta Karácsony, hozzátéve, hogy a legkevésbé azokkal a kínai emberekkel van bajuk, akik együtt élnek velünk ebben a nagyszerű városban.

Mi itt az egyetemekért szoktunk tüntetni

– mondta, hozzátéve, hogy amit akarnak, az a Diákváros, és amit nem akarnak, az a magyar adófizetők pénzén felépített kínai elitegyetem.

Karácsony szerint abból az 500 milliárd forintból, ahelyett, hogy eladósítanánk a gyermekeinket, fel lehetnek számolni a teljes gyermekszegénységet.

500 milliárd forintból Jakab Péter ötvenezerszer mondhatja Kövér Lászlónak, hogy ficsúr a Parlamentben

– tette hozzá, és azt is, hogy szerinte arról szól ez az ügy, hogy Magyarországon olyanok vannak-e hatalmon, akik azt gondolják, hogy uralkodnak.

A Fudan-ügy a Fidesz teljes erkölcsi öngyilkossága, mondta Karácsony. Szerinte a Fideszben azt szokták mondani, hogy ők küzdenek a kommunisták ellen, de az, hogy ki a kommunista, folyamatosan változik.

Külön államtitkárságot hoztak létre az üldözött keresztények megsegítésére, majd nevetségesnek neveznek minket, amikor utcát nevezünk el egy üldözött keresztényről, aki 28 évet ült börtönben.

– mondta Karácsony, aki szerint most két budapesti polgármester áll ki a vidéki magyar hallgatók diákvárosáért.

Számomra felfoghatatlan, hogy mi lett azokból a suta kamaszokból, akik harminc éve még tüntettek a kommunisták ellen, és hogy mi lett azokból a bibós kollégistákból, akik némelyike még Oxfordba is eljutott, tudjuk ki támogatásával. Belőlük most öltönyös nagy emberek lettek, helikoptereznek, és a kínai kommunistáknak adják oda a diákváros területét.

– mondta Karácsony. Azt is hozzátette, hogy Magyarország legnagyobb problémája most a hatalom, aminek nincs erkölcsi célja.

Egy közös hazánk van, itt fogunk élni együtt, nincs másik hazánk. Biztos, hogy ti ezt akarjátok, az ég szerelmére.

– mondta a Fidesz-szavazóknak. A tüntetés végül úgy ért véget, hogy közösen mentek fel a színpadra elköszönni.

Cikkünk folyamatosan frissül. 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik