Elég kicsi az ellenzék mozgástere a parlamentben kétharmados kormánytöbbséggel, de a 444.hu cikke szerint két szocialista képviselő, Gurmai Zita és Mesterházy Attila egy módosító javaslattal próbáltak utat találni maguknak.
A nyilatkozat – aminek jogi következménye nincs, inkább csak egy politikai gesztus – azt üdvözölte volna, hogy Magyarország átveszi a soros elnökséget az Európa Tanács Miniszteri Bizottságában. A két szocialista képviselő azt mondta, hogy megszavazzák ők is az üdvözlő nyilatkozatot, csak kerüljön ki a szöveg elejéből, hogy az „Országgyűlés üdvözli a magyar kormány aktív nemzetközi szerepvállalását”, illetve kerüljön bele, hogy „az Országgyűlés elkötelezett az Európa Tanács és annak deklarált céljai, különösen a demokrácia, az emberi jogok és a jogállamiság fejlődése és előmozdítása iránt”.
A nyilatkozatot előkészítő külügyi bizottságban ülő fideszesek úgy döntöttek, hogy belemennek a változtatásba, így bizottság összes tagja megszavazta a módosítók befogadását. Csakhogy a módosítás indoklásában szerepelt ez a mondat is:
E kiállás rögzítésére szükség van, hiszen Magyarország a térségbeli országok között utolsó helyen áll mind a demokrácia minőségét, mind az egyéni szabadságjogok érvényesülését, mind pedig a jogállamiság minőségét jelző mutatószámok alapján.
A mondat nem lett volna része a nyilatkozatnak, de a módosító indoklása mégis csak része a módosításnak, teszi hozzá a 444.hu.
A külügyi bizottságtól a törvényalkotási bizottsághoz került a szöveg, ahol az indoklás szövege már zavart okozott. Előbb Németh Zsolt, a külügyi bizottság elnöke azt mondta, hogy ugyan az indoklás szövegével egyáltalán nem ért egyet, de mivel ez a mondat úgysem lesz része a nyilatkozatnak, a konszenzus kedvéért túl tud rajta lépni, szóval támogatja a módosítók befogadását.
Ezután Sztáray Péter államtitkár kapott szót a külügyminisztérium részéről, aki viszont nem tudta megmondani, hogy a kormány támogatja-e a módosítók befogadását. Egyrészt azt mondta, hogy magát a módosításokat el tudja fogadni a tárca, másrészt azt is, hogy az indoklást nem tudja. Hende Csaba, a bizottság elnöke, zavarba is jött:
Nehéz helyzetbe hozzák a bizottságot ezzel
– jelentette ki az ülésen.
A bizottság végül 16 igen, 5 nem és 11 tartózkodás mellett éppen csak nem fogadta el a módosítást.