Legyőzték a Fideszt a hajdúszoboszlói időközi választáson

Jónás Kálmán független jelölt nyerte Hajdúszoboszlón a  a 8-as számú egyéni választókerületben (EVK) kiírt vasárnapi időközi választást – számolt be a helyi választási iroda adatai alapján a Debreciner. A volt jobbikos politikus a szavazatok 47 százalékát (350 szavazat) szerezte meg, a második helyre Nagy Balázs, a Fidesz-KDNP-Hajdúszoboszlói Gazdakör-MI Hajdúszoboszlóért jelöltje futott be 36,5 százalékkal (272 szavazat), a harmadik hely pedig az MSZP és a Párbeszéd támogatását is élvező Kovács Tiboré lett, a Momentum színeiben, 16,5 százalékkal (123 szavazat).

Jónás 2014 és 2019 között a Jobbik kompenzációs listáról mandátumot szerzett önkormányzati képviselője volt, a tavalyi önkormányzati választást megelőzően azonban kilépett a pártból, idézte fel a Debreciner. A 2019-es őszi választáson függetlenként indult, de akkor második lett a fideszes Török Péter Endre mögött. A választást azért kellett kiírni, mert Török január 16-án lemondott a mandátumáról. A Fidesz mostani veresége annyiban nem mérvadó, hogy ezzel sem került veszélybe a kormánypárti többség a hajdúszoboszlói képviselő-testületben.

Vasárnap további négy településen tartottak még időközi választást:

  • Vizsláson Sándor József (független) lett a település polgármestere. Az időközi önkormányzati választást azért kellett kiírni, mert a község képviselő-testülete június 25-én feloszlatta magát.
  • Alsószentmártonban Balogh Miklóst (független) választották meg a település élére. A község tavaly októberben megválasztott független polgármestere, Budai László februárban lemondott tisztségéről. Vele kapcsolatban a Pécsi Törvényszék januárban azt közölte az MTI-vel, hogy felbujtóként elkövetett hűtlen kezelés miatt jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.
  • Istvándiban Bereczkiné Pavelka Jolán független jelölt nyerte a polgármester-választást. Az időközi választásra azért volt szükség, mert Istvándi korábbi polgármesterét márciusban jogerősen letöltendő szabadságvesztésre ítélte a bíróság egy, a megválasztása előtt elkövetett bűncselekmény miatt. A településvezető ezzel elvesztette választójogát, tisztsége megszűnt.
  • Egyházasrádócon Derks Wilhelmus Josephus független jelölt lett az új polgármester. Az előző faluvezető egészségi okokra hivatkozva májusban lemondott tisztségéről, ezért kellett kiírni az időközi választást.

Kiemelt kép: 24.hu/Farkas Norbert

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.