Bajomi-Lázár Péter: Természetellenes szelekció
Helyes-e tehát felszámolni az olyan lapok részleges monopóliumát, mint a Lokál, s ha igen, mi ennek a legjobb módja? Vajon valóban a szerződésbontás-e a megfelelő eszköze egy olyan médiapiac megteremtésének, amelyet már a természetes kiválasztódás jellemezne, vagyis amelyen már a közönséget valóban legjobban szolgáló újságírói gyakorlatok lennének sikeresek? Bár sokan úgy vélik, egyértelmű határ húzódik a propaganda és az igazi (és egyedül üdvözítő) újságírás között, a hírszociológusok számára a helyzet nem egyértelmű.
A tudósítás nem azonos azzal az eseménnyel, amelyről szól, csupán róla készült emberi narratíva, amely szükségszerűen torzít. A média szelektál a való világ eseményei között, s ezzel az egyiket fontosnak, a másikat jelentéktelennek tételezi. A kontextus egyes elemeit hangsúlyozza, másokat homályban hagy. A szóválasztással óhatatlanul minősít is. („Aki az egyik oldalról nézve terrorista, az a másik oldalról nézve szabadságharcos” – szokták mondani e tézis illusztrációjaként. Aki az egyik oldalról nézve propagandista, az a másikról nézve újságíró – tehetjük hozzá.)
Brian McNair például így fogalmaz: „Az újságírás (…) lényegét tekintve ideologikus. (…) A közönségnek nem csupán tényeket ad át, hanem előállítóinak feltevéseit, attitűdjeit, hiedelmeit és értékeit is. Ennek az ideológiának a tartalmát néha tudatosan és célzatosan artikulálják (…) ám máskor (mint például a BBC esetében) ez az ideológia nem más, mint azoknak az értékeknek a felületesen strukturált párlata, amelyek mögött előállítói szerint társadalmi konszenzus áll.”
Tiltakozó levelek Schmidt Máriához
Schmidt Mária kormánybiztost levélben értesítette Hegedűs Juditot, Solt Ottília lányát és Rajk Juditot, Rajk László özvegyét arról, hogy az elhunytak neve és képmása szerepelni fog egy olyan bélyegsorozaton, melyet a Magyar Posta Zrt. bocsát ki a „30 éve szabadon” Emlékbizottság tagjainak javaslatára, akik, mint a kormánybiztos írja, „nagy örömmel (sic!) és hatalmas megtiszteltetésként élték meg döntésüket”.
A kormánybiztos levelében tényeket közöl. Hogy az Emlékbizottság döntése értelmében Csengey Dénes, Csoóri Sándor, Csurka István, Karátson Gábor, Krassó György, Sütő András és Solt Ottília mellett immáron a halott Rajk László is a „rendszerváltoztatásban aktív és meghatározó szerepet vállaló közéleti személyek” azon kiválogatott, szűk körébe tartozik, „akik kiállásukkal, áldozatvállalásukkal járultak hozzá közös identitásunknak legnemesebb hagyományainak erősítéséhez”.
Hogy a postabélyeget ünnepélyes keretek között bocsátják forgalomba. Hogy a kormánybiztos és az Emlékbizottság tagjai – Kövér László, Gulyás Gergely, Lezsák Sándor, Szijjártó Péter, Balog Zoltán, Rogán Antal, Boross Péter, Papp Dániel, Szakály Sándor, Németh Zsolt, Orbán Balázs, Fekete Péter, Vashegyi György, M. Kiss Sándor, Karas Mónika, Kónya Imre és Varga Benedek – büszkék az elhunytakra.
Mindkét hozzátartozó tiltakozó levelet írt, melyeket az ÉS közöl.
A halottam nevében így nekem kell válaszolnom. Rajk László nevében kell tiltakoznom az álságos és hazug döntés ellen. Rajk László nevében, aki az elmúlt évtizedben munkáival és írásaiban szakadatlanul kritizálta az új autokrata rezsim történelemhamisító törekvéseit, a hazugságokat, a karaktergyilkosságokat, melyekben az Emlékbizottság jó néhány tagja tevékenyen részt vesz. Rajk László nevében, aki töretlenül tiltakozott a rendszerváltás során kialakított demokratikus intézményrendszer és a társadalmi szolidaritás leépítése ellen, melyekben az Emlékbizottság jó néhány tagja tevékenyen részt vesz.
– írja levelében Rajk Judit.
Kenesei István: Igazságok, választások
Újabb hónap telt el, és az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) tevékenységének továbbra sem látjuk nyomát. Honlapja csak címében létezik, tartalommal majd talán januárban töltik föl. A 13 tagú Irányító Testület (IT) eddig két ülést tartott, és úgy hírlik, megelégszik havi egy tanácskozással, jóllehet még a pályázatokat sem írták ki a legfontosabb funkciókra, a főtitkár és helyettesének posztjára, amire pedig a törvény kötelezi őket. Addig Maróth elnök és az ideiglenesen megbízott ifjú vezetők kezében van az irányítás.
A kutatók pedig panaszkodnak, hogy az új szervezet továbbra sem képes kezelni a napi ügymenetet, a már korábban rögzített és engedélyezett konferenciák, valamint a külföldi utazások költségeinek megtérítését, illetve az MTA-ra mutogatnak, hogy a korábban ott elnyert pályázati pénzeket most nincs kitől megkapniuk. Közben a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke azzal dicsekszik egy interjúban, hogy jövőre 32 milliárddal növekszik az innováció támogatására fordítható keret. De hát ez ugyanaz a 32 milliárd, aminek a hírével Maróth elnök és beosztottai járták körbe a KH intézeteit, hogy majd ennek egy jelentős részéből emelik a kutatók fizetését és finanszírozzák az új kutatási irányokat, amelyekről rövid határidővel minden kutatóhelytől pár soros javaslatokat kértek be. Értesüléseim szerint a végösszeg már 70 milliárd fölött jár, de sebaj, a több helyre odaígért milliárdoknak talán lesz olyan sajtója, mint a Rottenbiller utca hajdani áruba bocsátásának.
Széky János: Szerelmesek a hatalomba
Ben Cardin demokrata szenátor kedden a washingtoni Brookings Intézet fórumán fölidézte júliusi magyarországi látogatását. „Úgy éreztem magam, mintha Kínában volnék; ezt azért mondom, mert Kínában minden tisztviselő, akivel találkoztam, ugyanazt a választ adta minden kérdésemre. Ezek olyan beszédtémák [talking points: a kifejezés vitatémát, előkészített érvet is jelent – SZ.J.] voltak, amiket a kormányuk adott a szájukba, megkövetelve, hogy ezekkel válaszoljanak bármire, amit mondunk. És ezt tapasztaltam Budapesten is. Minden egyes kormánytisztviselő a tényeket meghazudtoló információt adott nekünk (…) Magyarország, a NATO-szövetségesünk, többé nem demokrácia.”
Utána elmesélte, hogy a kongresszusi küldöttséggel elment az Aurórába, ahol megjósolták, az amerikaiakkal való találkozásnak biztosan lesz valamilyen visszahatása (az eddigi zaklatások után). És lám, két hete bűnözők megtámadták az Aurórát, a kormány pedig nem tett semmit.
A hetvenhat éves Cardin világra nyitott politikus, viszonylag nehéz átverni, és tudja, hová illeszteni a külföldön látott dolgokat. Hogy a magyar viszonyokat alaposan ismeri, legalább azóta tudjuk, hogy 2013-ban igen kritikusan szólt a NER-ről az ottani Helsinki Bizottság által szervezett kongresszusi meghallgatáson, nem zavartatván magát Szájer József és Gulyás Gergely már akkor is előregyártott talking pointjaitól (Aur szisztem íz gud, ÉS 2013/12., március 22.). De ha nem tiszteletlenség ezt mondani, még ő is fejlődött az Obama-korszakhoz képest. A tételesen sorra vett alapjogok megsértésének rosszallása helyett – amit Kim Lane Scheppele némi gúnnyal kipipálós módszernek nevezett, mert ugyan alkalmas egy rezsim elítélésére, de nem derül ki belőle az egésznek mint rendszernek a romlottsága – itt már a kormányzás minőségéről, az állam karakteréről beszél, és kimondja az ítéletet: ez olyan, mint Kína. Ami tudvalevőleg nem demokrácia.
Kovács Zoltán: Kapart, jutott
Soha nem érdekelt, kinek mennyi van a bukszájában, az sem, honnét és hogyan szerezte. Az már igen, ki miket beszél, és hogy ez a beszéd összhangban van-e azzal, amit csinál. Hogy például Bayer Zsolt, foglalkozását tekintve mini Szabó Dezső, a Várnegyedben lakik, és egy 49 négyzetméteres önkormányzati lakás bérleti díjaként 32 ezer forintot fizet, az elgondolkodtató, de fölháborító akkor lesz igazán, amikor ez az ember igazságosságról és becsületről beszél.
Nincs kétségem, hogy Bayer jogszerűen jutott a lakáshoz, engem inkább a végeredmény érdekel: amikor a fővárosban lakhatási válság van, hogy érzi magát a közíró, amikor ő maga bagóért kapja azt, amit mások sokkal több pénzért sem. Amikor egyetemisták legföljebb ötször annyiért kapnak ilyen-olyan albérleteket, akkor ő mit érthet azon, hogy ez a helyzet rendben van, de ha ezt érzi is, hogy jön ahhoz, hogy tévéstúdiók mélyén méltányosságról prédikáljon. Blogján amúgy azt írja: „Az egész ügylet során az ingatlanközvetítő és az ügyvédek útmutatásai alapján, a hatályos jogszabályokat teljes mértékben betartva jártam el. A budavári önkormányzatot semmilyen hátrány nem érte, ellenkezőleg, az önkormányzati vagyon az általam elvégzett felújítási, állagmegőrzési munkák után tízmillió forinttal nőtt. Az önkormányzati lakásért ugyanazt a bérleti díjat fizetem, mint bárki más, politikai hovatartozásától függetlenül.”
A lakástörvény szerint az önkormányzati lakások bérleti joga kizárólag másik lakás bérleti vagy tulajdonjogára cserélhető. Miután a 24.hu megírta, hogy milyen olcsó bérleti díjat fizet Bayer, a publicista szűkkörű sajtótájékoztatót hívott össze az Úri utcai ingatlan elé. Itt az agglomerációban lévő csereingatlan értékét 26 millióra saccolta, és hozzátette, hogy az Úri utcai ingatlan felújítása 5-10 millió forint körül lehet.
Szponzorált tartalom
A cikk az Élet és Irodalom támogatásával készült.
