MTVA-botrány: Schiffer leckézteti az ügyészséget

Nemcsak jogi, hanem komoly logikai bakikat is talált az ügyészség határozatában. Szerinte a fegyveres őrök és az MTVA vezetői is törvényt sértettek, a rendőrök hibáztak.

A Mércén Igazság-deficit címmel elemzi Schiffer András, miért nagyon vitatható a Központi Nyomozó Főügyészség határozata, amely szerint az MTVA-székházban nem az őrök, hanem a képviselők követhettek el bűncselekményt. Ügyvédként négy olyan állítást emel ki az ügyészség közleményéből, amely szerinte nem állja meg a helyét.

Szerinte az ügyészség állításával ellentétben a képviselők az MTVA székházában is hivatalos személyek voltak, ellentétben a fegyveres biztonsági őrökkel, vagyonőrökkel, akik még közfeladatot ellátó személynek sem minősülnek.

Az ügyészség feltehetően a képviselők eljárásának jogszerűségét kívánta kétségbe vonni, bár pont ezt nem mondták ki.

Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény (Ogytv.) alapján nyilvánvaló, hogy a képviselői mandátum nem szorítkozik a szűken vett törvényalkotásra, az állami média vezetői szegtek törvényt, amikor nem tárgyaltak az ellenzéki politikusokkal, akik az Ogytv. alapján az MTVA-székházban igenis hivatalos eljárást folytattak. 

A képviselők csak akkor lépték volna át jogszerűség határát, ha az MTVA rendeltetésszerű működésének aránytalan sérelmét okozzák, ha egy élő adást rögzítő stúdióba betörnek.

Amíg a képviselő az élő adást nem zavarja,

(szelfizik, várakozik, lépcsőt mászik, felelős vezetőt követel stb.), a jogszerűség keretein belül folytat hivatalos eljárást, amiért őt a fokozott büntetőjogi védelem megilleti. Márpedig Hadházy és Varjú képviselőket úgy érte az erőszak, hogy a közintézmény folyosóin közlekedtek.

Az ügyészség gyakorlatilag viszont megfenyegette a képviselőket, amikor közérdekű üzem működése megzavarásásának kísérlete miatt elrendelte a nyomozást. Schiffer András szerint van ugyan olyan jogerős bírósági döntés, amely egy tévé működésének megzavarása miatt megállapította a közérdekű üzem működése megzavarását, de az ítélet a régi Btk. alapján született.

Az új törvények alapján fogalmilag kizárt, hogy az MTVA-székházban bárki elkövesse a közérdekű üzem működése megzavarása bűntettét.

Nem hiszi, hogy ezt az ügyészség ne tudná, kénytelen feltételezni, hogy a szakmai meggyőződést felülírta a politikai kommunikáció.

Az ügyészség jogszerűnek tekinti az MTVA Fegyveres Biztonsági Őrség tagjainak fellépését, de a felvételek alapján kérdéses, mikor intézkedtek ők, mikor a vagyonőrök. Noha külön törvények vonatkoznak rájuk.

Mindkét őrség-típus felett a rendőrség gyakorol hatósági ellenőrzést.

Egy fegyveres biztonsági őr, bűncselekménynél a tetten ért embert a rendőrség megérkezéséig csak visszatarthatja, testi kényszert, az arányosság követelményével csak akkor alkalmazhat, ha az elkövető a biztonságot veszélyeztető tevékenységet folytat.

Az MTVA őrei akár országgyűlési képviselőket is megakadályozhatnak abban, hogy belépjenek a stúdióba, az élő adást megzavarják. Erről azonban szó sem volt,

a két képviselővel szemben alkalmazott testi kényszerre és kidobásukra nem nyílt jogalap.

Kiszivárgott felvétel: fegyveres biztonsági őrök teperték le Varju Lászlót az állami tévében
Kiszivárgott egy felvétel az MTVA-tól, amelyen láthatók az erőszakos jelenetek.
Új videón, ahogy Hadházyt fegyveres őrök kidobják a köztévéből
A hvg.hu birtokába jutottak a zárt folyosóról származó képsorok.

Schiffer ellentmondásosnak tartja, hogy az ügyészség szerint nem volt alapja a rendőri intézkedésnek, hiszen maga hivatkozik arra, hogy a feljelentéseket mintegy 1000 órányi felvétel alapján tudta elbírálni. Ha csak ilyen alapos vizsgálat után jutottak el a képviselői feljelentések elutasításig, akkor a helyszínen a hivatalos személy elleni erőszak gyanúja – a képviselői jelzések alapján – felmerült.

Márpedig a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. tv. 39.§ alapján a rendőrségnek – intézkedési kötelezettsége keretében – be kell lépnie közterületnek nem minősülő egyéb helyre bűncselekmény elkövetésének megakadályozása, vagy megszakítása céljából.

Legfeljebb a helyszínen megállapítja, hogy nem történt/történik bűncselekmény. Az ügyészség ráadásul azzal vádolja a képviselőket, hogy tettlegesen ellenálltak. Így viszont még inkább indokolt lett volna a rendőrség belépése az MTVA székházába.

Tehát vagy az nem igaz, hogy a képviselők tettlegesen ellenálltak és bűncselekményt követtek el, vagy az, hogy nem volt alap a rendőrök belépésére.

Schiffer András szerint arról lehet vitázni, hogy az MTVA-nál történtek mennyiben térítették el a politikai fókuszt a fokozódó kizsákmányolásról, és az olykor burleszkbe illő jelenetek növelték-e az ellenzék kormányzóképességébe vetett hitet. Arról nem, hogy az ügyészségnek az lenne a dolga, hogy politika helyett jogot és igazságot szolgáltasson.

Orbánék saját törvényeiket se tartják be
Az MTVA-ban történtek már nyílt önkényt jelentenek. Az Eötvös Károly Intézet elemzése a képviselői jogok érvényesüléséről.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.