Közélet

A Hír TV után a Magyar Nemzetet is visszafideszesíthetik

Újra megjelenhet a választás után bezárt napilap.

Szerdán este már a Hír TV stúdiójában is elégedetten konstatálták kormánypárti politikusok és publicisták a csatorna „visszafoglalását”, de a hvg.hu úgy tudja, ezzel még nincs vége a „visszarendeződésnek”.

A portál információi szerint azt tervezik, hogy augusztus 25-én, alapításának 80. évfordulóján újraindítják a Magyar Nemzetet, amit a választás után két nappal zárt be Simicska Lajos. A kegyvesztetté vált Fidesz-pénztárnok a napilapot kiadó céget is eladta Nyerges Zsoltnak, így nem lehetetlen, hogy a Hír TV mellett egy másik, 2015 előtt fontos fórumát is visszakapja a Fidesz, amelynek holdudvara mindezt elégtételként értékeli.

A hvg.hu azt is tudni véli, hogy az Echo TV-ben egy értekezleten már felajánlották, hogy önkéntes alapon át lehet igazolni a Hír TV-hez. Az biztos, hogy szerdán este Kálmán Olga műsorának helyén már az echós Földi-Kovács Andrea volt látható. Ehhez azt is hozzátették, hogy „a pletykák szerint” inkább a showműsorokra koncentrálnának Mészáros Lőrinc tévéjében.

A Lánchíd Rádió vagy a Heti Válasz fideszes feltámadásáról nincsenek hírek. (Fotó: MTI / Kovács Attila)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik