Közélet

Simicska eladja minden üzleti érdekeltségét

Eddigi üzlettársa, Nyerges Zsolt veszi át Simicska Lajos üzleti érdekeltségeit.

Nyerges a lapunknak megküldött közleményében azt írja, megvásárolja az egykori Közgép-vezér és családja saját és közös tulajdonban lévő építőipari, mezőgazdasági, média- és közterületi reklámpiaci, illetve vagyonkezelői üzleti érdekeltségeit is. Ez azt jelenti, hogy

Simicska Lajos teljesen kiszáll az üzleti életből.

Nyerges Zsolt az érintett cégek egy részében tulajdonostársként, mások irányításában pedig vezető tisztségviselőként vett részt eddig.

A szerződések tartalma, a vételár és az üzlettársi kivásárlás egyéb részletei szigorú üzleti titkot képeznek, amelyet – a felek akarata szerint – nem hoznak nyilvánosságra.

A tranzakciók a versenyjogi hatóság jóváhagyását követően zárulnak le.

Ebben a cikkben szedtük össze, hogy milyen éve volt tavaly a miniszterelnökkel 2015 februárjában nyilvánosan összevesző nagyvállalkozónak, aki 25 éven át volt a Fidesz meghatározó pénzembere:

Nem fojtották meg Simicskát, sőt kapott 40 milliárdot az államtól
A Közgép árnyéka önmagának, a médiabirodalomnak leáldozóban, de ha ilyen egy miniszterelnök-oligarcha háború, akkor nem kell annyira rettegni.

Simicska a parlamenti választás után bezárta napilapját, a Magyar Nemzetet, és jelentős létszámleépítést hajtott végre a Hír Tv-nél, a szintén az érdekeltségébe tartozó Heti Válasz pedig már nem jelenik meg nyomtatásban. A mostani döntése pedig azt jelzi, hogy Simicska teljesen leteszi a fegyvert.

Nyerges Zsolt régóta Simicska üzlettársa, de az elmúlt évek háborúskodásából jobbára kimaradt. Ennek képi bizonyítéka, hogy 2016 áprilisában, több mint egy évvel azután, hogy Simicska nyilvánosan gecinek nevezte a miniszterelnököt, Orbán Viktor elment a szolnoki stadion megnyitójára, ahol közösen mutatkozott a helyi sportéletet irányító Nyerges Zsolttal.

Orbán Viktor beszédet mond az újjáépített Tiszaligeti Stadion megnyitóján Szolnokon 2016. április 9-én. Mögötte jobbra Nyerges Zsolt, a Szolnoki MÁV FC tulajdonosa.
MTI Fotó: Máthé Zoltán

A parlamenti választás után már terjedtek olyan hírek, hogy a kampányban nyíltan a Jobbikot támogató Simicska megszabadul érdekeltségeitől vagy azok egy részétől, a mostani bejelentés azonban váratlan. Az is kérdéses, hogy Nyerges mennyi ideig tartja egyben az egykori Simicska-birodalmat – nem volna meglepő, ha a cégek egy része hamar kormányközeli érdekkörbe kerülne.

Simicska cégei közül a Közgép Zrt. a csúcson több mint 100 milliárd forint bevételt produkált, tavalyra viszont a bevétele még az előző évhez képest is a negyedére 4,8 milliárd forintra esett, és 678 millió nyereséget mutatott ki. A valaha 700 fős cég dolgozói létszáma 80-ra apadt. A közterületi reklámpiacon meghatározó Mahir Cityposter Kft.-t a fővárossal folytatott plakátháború tépázta meg. Ugyanakkor mostanáig Simicska volt az Észak-Dunántúl legnagyobb földesura, és az agrárcégei még jobban is teljesítettek 2017-ben, mint egy évvel korábban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik