Az Élet és Irodalomban Jancsics Dávid azt mondja, ha valaki most döntene úgy, hogy komolyabb magánvagyonával pártot támogatna, gazdasági befolyást vásárolna már nagyon elkésett. Szinte esélye se lenne.
A lapokat már réges-régen kiosztották.
A szociológus, korrupciókutató szerint a kapitalista gazdaság beindításánál egykoron lehetett funkciója az összes szabályt megszegő, mohó fölhalmozásnak, a monopóliumok, a soha nem látott méretű vagyonok megszerzésének. Kelet-Európában azonban a rendszerváltás után olyan rendszerek alakultak ki, amelyekben jellemzően az államtól függő oligarcha nyerte a gazdasági játszmákat, egyes gazdasági szektorokban hamar monopóliumok jöttek létre,
márpedig ahol monopolhelyzet van, ott jelentősen megnő a korrupciós kockázat.
Monopóliumok persze Amerikában is kialakultak, csak az óriási piac, ha monopolizáltak is bizonyos szektorokat, az újonnan létrejövő és gyorsan bővülő piacokra más szereplők is könnyen beléphettek – mondja a City University of New York oktatója.
Magyarországon viszont, ha egy piaci szereplő valahova benyomul, helyzetbe kerül, akkor ott “mindent visz”, amit még tetéz az is, hogy a kelet-európai társadalmakban a személyes kapcsolatok fontosabbak, mint a fejlett kapitalista társadalmakban. A szocializmusból hozott örökség, hogy az emberek személyes kapcsolatokon keresztül próbálják megszerezni azt, amit a piacon vagy az államtól nem kapnak meg. Nem magyar, hanem kelet-európai sajátosság, hogy az a privatizáció, amely a kilencvenes évek közepéig a régióban végbement, precedens nélküli.
Ilyen óriási vagyon állami tulajdonból magánkézbe – egy átalakuló, következésképp gyenge állam keretei között – korábban soha sehol nem került.
Az emberek kapcsolati struktúrái nem rendeződtek át a piaci haszonmaximalizálás elve szerint, hanem a piaci viszonyokkal és az új állami intézményekkel összekeveredve egyetlen nagy katyvasszá álltak össze. A privatizáció egykori sikerszereplőinek erőforrásai ugyanakkor rohamosan fogynak, valószínűleg már csak mindenki menti, ami a maga vagy családja számára még menthető, de az egyes gazdasági szektorok átrendezése, az államosítások, majd újraprivatizációk épp azt a célt szolgálhatják, hogy ne kelljen számolni a korábbi kezdőcsapattal – teszi hozzá a szociológus.
A kutató két oligarchatípust különböztet meg. Az egyiknek csak a privatizációnál volt szüksége politikai segítségre, utána a vagyonát már jól működtette. A másik, aki szinte kizárólag állami megrendelésekből tartja fenn cégbirodalmát. Jancsics Dávid a magyar pártpénztárnokok állítólagos összedolgozásáról azt mondta, az a kockázat csökkentése miatt logikus lehetett. Aki épp hatalmon volt, az a másikat is hagyta nyerni. Ez már nem működik, de amikor még működött,
arról is hallani lehetett híreket, hogy napi szinten egyeztet telefonon a két közismert pártpénztárnok, ez nyilván az információ áramlásának zavartalansága miatt szükséges, a korrupció ugyanis nagyon sokszor pénz nélkül, tehát természetben zajlik.
Az ilyen korrupció szinte megfoghatatlan, mivel biztonságos és a kölcsönös bizalmon alapul.
És amikor ilyen – paradox módon – „erkölcsi” alapon működik a korrupció, amely során ráadásul nem is pénz cserél közvetlenül gazdát, és a szívesség viszonzása sem feltétlenül annak jár, akitől kaptuk, hanem valami áttételes másik kapcsolatnak, akkor felderíthetetlenné válik, ami történt.
Jancsics szerint ráadásul Kelet-Európában szinte univerzális norma, hogy az államtól lopni nem bűn. Kutatásaiban ő is találkozott ezzel a Robin Hood-attitűddel, amit erősített a 2008-as válság, a kapitalizmusellenes korszellem.
A 2010 utáni helyzet elengedhetetlen velejárója a korrupció. Egyetlen feladat kinyerni a pénzt az állami intézményrendszerből, a mai, új generációs oligarchák már erre vannak szakosodva, soha sem csináltak maguknak működő vállalkozást. Ha megnézzük a hivatalos állami adminisztrációnkat, már magát a kormányzatot is informális networkök irányítják, a döntések már száz százalékig informális keretek között születnek, és akik ténylegesen felelősek a döntésekért, azok nem tagjai a formális szervezetnek.
Szerinte a mostani helyzethez feltétlenül kellett a gazdasági válság, az erősödő társadalmi kiábrándultság – a részben ebből eredő kétharmados politikai túlsúly –, és az ellenzék gyengesége. Az egyetemi tanár Magyar Bálint maffiaállam-elméletére hivatkozik, mondván, ő sem tudja jobban megragadni a lényeget:
a döntő az, hogy végül ki tudja a rendőrséggel elvitetni az ellenfelét. És ez sosem a pénzember, hanem mindig a politikai hatalom birtokosa.
Kutatóként úgy látja, az EU 2020-ig megszavazta költségvetését, addig a pénzügyi források Magyarország rendelkezésére állnak. Ha marad ez a kormány, programjait illetően „sínen van”, a gyenge ellenzékkel nem látszik esély, hogy megbuktassák. Persze mindig vannak előre nem látható események. A klasszikus példa erre éppen 1989 és a rendszerváltás, amit senki sem látott előre…
Most annyiban nehezebb a helyzet, hogy a kapitalizmust lényegében tagadó modell esetleges kudarca közben óriási energiák tűnnek el, amelyeket az ország elveszteget, éppen mert minden gazdasági szereplő az államból próbál megélni. Nincs tér arra, hogy kialakuljon vagy újraalakuljon az az innovatív vállalkozói réteg, amely kiránthatná az országot a gazdasági kátyúból. A teljes interjú az ÉS legfrissebb számában.
A korrupciókutató által idézett Magyar Bálint szerint sincs sok esély a jelenlegi rendszerrel szemben. A Magyar Bálint bevezető tanulmányával és részben szerkesztésében megjelent „a Magyar Polip – A posztkommunista maffiaállam” könyv alaptétele, hogy a Fidesz által létrehozott társadalmi-gazdasági rendszer egy maffiaállam modellje. A Magyar polip második kötete kapcsán az SZDSZ egykori elnöke szociológusként korábban azt mondta, hogy az ellenzék még nevén sem tudja nevezni a rendszert, amely ellen küzd, így nem is lehet hatékony.
Magyar Bálint példaként hozta fel, hogy nem érdemes általában antidemokratikus, illiberális államról beszélni, mert sokféle autokrácia van. Noha hihetetlenül erősnek, kritikusnak tűnik ez a minősítés, még ha igaz is, valójában nem jelent semmit. Nem írja le a magyar rendszer sajátosságát. „Olyan, mintha egy lovagi tornára körömreszelővel próbálnék odamenni”. Amikor az ellenzék „mutyizást, államosítást, pártkatonákat” emleget az hiba, a kifejezések nem írják le pontosan a helyzetet, a mutyi túl kedélyeskedő.
„A posztkommunista maffiaállamban már egyértelműen érvényesül, hogy az a főnök, aki a riválisát a törvényhozás, az adóhivatal, az ügyészség vagy a rendőrség bevetésével törvényen kívül tudja helyezni. Az nevet a végén, aki hatalmi eszközökkel ki tudja iktatni a másikat a rendszerből.” (Magyar Bálint)
Magyar Bálint szerint Orbán Viktor rendszere azért maffiaállam, mert nem írható le egyszerűen a korrupt rendszerek váltógazdaságával, ahol különböző politikai erők oligarchái küzdenek. Magyarországon a Fidesz monopolizálta hatalmát, felszámolta ezeknek az oligarcháknak a relatív autonómiáját és betagolta maga alá. Már nem a gazdaság felől érkezik a megrendelés, nem a gazdaság befolyásolja a politika szerepelőit, hanem a maffiaállam. Egy politikai vállalkozás vált ugyanis gazdaságivá, maga alá hajtva az állam, a közhatalom teljes eszköztárát.
