A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke szerint az eddigi széttöredezett rendszer helyett egy egységes, átlátható kutatási, fejlesztési és innovációs pályázati rendszer alakul ki Magyarországon – írta a Portfolio.hu.
Pálinkás József egy szerdai háttérbeszélgetésen elmondta a tét nem kicsi, hiszen a 2014-2020-as uniós ciklusban összesen mintegy 1200 milliárd forintnyi forrás felhasználásáról van szó.
Az NKFIH elnöke a 2007-2013-as uniós ciklus kedvezőtlen tapasztalatai kapcsán rámutatott: nagyon sok K+F pályázat nem érte el a célját, mert megfelelő ötlet hiányában elsősorban az infrastruktúra fejlesztését támogatták, illetve gyakran olyan projektek kaptak forrást, amelyek semmiben sem jelentettek újdonságot, illetve nem volt piaci hasznosulásuk.
Negatív példaként említett egy 27,2 millió forintos fejlesztést ígérő nyertes pályázatot a „napenergiával működő kukaprés közösségi, valamint lakossági felhasználású prototípusainak kifejlesztéséről”. A helyszíni ellenőrzésen viszont a berendezések lényeges elemei is hiányoztak, és a próbaüzemről készült jegyzőkönyvek valóságtartalmát sem lehetett megállapítani, mivel az eszközök üzemképtelen voltak, így végül elálltak a támogatási szerződéstől.
Pálinkás József szerint a vállalkozások gyakran a piaci feltételeknél egyszerűbben elérhető forrásként tekintettek az innovációs forrásokra, kialakult egy pályázatírói és innovációs menedzseri szervezetrendszer, amely abban volt érdekelt, hogy minél több pályázat nyerjen és az, hogy ennek van-e értelme, célja, valóban a KFI-szektorban hasznosul-e, az kevesebb figyelmet kapott.