Az alumíniumipar privatizációjakor sokakban volt félelem, hogy ha a gyárak magánkézbe kerülnek, az új tulajdonosok a környezetvédelemre nem fordítanak megfelelő figyelmet – mondta a FigyelőNetnek Eszes István, a Hungalu egykori felügyelőbizottsági tagja. (A Hungalu volt az állam alumíniumipari nagyvállalata, amelyet évek alatt, több részletben magánosítottak, egyik “örököse” az iszapkatasztrófa kapcsán emlegetett MAL Zrt.)
Éppen ezért a privatizációs szerződésekben részletesen taglalták az új tulajdonosok környezetvédelemmel kapcsolatos kötelezettségeit. A környezetvédelmi szempontok elsődleges fontosságúak voltak alumíniumipar privatizációjakor. A kérdés csak az, hogy a szerződések betartását a későbbiekben mennyire ellenőrizték. Ami azért is különösen fontos, mivel nemcsak a MAL Zrt.-ről van szó, hanem más magáncégek is keletkeztek a Hungalu magánosításakor – tette hozzá Eszes István.
Az MNV Zrt.-nél érdeklődtünk, ellenőrizte-e valaki a privatizáció óta eltelt 15 évben, hogy a magánosított alumíniumipari cégek betartják a környezetvédelmi szempontból tett vállalásaikat, de egyelőre nem kaptunk választ.
Eszes István a szerzője az „Egy birodalom végnapjai – A Hungalu társaságcsoport privatizációja 1991-1997” című könyvnek. A kötetből többek között kiderül, hogy – a korábbi sajtóhíreknek megfelelően – 10 millió forintért adták az Ajkai Alumíniumipari Kft.-t, az igazi árat azonban a vállalt, 4 milliárd forint értékű beruházás, és legalább 900 fő foglalkoztatásának garantálása jelentette. A 4 milliárd forint összértékű beruházásokat – beleértve a környezetvédelmieket is – 5 év alatt kellett végrehajtani. (Hasonló jellegű vállalásokat -különböző mértékben – a Hungalu más részeit megvásárlóknak is tenniük kellett.)
Forrás: Eszes István: Egy birodalom végnapjai – A Hungalu társaságcsoport privatizációja 1991-1997
Az elmaradt beruházások összegének 10 százalékát írta elő a szerződés vételár-kiegészítésként. A környezetvédelmi kárelhárítás vállalt becsült összege 3 milliárd forint 2011-ig, ennek elmaradása esetén ugyancsak 10 százalék vételár kiegészítést kell a szerződés alapján megfizetni (a vállalások részletesen keretben).
Az új tulajdonosnak nem kellett teljes egészében átvállalni – a túlnyomórészt 40 év alatt felhalmozódott vörösiszap tárolók okozta – környezetvédelmi kárelhárítás összes költségét (ebből 500 milliót az állam állt), csak a folyó termeléshez kapcsolható vörösiszap tárolók környezeti kárelhárítását – áll a könyvben.
Mindezekért cserébe jelképes áron, és tartozások nélkül (amelyek egyébként gigásziak, mintegy 4,3 milliárd forintra rúgók voltak) vehette át a gyárat az újdonsült tulajdonos, a Tolnay Lajos érdekeltségébe tartozó Inotai Alumínium Kft.
vásárlói vállalások
– A társaság timföldgyártásának folyamatos működtetése minimum 10 évig. Nem teljesítés esetén 50 millió forint/év vételár kiegészítés.
– 5 év alatt 4 milliárd forint összegű beruházás megvalósítása. Elmaradás esetén az elmaradt beruházási érték 10 százalékával szankcionálva vételár kiegészítésként.
– Környezetvédelmi kárelhárítás vállalt becsült összege 3 milliárd forint 2011-ig. Elmaradás esetén 10 százalék vételár kiegészítés.
– A társaság valamennyi megkötött szerződésének teljesítése, beleértve a szolgáltatási, bauxit-timföld bérmunka, hidrátszállítási, bérleti stb. szerződéseket.
– A társaság bauxitigényének beszerzése elsősorban a Bakonyi Bauxitbánya Kft-től. A máshonnan beszerzett bauxitot a beszerzési érték 3 százalékával szankcionálja.
– A Bakonyi Bauxitbánya Kft. 18,032 százalékos üzletrészének megvásárlására 30 napon belül szerződést köt eladóval 18,032 millió forintos vételáron, ellenkező esetben a fizetendő vételár 50 százaléka kötbér.
– A társaság 1997 évben képződő nyereségét (hiteltartozások és kamatok elengedése miatt) nem osztja fel, hanem a társaságba visszaforgatja.
– A jelenleg hatályos kollektív szerződést 2 évig nem mondja fel.
– Éves átlagban legalább 900 fős foglalkoztatási szint fenntartása.
– A munkakörülmények javítására évente minimum 20 millió forintot költ a vevő 5 éven át.
Forrás: Eszes István: Egy birodalom végnapjai – A Hungalu társaságcsoport privatizációja 1991-1997
Eszes könyvéből kitűnik, hogy a magyar alumíniumipar privatizációjának egészére jellemző volt, hogy az új tulajdonosokra bízták a környezetvédelmi kármentesítést. A privatizációs folyamat kezdetén közel 11 milliárd forint környezetvédelmi kárt mutattak ki a Hungaluhoz tartozó társaságoknál – olvasható a kötetben. Ebből mintegy 9 milliárd forintnyi kár megszüntetését vállaltak magukra a privatizációs szerződésekben a befektetők.
A társaságcsoport privatizációs bevételei 1995 – 1997 folyamán az értékesített üzletrészre vetítve összességében 43,6 százalékos értéket jelentenek. Annak eldöntéséhez, hogy ez az érték magas vagy alacsony, figyelembe kell vennünk, hogy ezen privatizációk nélkül az iparág az árbevételt elérő vagy azt meghaladó további állami ráfordítást igényelt volna – figyelmeztet könyvében a Hungalu egykori felügyelőbizottsági tagja.
Forrás: Eszes István: Egy birodalom végnapjai – A Hungalu társaságcsoport privatizációja 1991-1997
Eszes István leírja, hogy a privatizációs első fázisának alappillérei még a vállalatcsoport egyben tartása és az állami többségi tulajdon megőrzése voltak, később már 25 százalék + 1 részvényben határozta meg a tartós állami üzletrész legalacsonyabb mértékét. Az 1995. évi új privatizációs törvény már nem írta elő állami tulajdonrész megtartását az alumíniumiparban.
A későbbiekben komoly kritika érte a kormány, illetve a tulajdonos részéről a vállalati menedzsment által képviselt privatizációs elképzelést, illetve a további pénzügyi támogatás iránti igényeket.
A menedzsment és a tulajdonos közötti rossz viszony a vezérigazgató botrányos körülmények közötti – a magyar gazdaságtörténet legsötétebb lapjaira kívánkozó és feleslegesen mondvacsinált ürügyekre hivatkozó – eltávolításában (1995 április 30) csúcsosodott ki – írja Eszes. Ezt követte a Hungalu Igazgató Tanács elnökének a lemondása, illetve a Felügyelő Bizottság elnökének a visszalépése.
A kormány 1995 derekán deklarálta, hogy az alumíniumipar veszteségeiért egyetlen fillér erejéig sem vállal garanciát, s nem járul hozzá a reorganizációhoz sem. Ilyen körülmények között az egyetlen megoldás lehet, ha az ágazat működő részlegeinek minél előbb olyan új tulajdonosokat keresnek, akik hajlandók felelősséget vállalni a sok milliárdos környezeti károkért – olvasható a Hungalu privatizációjáról szóló könyvben.
