A lap szerint eredetileg 25-30 százalékos csökkenést várt a Magyarországi Rendezvényszervezők Szövetsége. A Hungexpo vezérigazgatója elmondta, hogy volt olyan kiállításuk, amelyet törölni kellett, és számos vendégrendezvény is elmaradt.
Úgy gondolja, hosszú ideig tart majd, mire magához tér a piac.
Leginkább az autóipari felvonulásoknál tapasztalni a válság hatását: már a detroiti szalonon erősen foghíjas volt a mezőny, a májusi barcelonai motorshow-t pedig lemondta egyebek közt a Chevrolet, a Saab, az Opel.
Mindezek nem túl kecsegtetőek az októberi Tokyo Motor Show számára, s nincs jobb helyzetben a magyar Automobil kiállítás sem – az idén már csak öt márka vett azon részt, holott nem olyan régen még félszáz importőr vonult fel – írja a Népszabadság.