A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) a Jedlik Ányos Program keretében 11 milliárd forint támogatást nyújt kutatási-fejlesztési projektek megvalósításához. A program vállalkozások és költségvetési kutatóhelyek együttműködésében megvalósuló olyan projekteket támogat, amelyek nemzetközi szintű tudományos eredményeket vagy jelentős szellemi hozzáadott értéket tartalmazó termékek, eljárások, szolgáltatások kidolgozását célozzák. A támogatható tevékenységek köre az alapkutatástól az alkalmazott kutatáson át a kísérleti fejlesztésig terjed.
Pályázni az élettudomány, az információs és kommunikációs technológiák, a környezetvédelem, az agrárgazdaság és biotechnológia, valamint az anyagtudomány területén lehet. A pályázat hatodik alprogramja a technológiai változások társadalmi kihívásai témában készülő tanulmányokat, elemzéseket támogatja.
A pályázatok benyújtási határideje 2005. május 20., 16 óra.
Az igényelhető támogatás legkisebb összege – a 6. alprogram kivételével – 300 millió forint, amelyhez a pályázóknak saját forrást kell hozzátenniük. Ennek mértéke függ a tevékenység jellegétől és a pályázó szervezeti formájától.
A költségvetési szervek és nonprofit szervezetek például százszázalékos támogatásban részesülhetnek. Vállalkozások esetében a projekt költségének 35 százalékától 100 százalékáig terjedhet a támogatás mértéke. A hatodik alprogramban a támogatás a projekt teljes költségét is elérheti, legkisebb mértéke 20 millió forint lehet.
Az elbírálás során előnyt élveznek egyebek közt a versenyképesség növelését, a kis- és középvállalkozások innovatív fejlesztését elősegítő pályaművek.
Orbán: Az EP-választás eredményét bármikor aláírnám 2026-ra
A miniszterelnök év végi nemzetközi sajtótájékoztatója percről percre.