Üzleti tippek

Puputevék és robotmajmok földje

admin
admin

2004. 09. 01. 18:31

Egyiptomi kirándulásunk, bármeddig tartson is, leginkább egy hosszúra nyúlt legénybúcsúra hasonlít: az élet egy hatalmas dobostorta, élni jó, minden csodálatos, mi most már békében halunk meg.

Egyiptomban minden pincért Alinak hívnak, úgyhogy kisebbfajta tengerparti csodának tekinthető, ha az “Ali, kérlek, hozz még egy koktélt!” felszólításunkra nem ütközik egymásnak valamennyi egyenruhás. Ne legyünk rosszindulatúak, az arab fiúk marketingcélok miatt dobják el apai örökségüket, hiszen így a megszólítás még tizenhét pohár ital elfogyasztása után sem bicsaklik meg a német, orosz, angol és magyar fogak között.

Egyiptomi kirándulásunk egyébként leginkább egy hosszan tartó legénybúcsúra hasonlít: az élet egy hatalmas dobostorta, élni jó, minden csodálatos, mi most már békében halunk meg. Csak míg a legénybúcsúban a kollektív csodálatot kiválthatja egy épen maradt deci bor felfedezése is, addig a sivatagban sokszor észre sem vesszük,




hogy milyen remekműveket kerülget a poros szandál. Persze a legtöbb objektumot igen nehéz lenne nem észrevenni: a piramisok például ilyenek, de a Szfinxet, Luxor templomait és a Királyok völgyének sírkamráit sem lehet a kis emberek kis alkotásai közé sorolni.

Nagyban nagyon nagyok

Azt még a legelvadultabb régészek sem mernék vitatni, hogy Egyiptom népe legalább annyit tett az emberiség fejlődéséért, mint az a kémikus, aki kitalálta a fájdalomcsillapítót. Vagy amelyik a gyógykenőcsőt, ami ebben a bekezdésbe egyébként jobban passzol, hiszen a piramisok árnyékában bambulni és tevegelni a legjobb. Azonban felhívjuk a becses figyelmet, hogy a roppant szimpatikus tevehajcsárokkal még az indulás előtt meg kell egyezni a tarifában, mivel az elmaradt haszon jutalmaként zokszó nélkül vágnak bele egy komplett Szahara-túrába.


Eltévedni persze nem lehetne, a piramisok kijelölik a visszautat; a Gízai fennsík, mint hatalmas fáraó uralkodik Kairó felett. Jóformán utazói alapélmény körbejárni a három gúlát, és a Szfinx, elsősorban a plasztikai sebészeknek tanulságos profiljáról is érdemes “Állj mellé!” típusú fotót készíteni. Aki turistadömpingre készül, az nem csalódik, minden homokszemre jut egy utazó. Laikusként most elmerenghetnénk azon, hogy ezeket a sírokat hogyan is építették, ravasz földönkívüliek, agyas maják és Grespik-féle ősmagyarok settenkednek be a gondolatokba, de mi maradjunk annyiban: még Anyeginnek is túráztatnia kellett volna az agyát, ha Kheopsz piramisát akarta volna levélnehezéknek használni.

Így okulásként mi inkább keressük fel az ország nemzeti múzeumát: évezredek csodái állnak sorba azért, hogy a látogató megrökönyödéssel vegyes bámulattal ecsetelje egy letűnt nép nagyszerűségét. Képek, feliratok, a képeken oroszlánfejű emberek, a feliratokon embernevű oroszlánok, nincs még egy ennyire távolian zavaros és misztikájában ennyire bonyolult zuga a Földnek.


Pont, mint Kairó, mely felülről simán összetéveszthető egy robbanni készülő hangyabollyal – és valljuk be, lentről is. A bazárváros könnyebben varázsolja el az embert, mint saját magát David Cooperfield, és ebben a fűszereknek, bőröknek, ezüst- és bronzműveknek komoly szerepük van. Az alkuképes, mindig ördögien számoló árusoktól szabadulni csak portékákkal lehet, de a kreatív jelképábrázolásoktól sem szakadhatunk el hirtelen. A cikk írójának például az a gömbbe zárt piramis tetszett a legjobban, amelyet egy kis rázogatás után kövér hópelyheknek álcázott műanyagreszelékek borítottak be a Merry Christmas felirat mögött.


A bazárban járkálni egyébként veszélyes dolog, mivel pontos tájékoztatást kapunk, hogy hány tevét ér a feleségünk, és ha netán az útitárs nőjéért többet kínálnak be, kódolt a rosszkedv. És ezen még az sem segít, hogy Kairó nevezetesen színes világában látunk magunknál rosszabb bőrben lévő humanoid létformákat is. 


Programok a piramisokon kívül

Rögtön meg kell azonban jegyeznünk: Egyiptom nemcsak a piramisok előkertje. Tengerpartja hosszabbra nyúlik, mint a Zámbó-család örökségi leltárlistája, és a látogató mindent megkap, amire egy remek nyaraláskor igényt tart. Leginkább napfényt és tiszta tengert, nyugalmat és szépséget. Plusz apró élménybonbonként a Star Trek werkfilmjében is szerepelhet önkéntes alapon, ha valamelyik búvárparadicsomban kiül a hajó tatjára búvárokat nézni. Mi ezt a térség egyik legfelkapottabb üdülőhelyén, Hurghadában tettük meg, és még most is rendezés alatt áll az a rengeteg impulzív kép, amelyet masszív korallerdőkről, ismeretlen halakról, színkavalkádról, megfizethető árakról és felkészült túravezetőkről hallottunk.

Búvárkodni persze lehet egy szál gatyában is, de akkor már inkább napozzunk. Az ellátásra panasz nem lehet: apró basák a vacsoráknál; szemünk egyszerre jár a kezünkkel a terített svédasztal felett, és lecsap mindenre, ami hal, ami zöldség, ami rendkívüli, ami fekete Afrikát kavar az arab ízekhez.


Arról nem is beszélve, hogy ennél mázosabb kiszolgálást nem nagyon kap az ember, ráadásul a takarítónők az ágyon heverő törülközőkből gyakorta hajtogatnak hattyút, vagy éppen erőszakosan telefonáló robotmajmot, ki mit képes felismerni a kreativitás végtermékeiben meleg és durva éjszakákon. Amiből rendesen kijuthat, ha éppen úgy akarjuk, de a kulturált lazulás is csatolt program: szinte minden szálloda kertjét a tenger zárja, a habokhoz pár lépés vezet, csupán a buja sövényeket, a medencék kiszögelléseit és a masszőrök tompa ujjai alatt élvező német turistákat kell kikerülni.

Taxira, hajóra fel!

Mélyen hiszünk az arab-magyar barátságban, de a turista jobb, ha nem kóborol el a nyájtól. Amolyan alaptétel: az egyiptomi városok központja minden földi jó központja, a külvárosok azonban csak a szociofotósoknak vonzóak. A séta- és “fedezz fel magad”-őrültek azonban ne ijedjenek meg, a centrum sohasem kicsi: a cikk írója például Hurghadában gyakorlatilag nem tudta végigjárni a főutcát, pedig combizomban erős, és mindig az árnyékos útsávot választotta.




Ha ennyi nem elég, a precíz városlátogatáshoz használjunk taxit, bár arra számítsunk, hogy ott a taxi fogalmát másképp értelmezik, mint itthon. Az így nevezett járművek folyamatosan mozognak a város két végpontja között, és csak leintésre állnak meg. Beszállunk, rámosolygunk a csirkét vagy üres coca-colás dobozt szállító őslakosokra, bemondjunk, hogy meddig, és ennyi.


Kalandoroknak mindenképpen ajánlott egy Nílus-hajótúra. Lehetőleg olyanra jelentkezzenek, amely csak távolról ígér krokodilt, és az sem árt, ha a poggyászból hirtelen mozdulattal előbányászunk egy vasgyomrot is. Enélkül ugyanis nehezen lehet megemészteni mindazt, ami a konyhában és a parton zajlik: ez már egy másik ország, halászokkal, gyerekekkel, asszonyokkal, Afrika apró bosszúságaival.

A Nílus azonban mágikus folyó, még a Harry Potterben is szerepelhetne, ha nem védte volna le jó érzékkel Egyiptom nagyöreg krónikása.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.