Mint a malter a téglához, Norbert Schwarzmüller legalább ilyen erősen kötődik eddigi első és egyetlen munkaadójához, az osztrák tégla és cserép-birodalom Wienerberger-csoporthoz. Joggal gondolhatnánk, hogy azért olyan erős ez a kapocs, mert Schwarzmüller végzettsége bizonyára építőipari, és ilyen szakember keresve sem találhatna jobb munkaadót az elmúlt két évtized alatt igazi multinacionálissá fejlődött osztrák nagyvállalatnál. Norbert Schwarzmüller azonban amellett, hogy műszaki mérnök közgazdász is, magyar mércével sem tűnik tipikus építőipari menedzsernek. Kifejezetten sportos alkat, remekül hegedül és kevés szabadidejében otthon barátaival együtt zenél. Korábban tíz évig énekelt különböző nemzetközi kórusokban. A kapcsolatot a Wienerbergerrel az élet hozta, mert még az egyetemi évei alatt kezdett dolgozni a cégnek kontrollerként. Mi sem természetesebb, hogy diplomával a zsebében, 16 évvel ezelőtt is ugyanott folytatta a munkát, és hamarosan az osztrák operatív szervezeten belül a három ügyvezető igazgató egyike lett.
Az egyre növekvő Wienerberger terjeszkedési terveinek megvalósításhoz jó alkalmat látott a volt szocialista reformországok privatizációjában. A mai topmenedzser akkor még nem is sejtette, hogy ez a stratégiai döntés az egész életét megváltoztatja majd. Hét évvel ezelőtt azzal a munícióval érkezett ide, hogy – tervei szerint a rákövetkező egy-két évben – a csoport erős “bástyáját” építse fel nálunk a Wienerberger további kelet-európai terjeszkedéséhez. Sikerét jól bizonyítja, hogy a 26 országban jelenlévő osztrák csoport rangsorában a harmadik legnagyobb cég éppen a magyar leányvállalat, a külön csoporttá terebélyesedett Wienerberger Téglaipari Rt., amelynek immár 15 gyára van, pedig 1995-ben csak 7 volt.
Hét év alatt nem kis teljesítmény az árbevételt 4 milliárdról 20 milliárd forintra gyarapítani; a bécsi központban elsősorban a vezérigazgató érdemeinek tulajdonítják e látványos fejlődést. Norbert Schwarzmüller azonban szerényen elhárítja a dicsőséget, mondván: a siker a “csapat”, vagyis a menedzsment érdeme, amelyben rajta kívül immár mindenki magyar. Ö azonban megmaradt “bécsinek”. Szó szerint, mert csak hét közben él Budapesten, a hétvégén siet haza a feleségéhez és két gyermekéhez, akik az osztrák fővárosban élnek. Korábban három évig Budapesten lakott a család is, de a barátok bécsiek, iskolába is oda járnak a gyerekek. Jobb híján így a vezérigazgató-családapára maradt az ingázás, mert a magyar cég vezetéséről semmi esetre sem szeretne lemondani. Ebben persze oroszlánrésze van a társaság attraktív eredményeinek, és a különböző kihívásoknak. Olyanoknak például, mint a kulcsrakész házépítés Herceghalmon és Piliscsabán, vagy a panelfödém-gyártás beindítása, amely termékből az idén már 100 ezer négyzetmétert akarnak eladni.
A 43 éves sikeres vezérigazgatónak mi hiányzik az életből ezek után? Több szabadidő, hiszen a cégvezetés és az ingázás elég hajszolt életformát jelent, kevesebb idő jut a családi programokra, közös sportolásra, focira, futásra, síelésre és muzsikálásra, vagy régi vágya beteljesítésére, egy egzotikus afrikai szafarira.
