Üzleti tippek

Zambezi – a legvadabb vadvíz , a raftingosok paradicsoma

admin
admin

2002. 07. 28. 17:51

...ezt is megértük! Közel kéthete megkezdett egy hónapos dél-afrikai kalandozásunk során, - Botswana gyönyörű tájai és fantasztikus "afrikai" kalandjai után -, szerencsésen megérkeztünk Zimbabwe határához. Várt bennünket a Viktória vízesés és a Zambézi, a raftingosok paradicsoma.

A vízumokat jó előre beszereztük még Magyarországon, hogy az utazás során, legalább ezzel ne legyen probléma. Mivel se botswanai, se zimbabwei nagykövetség nincs kis hazánkban, és egy bécsi kiruccanás már nem fért bele az indulás előtti rohanásba, ezért megrizikóztuk az angliai nagykövetség által kiállított vízumokat.

Botswanába úgy engedtek be minket, mintha a világ legprímább botswanai vízumával érkeztünk volna. Nem így Zimbabwéba! A határon egy aprócska házikó fogadott minket, melyben három asztal, felettük három különböző táblával. A legszélső asztalnál egy kicsit morcos határőr “rendelt”, s miután volt merszünk megzavarni nyugalmát egy kis munkával, közölte, hogy a britek által kiállított vízum bár elengedhetetlen a határátlépéshez, de meg kell vennünk az ő hologramos 30 dolláros vízumukat is. Azt hiszem, ezt hívják a matematikában a “szükséges, de nem elégséges feltételnek”!

Még egy trükkel próbálkozunk

A brit nagykövetségen felkészítettek minket a problémás esetek kezelésére, így bízva a jó beszélőkénkbe neki is láttunk a probléma megoldásához. Az útmutatás szerint ilyen fogadtatás esetén, semmi pánik, kérjük az Immigration Officer-t és sírjuk el neki a bánatunkat. Általában az akció sikerrel jár.

Miután a vámos úrnál már az utolsó cselünket is bevetettük, megkértük, hogy vezessen minket az Immigration irodába. Már kevésbé barátságos módon, de egy asztalkával odébb, – mely felett – csak most észleltük – az Immigaration táblácska lógott – megkérdezte, nos, akkor miben segíthet, mint immigration officer?………….NO COMMENT!!!

Nem volt mit tenni, nyúltunk a pénztárcánk után és fizettünk mint a katonatiszt. Begyűjtöttük a gyönyörű hologramos zimbabwei vízumot is. (Jó tanács az oda utazóknak: Zimbabwei vízumot soha ne szerezz be az angliai nagykövetségen!)

A káprázatos Viktória vízesés

Kis kalandunk után, anyagilag megkönnyebbülten, de szerencsésen megérkeztünk Viktória Falls (Viktória vízesés) falucskába. Messze nem az a Botswanaban megszokott afrikai település volt: sokkal inkább egy igazi, turistáknak épült “pénzköltő” központ. A központban már hallatszott a víz morajlása, így kétségünk nem volt afelől, hogy jó helyen járunk.

Másnap korán keltünk, hogy legyen elég időnk körbejárni a vízesést és leszervezni a várva várt rafting túrát. Leírhatatlan szép látványt tárult elénk. Fél nap is kevés volt betelni az élménnyel, szinte minden érzékszervünkkel éreztük ezt a csodás természeti jelenséget. Éreztük a párát a bőrünkön, a lezúduló víz illatát, hallottuk morajlását és láttuk félelmetes zuhanását.

Délután a helyi bazár felfedezése volt a program, mely során tökéletesíthettük fantasztikus alkudozási képességünket: bevásároltunk például a NYAMI-NYAMI-kból, a Zambézi istenéből – állítólag ő nyújt majd védelmet nekünk a másnapra szervezett rafting túra során! (A nyami-nyami a zimbabwe-iek kabalája, a Zambézi folyó istene, amolyan csikóhal forma, mely a természetben található összes “nyersanyagból” elkészíthető.)

Felvirradt a várva várt nagy nap!

Nem mondhatnám, hogy a kis csapat nem volt feszült, hiszen rafting gyakorlat ide vagy oda, ez mégiscsak a Zambézi, a maga vad valójában!

Egy régi raftingtársam kérdezte egyszer egy szlovéniai túrán, az európai viszonylatban cseppet sem mellékes Soca folyó láttán: “Ez folyó?” Az igazat megvallva a Zambezi láttán megvilágosodott előttem a kérdés jogossága!

A nagyon aprólékos szellemi és fizikai felkészítés után nekivágtunk a 4-21 zúgó közötti szakasznak. Egy napos túráról lévén szó, úgy gondoltuk az első fél napot a folyó “megismerésével” töltjük, ezért “csak” fogódzkodunk a csónakban, s majd ebéd után, erőt gyűjtve, csapunk bele az igazi evezésnek! Nyolc személyes raft hajóban vágtunk neki az útnak, egy dél-afrikai házaspár és két angol útitárs kíséretében.

A zúgók mérete, a folyó vízhozama és a hömpölygő víz látványa egyszerűen összehasonlíthatatlan az európai vadvizeknél megszokott zúgókkal. Az első zúgó “szerényebb” volt, mivel csak egy óriás hullám-csatán kellett átkelnünk, a másodiknál már egy kisebb fajta vízesésen való lezuhanás volt a feladat.

A vadvizi zúgok erőssége 1-es fokozattól 5+-os fokozatig tart. A 6-os erősségű zúgó már életveszélyes, és jobb helyeken be is van tiltva. Nem véletlen, hogy eddig tart a “hivatalos” számozás is.

Kötelező borulás – elértük a nyolcas számú zúgót

Óriási csatákat vívtunk a “Nyami-Nyami játszótere”, “Az egyenes út a mennybe illetve pokolba” (attól függően, hogy valaki úszva, vagy csónakban éli át a kalandot) fantázia névre elkeresztelt hármas-négyes erősségű zúgókban. Bevallom, ezeket kellemes adrenalinszint mellett még élveztem is. Ekkor következett a Rapid No. 8.

A 8-as számú zúgótól nem véletlenül féltünk, hiszen a naponta induló turnusok közül szinte valamennyi itt nézi meg először a csónak alját. A zúgónak egy hármas és egy öt pluszos szakasza van. Persze mi vagányok vagyunk…….. persze nekünk nem elég a hármas szakasz…….persze…… a következő nagy levegővétel, na és az első komolyabb hullám utáni pillanattól megszűnt körülöttem a világ. Egyetlen félelmem volt a vadvizi borulást illetően…..a csónak! Hogy ne rám essen!

Természetesen a fejemen landolt, így miután visszanyertem lélekjelenlétemet, a tanultaknak megfelelően fejem fölé nyújtottam vékonyka karjaimat és megpróbáltam kitapogatni, hogy merre is vagyok a csónakhoz képest. S mindezt persze, hol máshol, mint a zúgó közepén, egy európai vadvizet megszégyenítő sodrás közepette hajtottam végre. Nagy nehezen sikerült kitapogatnom magam a csónak szélére, alámerülni már nem volt erőm.

Bíztam benne, hogy valaki talán már a csónak tetején áll és látja a tapogatózó kezeket, s előbb-utóbb a segítségemre siet. A másodpercek tört része után, valaki elkapta a mellényemet és egy óriásit rántott rajtam. (Most éreztem először, hogy miért volt értelme a már-már bordáimat összetörő szorításra a mentőmellényt illetően. Esélyem nem volt, hogy kicsússzak belőle.) Feljutottam a felszínre. Húúú, gondoltam megmenekültem, na de hol vannak a többiek? Végre ki mertem nyitni a szemem! A kalandos borulás közepette a kontaktlencséim csodával határos módon megmenekültek. Kinyitottam a szemeimet és láttam!…… ez valami fantasztikus érzés volt!

Túléltem? Látok? Segítenél?

Elkaptam a csónak szélén lévő kötelet és sodródtam felemelt lábbakkal, ahogy azt tanították. A vezetőnk megpróbált rávenni, hogy araszoljak át a csónak másik oldalára, és segítsek felfordítani a hajót. Na igen, ez az a dolog, amihez már “jártányi erőm” sem volt, így megpillantva a másik csapat hajóját, gondoltam átkapaszkodom, és ott várom meg, míg a tenyeres-talpas legények rendbe szedik a csónakunkat.

Egy hirtelen karcsapással sikerült is elkapnom a másik csónak szélén lévő kötelet, és már diadalittas “túléltem” érzéssel az arcomon, közölnöm velük, hogy ne aggódjanak, jól vagyok, itt várakoznék, amíg………., de a következő pillanatban már be is rántottak a csónakba. Az erős sodrásnak köszönhetően már a “Testvérek” fantázia nevű három kisebb zúgó bejáratánál voltunk, melyet sikerült a másik hajó közepén, hason fekve túlélnem. A zúgó előtt még másokat is szerencsésen kimentenünk, mert hiába a vadvízi kajakosok fürgesége, ők csak ellenevezni tudtak a sodródó delikvenseknek, kimenteni sajnos nem

A 9-es zúgót – a Hatóságoknak hála – betiltották. Így a borulás utáni izgalmak feldolgozására maradt kellő idő. Hiszen a zúgót a sziklákon ugrálva tettük meg. Végre következett a jól megérdemelt “nyami-lunch”!

Ránk fért az erőgyűjtésnek, és egy kis pihenés. Az ebéd közben kellemes szórakozást nyújtottak a Baboonok, ugyanis barátságos (vagy inkább szemtelen?!) majom faj lévén szinte a tányérunkból együtt ettek velünk, s mindeközben felhőtlen ugra-bugrálásukkal szórakoztattak minket. Gyors élménybeszámoló arról, hogy ki hogy élte túl illetve meg a hatalmas borulást és már készülődtünk is az evezős délutánhoz.

Megcsináltuk!

A kiscsapatot végigszemlélve remegő lábak és kezek tárultak elém De nem sok időnk maradt az agonizálásra, hiszem már ott tornyosult előttünk a délután első állomása, ami kivételesen “csak” egy hármas erősségű zúgó volt, így még élvezni is sikerült. Újra feltört belőlünk az önfeledt kacagás, a sikítás és a hatalmas “megcsináltunk” érzés. Azt hiszem itt jutottunk át a holtponton.

A délután apró részleteivel már nem “untatnám” az olvasót, bár nem tudom, hogy ki merné ezt a kalandot unalmasnak nevezni. Inkább arra biztatnék mindenkit, hogy amennyiben ez a rövid élménybeszámoló felkeltette érdeklődését a vizet- és izgalmat kedvelő utazóknak, feltétlenül próbálják ki, és éljék át ezt a kalandot! Azt hiszem a maga nemében, egyedülálló! Nem véletlenül hívják a Zambézit a raftingosok paradicsomának – én már tudom!

Jó szerencsét a bátor vállalkozónak és semmiképp se feledje a nyami-nyamit, ha vízre száll! Ki tudja, talán tényleg “mágikus” ereje van.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kecskemét, 2017. március 3.
Stadler József akasztói vállalkozó az ellene költségvetési csalás bûntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt indított büntetõper tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken 2017. március 3-án. A bíróság a vádlottat öt év börtönbüntetésre ítélte.
MTI Fotó: Ujvári Sándor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.