Pénzügy

Milliós nyugdíjak: “Undorító az egész”

Amióta a kormány 2013-ban eltörölte a járulékfizetési plafont (és ezzel együtt a nyugdíjplafont is), azóta vannak milliós nyugdíjak Magyarországon, és számuk egyre nő. Igaz, nincsenek még nagyon sokan ebben az elitklubban, de láthatóan egyre többek kiváltsága a giganyugdíj.

Simonovits András nyugdíjszakértő megkeresésünkre először röviden annyit mondott: lesz még több milliós nyugdíj is,ha nem lesz maximálva a kifizetés.

nyugdij-01

Az adatokat három cikkből vettük, amelyeket itt, itt és itt érhet el.

A szakértő hozzátette: egy normális, civilizált  országban van nyugdíjplafon. A kakukktojás rajtunk kívül Finnország, ahol nem tudni miért, nem maximálták az időskori állami ellátást. Viszont ott sokkal kisebbek a bérkülönbségek, így a nyugdíjkülönbség sem olyan fájó, mint nálunk – tette hozzá.

Régebben volt plafonunk

Magyarországon 1992 és 2012 között volt járulék- és nyugdíjplafon, ami megakadályozta, hogy (mai ár- és bérszinten) pl. milliós nyugdíjak képződjenek. A járulékplafont először a bruttó átlagbér háromszorosánál húzták meg (aki ennél többet keresett, annak a többletre nem kellett egyéni nyugdíjjárulékot fizetnie), aztán fokozatosan levitték a plafont az átlagbér 1,5 szereséig, majd újra visszahozták, fokozatosan a háromszoros mértékig. A nyugdíjszámításnál pedig ez a korlátozott alap számított be, s ennek következtében az ellátás sem mehetett egy bizonyos küszöb fölé.

A szakértő úgy véli, a háromszoros és a másfélszeres szorzó is jó lehet (vagy közte bárhol), csak az a lényeg, hogy értelmesen maximálják a tb-nyugdíjat. Vegyünk kétszeres átlagbért, kb. 510 ezer forintot. Ennek a 2/3 lenne a maximálisan figyelembe vett nettó kereset: 340 ezer forint, és ennek a 80 százaléka lenne a nyugdíj – fejtette ki.

Maximum 272 ezer lenne a nyugdíj

Az emberek zöme a nyugdíjkorhatár betöltésekor kéri a járadék megállapítását. Mai magyar viszonyok között tehát kb. azt jelentené a nyugdíjplafon visszaállítása, hogy ha valaki a most érvényes korhatár betöltésekor (63 évesen) vonulna nyugdíjba, akkor nagyjából legfeljebb 272 ezer forintot kapna. Magyarul az általános korhatáron nyugdíjba vonulóknál a milliós, de még a félmilliós nyugdíj is ki lenne zárva. Más kérdés, mi a helyzet akkor, hogy ha az illető tovább dolgozik. Ebben az esetben nőhetne az ellátás összege, mondjuk nyolcvanéves korra akár a duplájára is.

Kellett a kormánynak a pluszbevétel

A magyar plafont mint említettük, 2013-tól szüntették meg. Ennek Simonovits András szerint két oka lehetett. Az egyik, hogy úgy tűnik, a kormánynak nagyon tetszik az arányosság (mert a plafon ugye egyfajta aránytalanságot okoz), a másik, hogy azonnal beszedhettek plusz 50 milliárd forintot évente.

De mi ezzel a gond? – tette fel a kérdést, hogy aztán rögtön meg is válaszolja. A probléma az, hogy a kötelező tb-nyugdíjnak nem feladata, hogy a leggazdagabbak, legjobban keresők milliós nyugdíjairól gondoskodjon. Nem mellesleg feleslegesen borzolják vele a kisemberek idegeit is.

Mert ki az, aki jó szívvel azt mondaná egy 50 vagy 100 ezer forintos nyugdíj mellett, hadd legyenek olyanok, akik milliókat kapnak?

Undorító, hogy milliós nyugdíjakat adnak

Még akkor is idegesítő lehet a milliós összeg a szerényebb nyugdíjat kapóknak, ha feltesszük, hogy költségvetési szempontból semleges (azaz nullszaldós) az ügy, vagyis hogy amennyivel több járulékot fizettek be a gazdagok, annyival több nyugdíjat kapnak. Csak hát az a baj, hogy ez valószínűleg nem igaz.

Minél magasabb jövedelmű ugyanis valaki, statisztikailag annál tovább él, vagyis annál tovább kapja a nyugdíjat. Márpedig az ellátások összegét az átlagos életkorhoz lövik be. Adatok ugyan nincsenek, de nem kizárt, hogy az aktív korukban befizetett járuléknak akár dupláját is ki kell fizetni a gazdag nyugdíjasoknak járadékként.

Tehát  a költségvetés nagy valószínűséggel ráfizet erre, még ha a 3000 milliárd forintos nyugdíjkasszát egy 50 milliárd forintos többletkifizetés nem is rengeti meg. De akkor is undorító az egész, ha szabad ezt a szót használnom – fogalmazott Simonovits András.

A kormánynak le kellene nyelni ezt a békát is

Az a véleménye, hogy vissza kellene állítani a járulékfizetési és nyugdíjplafont, vállalva ezzel az időleges bevételcsökkenést is. Jóslata szerint ezt hamarosan meg is fogják lépni (jövőre?), mert be fogják látni, hogy nagy butaság volt eltörölni a nyugdíjplafont. Legalább annyira dühítő ez a dolog, mint a vasárnapi boltzár bevezetése volt, amit már szintén eltöröltek – jegyezte meg. És különösebben nagy népszerűségvesztés sem várható a plafonok visszaállítása miatt, tehát ezért is lehet gyors változásra számítani ezen a téren.

Úgy véli egyébként, hogy a nők 40 program is hasonló sorsra juthat, de ahhoz még 1-2 évnek el kell telnie szerinte. (A nők 40 program lényege, hogy egy pár éve kortól függetlenül teljes öregségi nyugdíjra  jogosult az a nő, aki legalább negyven év jogosultsági idővel rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy ha pl. valaki 18 évesen elkezdett dolgozni, és végig volt biztosítási jogviszonya, akkor 63 helyett 58 éves korában vonulhat vissza. A 40 évbe beleszámít a gyermekek gondozásával töltött idő is.)

Mennyi is lesz a nyugdíjunk a fizetésünkhöz képest?

Azt, hogy az utolsó havi nettó fizetés hány százalékát kapjuk meg nyugdíjként az első hónapban, az ún. helyettesítési ráta mutatja. Ha valaki 40 évet dolgozik, és az átlaghoz viszonyított mindenkori fizetése nemigen ingadozott, akkor a helyettesítési rátája 80 százalékos lehet a képlet szerint. De persze ha valaki minimálbérre volt bejelentve 20 évig, az ennél jóval kevesebbet kaphat.

Viszont aki nem a korhatár betöltésekor, vagyis 63 évesen megy el nyugdíjba, hanem csak mondjuk 70 évesen, vagy később és a keresete sem átlagos volt, annak a fizetését elérő, vagy meghaladó is lehet a nyugdíja. Akár 10-20 százalékkal is többet kaphat, mint amikor még dolgozott.

átlagos nyugdíj összege

A helyettesítési rátánk egyébként Simonovits szerint elég magas (talán fenntarthatatlanul magas is), vagyis rendben is lenne, ha nem lenne hatalmas szórása az egyéni életutak függvényében. De van.

Hogyan érhető el a milliós nyugdíj?

A nyugdíjszakértőt is izgatta ez a kérdés, ezért kiszámolta. Mint mondta, a magyar nyugdíjszámítás annyira bonyolult, hogy legalább 30 paramétert kellene figyelembe venni. Ő egy kicsit egyszerűsített, így durva számítása szerint ha valakinek az utolsó három évben bruttó havi 20 millió forint körüli nyugdíjjárulék-köteles jövedelme volt, és egyébként a korábbi években is elérte mindig a járulékplafont, annak jön ki egymilliós nyugdíj.

Akadnak, akik keresnek ennyit, vagy még többet, és a jövőben szintén milliós nyugdíjat fognak kapni – tette hozzá.

De minél előrébb haladunk az időben, annál kevesebb havi fizetés is elég lehet a milliós nyugdíjhoz. Ha pl. negyven évig érvényben maradna a jelenlegi ostoba és igazságtalan rendszer, akkor már havi bruttó kétmillió forint körüli fizetéssel is el lehetne érni az álomnyugdíjat – tette hozzá.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik