Pénzügy

CSOK-özön az OTP-nél

lakas-vasarlas-takarekossag-CSOK(210x140).jpg (Array)
lakas-vasarlas-takarekossag-CSOK(210x140).jpg (Array)
Eddig több mint két és fél ezer kérelmet fogadott be a bank mintegy  2,5 milliárd forint összegben.

Becslések szerint minden második igénylés az OTP-hez érkezett. A folyósítások megkezdődtek, több mint 800 igénylő már megkapta a támogatást – mondta a bank vezérigazgató-helyettese az MTI-nek. Kovács Antal szerint a CSOK fontos mérföldkő a hazai ingatlanhitelezési piac fellendítésében, mivel használt lakások vételére, bővítésére is igénybe vehető. Az új támogatás bevezetésekor a kormány egész évre 4000 kérelemmel számolt, ám a nagy érdeklődés miatt a keretet megemelte. Az OTP jelentős hitelbővüléssel számol.

A jelzáloghitelek keresletében és folyósításában a növekvő tendencia változatlan, az első fél évben 25 százalékkal nőttek az OTP jelzáloghitel kihelyezései az egy évvel korábbihoz képest. A bank az idei év első felében 39,6 milliárd forint jelzáloghitelt nyújtott, így 26,6  százalékos piaci részesedést ért el. A vezérigazgató-helyettes szerint a kormány már 10-11 ezer CSOK-igényléssel számol, míg a szocpol korábbi formájából (lakásépítési támogatás) 2012 februárjától 2015 közepéig mindössze 2 ezer szerződést kötöttek.

Már a bevezetés első hónapjában is nagy volt az érdeklődés a konstrukció iránt. Az idén hozzávetőleg 6000 csok igénylésre számítunk, de az igazi fellendülést 2016-ra várjuk.

Az OTP szerint a támogatást igénylők 70 százaléka vesz igénybe lakáscélú hitelt is.

Amennyiben a támogatás igénybevételén túl lakáshitelt is szeretne az ügyfél, érdemes a hitelt ugyanannál a banknál felvenni, mivel így az elbírálás maximum 30 ezer forintos díját nem kell megfizetni.

Kovács Antal azt mondta: a válság alatti és utáni években több mint 400 ezer lakásvásárlást halasztott el a magyar lakosság. Most a piac felfutását segíthetik a történelmileg alacsony hitelkamatok, a kiterjedt állami lakástámogatási rendszer, és az is, hogy az alacsony kamatok miatt sokaknak vonzó befektetéssé válik a bérbeadási céllal vásárolt ingatlan. A vezérigazgató-helyettes szerint főleg a használtlakás-piac pörög. Az új lakások részesedése a lakáspiaci forgalomból csak 12 százalék lesz 2015-ben.

Az OTP Ingatlanpont prognózisa szerint idén, a CSOK hatásaival is számolva a használtlakás-piac megközelítheti a 150 ezres eladási szintet, míg az átadott új építésű lakások száma mintegy 10 ezerre becsülhető. Ezek már a válság előtti utolsó évben mért értéket megközelítő adatok – mondta Kovács Antal. Az OTP a jegybanki alapkamattal párhuzamosan szintén csökkentette a rövid kamatperiódusú hitelkamatait. A kiterjedt kamatkedvezményeinek köszönhetően a bank jó minősítésű ügyfelei – a referencia kamathoz kötött konstrukcióban – már 3,5 százalék körüli kamatszinten is lakáshitelhez juthatnak. Emellett jelenleg egyre nagyobb igény mutatkozik a hosszabb távon fixált kamatok iránt is. Az 5 éves kamatperiódus mellett 4,5-8 százalékos sávban lehet lakáshitelhez jutni.

Tavaly januártól az új lakáshitel cafetéria lehetőséget ad a munkáltatónak, hogy adó- és járulékmentesen támogassa dolgozói lakáshitel törlesztését. Ez a munkáltatónak olcsóbb juttatási formát, a munkavállalónak pedig nagyobb juttatást jelent – mondta a vezérigazgató-helyettes, emlékeztetve rá, hogy a szolgáltatás adminisztratív terheinek átvállalására a bank tavaly májusban vezette be külön szolgáltatását, amit már mintegy 40 nagy- és közepes vállalat vesz igénybe. A bank így mintegy 2600 munkavállalónak folyósított támogatást. Ezen felül 4000 kisvállalattal kötött szerződést. Náluk 2000 munkavállalónak folyósítottak támogatást. Ez az új forma eddig közel 1 milliárd forint adó és járulék megtakarítást hozott a bank ügyfeleinek – mondta a vezérigazgató-helyettes.

A CSOK használt lakás vásárlására, bővítésére igényelhető július 1-től. A használt lakásra igényelhető kedvezmény megegyezik az új lakásra igénybe vehetővel, a támogatás összege 500 ezer forint és 3,25 millió forint között változhat a gyermekszámtól, a lakás nagyságától és energetikai minősítési osztályától függően

Ajánlott videó

Olvasói sztorik